Indián népzene. Az észak-amerikai indián zene és szöveg viszonya, hangszerek

Nagyon nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen viszony van a szöveg és a zene között, vagy egyáltalán arra, hogy mit gondolnak az indiánok a zenéről általában, mivel rendszerint nem beszélnek az énekek témájáról, a szöveg zenei reprezentációja pedig általában nem fontos. A zenei aláfestés terén a leglényegesebb, a madarak vagy állatok hangjának utánzása. Ezek a hangok néha megelőzik vagy követik az éneket anélkül, hogy a zene szerkezeti részéhez tartoznának. Egyszer-egyszer mégis előfordul, hogy az állat vagy madárhangok alkotják az ének egy részét, kiegészítve a dallam és a ritmus szerkezetét, ahogy egy shawnee énekben a pulyka hangját – „tak-tak-tak” – imitálják.
Az amerikai indiánok többsége tonális nyelvet beszél. A navahókra jellemző, hogy a nyelv hangjainak mozgása kihat a zenére, néha azonban a zene mégis megsérti a nyelvi hanglejtést. Elméletileg természetesen lehetséges, hogy a szavakat félreértik az énekben azért, mert a zene nem követi le a szavak eredeti hangzását. Ez azonban nagyon ritkán fordul csak elő, mivel a kontextusból általában meg lehet érteni a szavak jelentését. Az arapahók nyelve is tonális nyelv, két hangmagassága van; sok hasonlóságot lehet találni az arapahók és a navahók között.
Az észak-amerikai indián hangszerek nagyrészt ütős hangszerek: dobok, csörgők és rovátkolt botok. Ezen kívül van néhány fuvola, amelyeket a végükön kell fújni, mint a sípokat vagy furulyákat. Szerelmi dalokat adnak elő rajtuk, amelyek énekelt változata valószínűleg azonos a hangszeres változattal. Nincs kifejezetten hangszeres repertoár. Gyakorlatilag minden indián zene szigorúan egyszólamú, melodikus. Nincs többszólamú éneklés, kivéve néhány lokális fejleményt. Nincs kíséret, leszámítva az ütős hangszereket és az időnként megszólaló egy-egy hangot. A legtöbb indián ének olyan hangrendszert használ, amely nem igazán különbözik az amerikai népdalokétól, mégis jóval kötöttebb a használata, mint a nyugati népeknél általában. Az indián hangok általában nem esnek egybe a nyugati klasszikus zene hangjaival, éppen ezért nem mindig lehetséges lejátszani indián dalokat olyan hangszeren, mint a zongora. Az indián éneklés sokszor hamisnak hat az avatatlan nyugati fül számára.
Az Amerikában élő indiánok csekély számaránya ellenére, a különböző zenei stílusok száma hatalmas. A plains indiánok feszesen, durván, érdesen énekelnek, dallamaik lépcsőzetesen ereszkednek, ritkán ívelnek felfelé. A mi fülünknek ez rendkívül szokatlan, vad hangzás. A hangsúlyos hangokat hevesen ejtik, a kitartott hangok pedig fölveszik a ritmikus pulzálást, így a zene sosem pihen. Nagyon sok dallam van, amit az énekes magasan kezd, néha fejhangon és fokozatosan jut el a dörmögő mélységbe.
A délnyugati törzsek némelyike, elsősorban Dél-Arizona és Kalifornia yuman indiánjai rendelkeznek nagyon eltérő stílussal. Dalaik nyugodtnak tűnnek, szoros szervezettséget és ésszerűséget árulnak el. A plains indiánok énekei valójában egyáltalán nem vadabbak, mint a yumanok dalai. Helyesebb azt mondani, zenéjük jellege eltérő. A yuman énekek rövidek, nagyon egyszerű ritmussal dolgoznak, és egyenletesek. Az délnyugati pueblók énekei bonyolultabbak, különböző részekből állnak, és sokszor mély, dörmögő hangon éneklik őket.
Az északnyugati partok énekei komplex ritmikájúak. Az énekes teljesen más ritmikus motívumokat használ, mint a zenei kíséret ritmushangszerei, ez ritka az Egyesült Államok területén. Számos hangszerük van és vannak többszólamú énekeik is, mindez nagyon szokatlan jelenség az indiánoknál. Nevada és Utah sivatagi törzseinek zenéje ezzel szemben nagyon egyszerű. Jellegzetes a minden frázis végén hallható ismétlés, így minden kétszer hangzik el. Észak-Amerika északi részén a kérdés-válasz motívum elterjedt, melyet a vezető és a kórus ad elő a közösségi tánc alkalmával.
Úgy tűnik, mintha lenne egy ősi Észak-Amerika, amelyet egyfajta kultúra jellemez, ahol jól elkülöníthető zenei dialektusok találhatók. Ezek a kulturális területek szorosan összefüggenek, demonstrálva, hogy az indián életben a zene és az egyéb tevékenységek között szoros kapcsolat van. Az olyan komplex kultúrák esetében, mint a pueblóké, az északnyugati indiánoké és a mexikói gulfoké azt tapasztaljuk, hogy a zene is fejlett, összetett és változatos. Az új stíluselemek megjelenése - mint például a többszólamú ének, a kánon vagy a különleges hosszúságú dallamok - bővíti e terület zenei komplexitását.