Kategória:Son

A son instrumentális és énekes tánczenei műfaj, melyet a legeredetibb és legkiforrottabb kubai zeneként tartanak számon. Afrikai eredetű ütőhangszerek és a spanyol gyarmatosítók által a szigetre hozott pengetős hangszerek találkozásából született, és eleinte a parasztok által játszott, közkedvelt műfaj volt.

A Sexteto Habanero fotója.

Előadásmódját és hangszerelését tekinve igen változatos: egy ének-tres duótól kezdve a nagyzenekarig nagyon sokféleképpen szólalhat meg. Odilio Urfé (kubai zenekutató, zeneszerző, 1921-1988) szerint a son a kubai nemzeti és kulturális identitás legegységesebb kifejeződési formája. A 19. században, Kuba keleti részén alakult ki. Legkorábbi stílusai a son montuno, mely a Sierra Maestra vidékén jött létre, valamint a changüí, mely Guantanamó környékén vált ismertté. Baracoa városát is sokszor említik keletkezése kapcsán, a tres nevű (gitárszerű) hangszer ugyanis állítólag itt alakult ki. Az első son valószínűleg a Teodora Gines által írt Ma Teodora című dal volt, bár ezt sok zenetörténész vitatja. Az első ismert son zenekar a Cuarteto Oriental, mely 1916-ban alakult. Ebből a zenekarból formálódott meg 1920-ban a Sexteto Habanero, mely később Septeto Nacional néven működött tovább. A rádiózás húszas évekbeli megjelenésével a son bekerült a zenei köztudatba, és a harmincas évekre Európában is ismertté vált az El Manicero (’A mogyoróárus’) című dallal. A negyvenes években a legjelentősebb zenekarvezető-komponista Arsenio Rodriguez volt, Beny Morét pedig a valaha élt legnagyobb hatású énekesként tartják számon Robert Faz mellett.

A jazz, a mambó és a chachachá megjelenésével a son az ötvenes évekre háttérbe szorult, ugyanakkor zenei keveredések is létrejöttek. A sonban megjelent a zongora és időnként előfordult benne dobfelszerelés is. A son kubai nemzeti identitást és életérzést kifejező jellege miatt az Egyesült Államokban is nagy népszerűségre tett szert. A hatvanas évek végén az emigráns kubai és Puerto Rico-i lakosság ebből a műfajból kiindulva hozta létre a salsának nevezett fúziós zenei műfajt. A Salsiology szerzője, Vernon W. Boggs szerint a salsa nem más, mint puerto ricóiak által New Yorkban játszott afro-kubai könnyűzene. A sonra nagyon jellemző, afrikai zenéket idéző szerkezet az énekes és a kórus (el estribillo) közötti kérdés-felelet játék, melyet a dal montuno szakaszának hívnak. Ezt a largónak nevezett rész előzi meg, melyben az énekes a témául szolgáló versszakokat adja elő. A hangszerelésben mindig megjelenik a gitár (korábban a laúd), a tres, és általában a nagybőgő is. Az ütőhangszeres kíséret eleinte clavesből, bongóból és maracasból állt, de hamarosan megjelentek a tumbadorák (kongák) és a pailas (timbales). A clavesen, illetve a maracason sokszor az énekes játszik. A trombita a son havannai térhódítása és modernizálása következtében került a zenekarba, sok más rézfúvóssal egyetemben. Manapság a son kevésbé divatos a szigetországban, a fiatalok inkább a salsa és a timba gyorsabb és összetettebb ritmusaira táncolnak. Hagyományos sont viszonylag kevés helyen hallani, bár Wim Wenders Buena Vista Social Club című filmjének (1999) hatására világszerte nagy reneszánszát élte meg a műfaj.