Indián népzene. Az észak-amerikai angol anyanyelvű városi lakosság zenei hagyományai

Az első városi folklór-gyűjtések 1939-ből, Detroitból származnak. A legtöbb zene, amit akkor Detroitban felgyűjtöttek, betelepülőktől, vidékről származott. Detroit délről származó, fehér, angol anyanyelvű lakossága elveszítette angol-amerikai dalkincsének nagy részét. Miután a telepes családok megérkeztek a városba, a népdalok hagyományozása megváltozott: már nem mindig volt jelen a generációk közti átadás. Zenei kultúrájuk kikerült az orális hagyományból, kikerült a családok kezéből, és átkerült a népzenei lemezekre, cd-kre. A déli fehér betelepülők már nem vesznek részt aktívan és rendszeresen a hagyományok őrzésében, a modern városi szórakoztatás nézőivé és hallgatóivá váltak. Jól ismerik a hillbilly dalokat, de nem éneklik őket közösségekben, nem ők maguk tanítják meg a dalokat a gyermekeiknek. A kocsmákban hivatalos zenészek adják elő a régi és az új dalokat is, a rádió, a televízió játsza őket, és különösen ma, az internet térhódításával bárki bármikor meghallgathatja őket. Amint ezek a népdalok bekerülnek ebbe a körforgásba, kihalnak a kollektív emlékezetből. A populáris dalok és balladák, lírikus dalok kivesztek a hagyományból, kivéve azt a néhány professzionális előadót, akiknek a repertoárjában szerepelnek.
Más, folyamatosan érkező angol anyanyelvű csoportok és a déli feketék az északi városokban, valamivel többet megtartottak a vidéki népi kultúrájukból, mint a délről érkező fehérek. A feketék – úgy tűnik – megőrizték vallásos dalaikat, a fekete spirituálékat és éneklési kultúrájukat, ugyanakkor nem vallásos dalaik átformálódtak, elemeik átszivárogtak a populáris, „kereskedelmi” fekete zenébe: professzionális előadók dalaiba, amelyek nagyon népszerűek mind a fehér, mind pedig a fekete közönség körében. A népi blues helyét a populáris blues vette át, a munkadalok éneklése helyett régi jazz-dalokat kezdtek hallgatni. A populáris zene egyik nagy találmánya a soul, amely ugyancsak sok hallgatót kezdett vonzani.
A vallásos dalok azonban – nem úgy, mint a világiak – kis változással vagy alkalmanként mindenféle változás nélkül maradtak meg ebben a nagyvárosi közegben. Ennek számos oka lehet. Néhány egyház igen rossz néven vette a különféle felvételek vagy a rádió hallgatását, illetve felvételek készítését, így a vallásos hagyomány továbbra is az orális hagyományban élt tovább. A fekete családokban, ahol a vallás rendkívüli fontossággal bír, nagyon nagy a család összetartó ereje, és máig jelentős az orális hagyomány szerepe; a generációk továbbra is szóban adják át egymásnak vallásos zenei hagyományukat. Ugyanakkor sok fekete előnyben részesíti a soult, valamint más népszerű fekete zenéket, mivel ezek megerősítik városi státuszukat, illetve a fehérek között presztízst jelent számukra. A feketék a nagyvárosokban fokozottan zenekedvelőkké váltak – a fekete többségű területeken már a hetvenes években is kiugróan magas volt a hanglemezboltok száma, és éppen a nincstelen, szegény környékeken. A feketékben ekkor, úgy tűnik, sokkal nagyobb városiasodási vágy élt, mint a fehérekben. A fehérek gyakran éreznek nosztalgiát az anyaországuk (a Nyugat) iránt, a feketék ugyanakkor kevésbé vágyódnak vissza délre.