Mariachi
A mariachik a nyugat-mexikói Cocula városából eredő zenei együttesek, melyek tradicionálisan esküvők (az elnevezés valószínűleg a francia mariage ’esküvő’ szóból ered), leánybúcsúk, szerenádok alkalmával játszanak. A mariachi mára Mexikó egyik meghatározó nemzeti jelképévé vált, kedvelt turistalátványosság. Az e zenei együttesek által leggyakrabban megszólaltatott zenei irányzat a ranchera, mely nagy érzelmekről szóló dinamikus, elbeszélő műfaj.
A mariachi elődje a gyarmatosítás idején, a 18. században honosodott meg, majd az idők során magába szívta a meghatározó helyi kulturális elemeket, történelmi eseményeket. A mexikói nacionalizmus korában nagy népszerűségre tett szert, mára pedig az ünnepségek mellett megjelent a populáris, szórakoztató zenében, sőt, választási kampányzenének is rendszeresen használják. Hogy világszerte ismerik, nagyban köszönheti a szomszédos Egyesült Államok filmiparának (Mariachi-trilógia), a számos mexikói témájú játékfilmnek, melyek bár inkább az észak-mexikói és az Egyesült Államok területén élő spanyol ajkú népességet ábrázolják, széles körűen ismertté tették az eredetileg nyugat-mexikói stílust.
A mariachi húros hangszerekből, tipikusan guitarrónból (nagytestű akusztikus basszusgitár), vihuelaból (öt húros, gitárszerű pengetős hangszer), hegedűkből, gitárokból és esetenként rézfúvósokból álló együttes, az énekesek pedig tenor hangú férfiak. Az eredetileg utcazenész mariachik ma már többnyire hivatásos zenészek, öltözékük azonban nem változott – ez a tradíció fontos része –, megegyező, ezüstszegekkel kivert charro lovas ruhát és hatalmas karimájú sombrero kalapot hordanak.
A dallamot a hegedűk és a rézfúvósok szolgáltatják, míg a ritmuskíséretet a gitárok és a vihuelák, a basszust pedig a guitarrón nyújtja. Más mexikói stílusokhoz hasonlóan fontos szerepe van a kurjongatásnak – a zenészek, de akár a közönség is zenélés közben be-bekiabál a hangulat emelésére.
|
|
El Toro Rabón (részlet) |
