Kategória:Afroperu

Latin-Amerika mai képét nagyban meghatározza az a biológiai és kulturális örökség, ami a századok során rabszolgának behurcolt feketék millióin keresztül Afrikából átszármazott rá, ugyanakkor az „afrolatin” gyűjtőnév alatt elsősorban a Karib-térségre és Brazília atlanti partjaira szokás gondolni. Való igaz, hogy Peru leginkább az Andok hegység lélegzetelállító piramis-romjairól, az ősi indián Inka Birodalom alkotásairól ismert, valamint színes sapkás, pánsípos utcazenészeiről, akik napjainkban a világ különböző nagyvárosaiban próbálják eladni a helyi ízléshez, érdeklődéshez alakított, 21. századi technikával megtámogatott magashegyi népzenéjüket.

A perui lakosság kb. 7%-át alkotó afrikai eredetű népesség azonban egyedi színfoltja a latin ajkú Afroamerikának. Kevesen tudják, hogy például az egyre népszerűbb cajón nevű ütőhangszer is afroperui találmány, és csak utólag került át a spanyol flamencóba. Az örökség őrzőinek hűséges kitartása mellett nagy szerencse kellett ahhoz, hogy néhány embernek a lelkesedése a 20. század közepén megnyissa a nemzetközi kiadók és koncerttermek kapuit e hazájában addig mellőzött és lenézett zenei hagyomány számára. Mára az afroperui kultúra része lett Peru nemzeti arculatának, de hogy az idáig vezető út mennyire nem volt zökkenőmentes, mutatja, hogy 2009 novemberében a perui kormány nyilvánosan bocsánatot kért az afroperuiaktól az évszázadokon át tartó faji megkülönböztetésért.

Történeti, kulturális háttér

A fekete lakosságról a spanyol koloniális kor kezdetétől találunk adatokat. Már a Guamán Poma spanyol szerzetes által 1615-ben írt El Primer Nueva coronica y buen gobierno is hírt ad az első hódítókkal rabszolgaként vagy szolgaként érkező feketékről, zambókról és kreolokról.

Peruban a feketék elsősorban a tengerparton telepedtek le, főként az ottani mezőgazdasági munkáknál fellépő munkaerőhiány miatt. Emellett természetesen, úgy a tengerparton, mint a hegyvidéken, a lakosság jelentős része házi szolgálatban állt. Megbecsülték továbbá mesterségbeli tudásukat is, eltérően azoktól, akiket később, az indián munkaerő megfogyatkozása után tulajdonképpen meghalni vittek a bányákba vagy a cukornád ültevényekre. A kezdeti, Dél-Amerika többi térségéhez viszonyított jobb társadalmi helyzetük hamar leromlott, rövidesen az őslakosok mellett, a társadalom legaljára kerültek az uralkodó fehérek és meszticek után.

Mind a történelmi dokumentumok, mind a tengerparti lakosság kultúrájának jelenleg megfigyelhető sajátságai alapján a perui (és általában a nyugati parti) feketék története kissé különbözik a brazil és a karibi fekete közösségek történetétől. A Peruba érkező feketék többsége vagy már az Antillákon született, vagy a legkülönbözőbb afrikai kultúrákhoz tartozott, tehát az etnikai hovatartozás esetükben nem volt meghatározó. E fekete csoportok Peruban egy új szociokulturális identitást hoztak létre. A nyelvhez és a valláshoz hasonlóan a többi kulturális kifejezésmód sem alkotott egységes egészet, hiszen ezek is eltérő kultúrákból származtak.