Opera, színház és balett a burját kultúrában
A kultúrának ez a hármassága Ulán-Üdében jelenik meg legmagasabb intézményesített szinten. Ulán-Üdében működik Burját opera, ahol burját (és orosz nyelven mutatnak be operákat. A burját opera legnagyobb, orosz-szovjet állami szinten is elismert csillagai kínai származásúak voltak.A Burját opera mellett a Burját filharmóniát kell még, mint burját intézményt megemlíteni, ahol burját nyelvű műzenék mellett elsősorban burját folk-zenei esteket tartanak, ahol a burját zene mint a világzene (world music) része kerül színpadra. Hasonló törekvések figyelhetők meg a burját rockzenével kapcsolatban is. Ez elsősorban azzal kapcsolatos, hogy a filharmónia társulatának tagjai közül kerültek ki az egykori esztrád projektek, majd a rock, később a folk és ma pop(sza) zenészek, énekesek.
Emellett Ulán-Üdében van külön Burját színház, ahol kizárólag burját nyelvű előadásokat tartanak. A szovjet dráma hagyományai mellett, jelenleg is folyik az orosz nyelvű előadások burját nyelvű színrevitele. Külön meg kell említenünk a burját származású irkutszki drámaíró Alekszandr Vampilov munkásságát, mely jól ismert Magyarországon is, műveit időről időre magyar színházak is mindmáig műsorukra tűzik. A burját balett előadásokkal, mind az operában, mind a Burját színházban lehet találkozni.A burját kultúra e hármassága felett a Burját Kulturális Minisztérium őrködik. Az a cél, hogy Jakutiához(Jakutszkhoz) hasonlóan a burját kulturális életet is sikerüljön a legmagasabb (oroszországi, az összmongol és nemzetközi) szinten képviselni, mely teret ad a burját identitás (intelligencia) újra és újra fogalmazására, melyen keresztül a burját zenei élet időről időre politikai szerepet is játszik (KÉP: BURJÁT OPERA).