Pengetős hangszerek Írországban
Az ír népzene, ezen belül a tánczene hagyományosan „egyszólamú”. Ez az egyszólamúság azt jelenti, hogy a dallamot nem kíséri hangszeres játék, ugyanakkor abban az értelemben mégsem egyszólamú, hogyha több hangszer játszik egyszerre dallamot, akkor az egyes hangszerek esetenként a dallam különböző változatait játsszák, így akaratlanul is létrejönnek különböző szólamok.
Dallamhangszerként pengetős hangszer(eke)t is használtak Írországban. Ilyen pengetős hangszerek a bendzsó, illetve a mandolin.
Fotó:sarean.com
A bendzsót valamikor a második világháborút követően veszik át, köszönhetően az Egyesült Államokból hazatelepülőknek, akik különféle típusú hangszerekkel érkeznek haza, Írországba. A régi felvételeken számos változata látszik: 1. a kisméretű, négyszer kéthúrú, mandolin/hegedű hangolású; 2. öt- vagy négyhúrú. A kezdeti változatos kép aztán egyszerűsödik, ahogy az ír bendzsójáték, a használt hangszer is sztenderdizálódik: mára hagyományosnak a négyhúrú, „rövid nyakú” tenor bendzsó tekinthető. Ennek eredeti hangolása a brácsáéhoz hasonlóan c-g-d’-a’ volt, ám Írországban jobban kedvelték a g-d’-a’-e’’ hangolást.
Négyszer kéthúros bendzsó. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Prmntmbful.jpg
A mandolint is viszonylag későn fedezte fel az ír népzenész társadalom. A hangszer az európai lantfélék családjába tartozik, egészen pontosan azzal párhuzamosan fejlődött. A mai mandolinokra emlékeztető változat a 18. század elején jelent meg: a bélhúrokat ekkor váltotta fel a fémhúr. A korai, lantszerű testtel épített hangszerekkel szemben e későbbiek kávával, és ívelt háttal készültek.
Olasz típusú ívelt hátú mandolin. Forrás: http://rosenberg-library-museum.org/treasure/2010/08mandolin/Mandolin.htm
Lapos hátú „ír/kelta” mandolin.
Forrás: http://www.laughlinguitars.ca/mandolin.htm
f-lyukas mandolin, leginkább az Egyesült Államokban volt népszerű.
Forrás: http://www.gibson.com/en-us/Lifestyle/Features/Country_s%20Greatest%20Gibsons/
A mandolinnak fejlődése során kialakult a laposhátú változata is, amely ovális hanglyukkal vagy a hegedűhöz hasonló f-lyukkal is létezett, és létezik ma is. Jellegzetesen ír hangszerré hagyományosan egyik sem, vált, a század eleji fényképeken számos változatát láthatjuk. Ezek általában laposhátúak, de találunk köztük jellegzetesen amerikai weberféle f-lyukas változatokat is. Bár a hangszert ugyanúgy g-d’-a’-e’’-re hangolják, mint a hegedűt, mégsem vált jellegzetes ír hangszerré. a bendzsó háttérbe szorította, hiszen annak a húrjait is kvintre hangolják, mint a hegedűét, viszont hangosabban szól. A mandolin használata az 1960-as években az ír buzuki megjelenésével lendült fel újra, de akkor sem terjedt el általánosan.
A cittern egy szintén igen jelentős hagyománnyal, és fejlődési történettel rendelkező európai hangszer. A reneszánsz korban kezdik használni fémhúrokkal. Általában négy, négyszer két vagy háromhúrú (a húrokat tehát párosával vagy hármasával egyformára hangolták), a későbbi mandolinhoz hasonló testű hangszer.
Cittern ábrázolás. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Woman_with_cittern_1677_by_Pieter_van_Slingeland.jpg
A ma használt „ír” cittern. Forrás: http://www.sobellinstruments.com/CitternandOctavemandolin.aspx
Az ír zenében mégis csak az 1960-as években jelenik meg, az ír buzukival együtt. A hangszer a reneszánsz korban alakul ki. Fémhúrjait páronként oktávra hangolták. Számos változata alakult ki: ilyen például a spanyol bandurria, vagy a portugál gitár. Az ír zenében az 1960-as években Andy Irvine és Dónal Lunny honosítja meg, és népszerűsíti.
Andy Irvine ír buzukival.
Forrás: http://www.allanwilkinson.co.uk/node/978
Buzukit (először természetesen görög buzukit) elsőként Johnny Moynihan népdalénekes használt. Andy Irvine, Dónal Lunny és néhány hangszerész segítségével megalkották a laposhátú mandoli-cittern család új tagját, a laposhátú ír buzukit, amelyet a mandolinnál egy oktávval mélyebbre hangoltak. Ez a hangszer szintén négyszer két húrpárral rendelkezik. Mivel a hangszer a görög buzukiból alakult ki, menzúrája ahhoz hasonlóan viszonylag hosszú. A rövidebb nyakú változatot gyakran hívják oktávmandolinnak. Ezt ugyanúgy a mandolinnál és a hegedűnél egy oktávval mélyebbre hangolják, ám a menzúrája a tenor bendzsóéval egyezik meg, így könnyebb rajta játszani.
Dónal Lunny. Forrás: http://www.tlugh.com/?p=82
Minthogy ezeken a hangszereken dallamot nagyon ritkán játszanak, a hangolása úgy alakult – köszönhetően Andy Irvine-nak és Dónal Lunnynak –, hogy a felső e húrt d-re kezdték hangolni. Így kialakult a G-d-a-d’ hangolás, amivel sokkal jobban lehet kísérni. Írországban, noha használják a hagyományos E-A-d-g-h-e’ gitárhangolást, mégis jóval elterjedtebb a D-A-d-g-a-e’ (dropped d) hangolás. A hagyományos énekesek között körülbelül fele-fele arányban vannak azok, akik kísérik magukat gitárral, és azok, akik nem. A népszerűbb D-A-d-g-a-d’ hangolás az 1960-as években honosodott meg, Davey Graham és Martin Charty hatására. Azért válhatott olyan népszerűvé ez a hangolás, mert a gitáros nagyon könnyen használhat általa szép, nyitott harmóniákat, erős basszusokkal támaszthatja alá a fontosabb funkciókat, illetve váltogathatja a dúr vagy moll akkordok párhuzamait (C-dúr esetében a-moll), változatosabbá téve a kíséretet. A sztenderd (E-A-d-g-h-e’) hangolás ellen szól, hogy az így hangolt gitárok lefogható harmóniái a dallamok kíséretét dúr vagy moll irányba tolhatják el, ami kevésbé kedvelt Írországban. Ha a dallamokat a kíséret moll- vagy dúrhangulatú harmonizálással megköti, a kellemesen sejtelmes, lebegős, változatos hangzás nehézkessé és unalmassá teheti a zenét, ami így annak halálát jelentheti. A D-A-d-g-a-d’ hangolásnak köszönhetően a gitár skálájából eltűnik a harmadik fok, jóval nagyobb mozgásteret engedve a játékosnak anélkül, hogy az a lebegős harmóniákkal megsértené a dallam funkciós követelményeit. Az 1960-as évektől olyan híres gitárosokat kell megemlíteni, mint Paul Brady és Arty McGlynn, akik lefektették 20. század végi, 21. század eleji ír gitározás alapjait. Azóta számos kiváló gitáros nevelkedett fel az örökségükön, ugyanakkor sokan más utat, más hangzást választottak. A különféle játéktechnikák és hangolások ellenére ugyanakkor mindannyian megtartották az ír gitárkíséretek legjellemzőbb vonását: nagyrészt nyílt harmóniákat használnak, és belső szólammozgások teszik változatossá játékukat.
John Doyle. Forrás: http://www.johndoylemusic.com/
John Dolye dublini születésű gitáros, aki az amerikai ír Solas együttesben kezdte pályafutását, jellegzetesen hangsúlyos basszus szólamokkal, basszus futamokkal és igen ritmikus, tompított pengetéssel játszik. Ehhez képest a Flookból ismert Ed Boyd jóval lebegőseb, nyitottabb harmóniákat használ, az ő játékában kevésbé domináns a basszus szólam, inkább a harmónia belső szólamaira helyezi a hangsúlyt, nagyon gyakran penget a harmóniához üres húrokat. Martin Dunlea valamivel másabb harmóniavilággal játszik. Az ő harmonizálásában a lebegősséget nem az üres húrok adják, hanem az, hogy az egyes harmóniák hangjai mellé sok disszonánsnak tűnő hangot fog be, amelyek mivel a szólamvezetésben megtalálják helyüket nem disszonancia, hanem jellegzetes lebegés érzetét okozzák a hallgatóban (ld. a példát a 4. lábjegyzetben). A gitár minthogy mára a legdominánsabb kísérőhangszerré vált az ír zenében, játékmódjával hatott az többi pengetős hangszer játékmódjaira is. A buzuki és cittern kísérési módjai a gitár hangzását követik, a zenészek ezeken a hangszereken is nagyrészt igyekeznek ennek a játékmódnak és a hangulatnak az elérésére. Az ír népzene, ezen belül a tánczene hagyományosan „egyszólamú”. Ez az egyszólamúság azt jelenti, hogy a dallamot nem kíséri hangszeres játék, ugyanakkor abban az értelemben mégsem egyszólamú, hogyha több hangszer játszik egyszerre dallamot, akkor az egyes hangszerek esetenként a dallam különböző változatait játsszák, így akaratlanul is létrejönnek különböző szólamok. Dallamhangszerként pengetős hangszer(eke)t is használtak Írországban. Ilyen pengetős hangszerek a bendzsó, illetve a mandolin.
Barney McKenna (Dubliners) tenor bendzsón játszik. Forrás: http://www.flickr.com/photos/sarean/512037762/
A bendzsót valamikor a második világháborút követően veszik át, köszönhetően az Egyesült Államokból hazatelepülőknek, akik különféle típusú hangszerekkel érkeznek haza, Írországba. A régi felvételeken számos változata látszik: 1. a kisméretű, négyszer kéthúrú, mandolin/hegedű hangolású; 2. öt- vagy négyhúrú. A kezdeti változatos kép aztán egyszerűsödik, ahogy az ír bendzsójáték, a használt hangszer is sztenderdizálódik: mára hagyományosnak a négyhúrú, „rövid nyakú” tenor bendzsó tekinthető. Ennek eredeti hangolása a brácsáéhoz hasonlóan c-g-d’-a’ volt, ám Írországban jobban kedvelték a g-d’-a’-e’’ hangolást.
Négyszer kéthúros bendzsó. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Prmntmbful.jpg
A mandolint is viszonylag későn fedezte fel az ír népzenész társadalom. A hangszer az európai lantfélék családjába tartozik, egészen pontosan azzal párhuzamosan fejlődött. A mai mandolinokra emlékeztető változat a 18. század elején jelent meg: a bélhúrokat ekkor váltotta fel a fémhúr. A korai, lantszerű testtel épített hangszerekkel szemben e későbbiek kávával, és ívelt háttal készültek.
Olasz típusú ívelt hátú mandolin. Forrás: http://rosenberg-library-museum.org/treasure/2010/08mandolin/Mandolin.htm
Lapos hátú „ír/kelta” mandolin.
Forrás: http://www.laughlinguitars.ca/mandolin.htm
f-lyukas mandolin, leginkább az Egyesült Államokban volt népszerű.
Forrás: http://www.gibson.com/en-us/Lifestyle/Features/Country_s%20Greatest%20Gibsons/
A mandolinnak fejlődése során kialakult a laposhátú változata is, amely ovális hanglyukkal vagy a hegedűhöz hasonló f-lyukkal is létezett, és létezik ma is. Jellegzetesen ír hangszerré hagyományosan egyik sem, vált, a század eleji fényképeken számos változatát láthatjuk. Ezek általában laposhátúak, de találunk köztük jellegzetesen amerikai weberféle f-lyukas változatokat is. Bár a hangszert ugyanúgy g-d’-a’-e’’-re hangolják, mint a hegedűt, mégsem vált jellegzetes ír hangszerré. a bendzsó háttérbe szorította, hiszen annak a húrjait is kvintre hangolják, mint a hegedűét, viszont hangosabban szól. A mandolin használata az 1960-as években az ír buzuki megjelenésével lendült fel újra, de akkor sem terjedt el általánosan.
A cittern egy szintén igen jelentős hagyománnyal, és fejlődési történettel rendelkező európai hangszer. A reneszánsz korban kezdik használni fémhúrokkal. Általában négy, négyszer két vagy háromhúrú (a húrokat tehát párosával vagy hármasával egyformára hangolták), a későbbi mandolinhoz hasonló testű hangszer.
Cittern ábrázolás. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Woman_with_cittern_1677_by_Pieter_van_Slingeland.jpg
A ma használt „ír” cittern. Forrás: http://www.sobellinstruments.com/CitternandOctavemandolin.aspx
