Spanyol népzene Észak-Amerikában. Az új-mexikói spanyol zene története a kezdetektől a 19. századig
Új-Mexikó spanyol/mexikói öröksége (különféle elnevezései: Spanish Americans, Mexicanos, Hispanos, Manitos, Nuevomexicanos, Neomexicanos) tekint vissza a legrégebbi történeti múltra az Egyesült Államok nem bennszülött csoportjai közül. Eredete a 17–18. századi spanyol/mexikói kolóniákra vezethető vissza. A népcsoport kulturális jelenléte és fejlődése Új-Mexikóban 1598-tól a mai napig eleven. Az új-mexikói spanyol lakosság hosszú amerikai története ellenére egyike azoknak az etnikumoknak, akikről a legkevesebbet lehet tudni az Észak-Amerika más nemzetiségeihez képest, sokkal kevesebbet, mint például szomszédjaikról, a kaliforniai és texasi-mexikói amerikaiakról.
Az új-mexikói zenei élet visszanyúlik egészen a 16. századi európai eredetű amerikai kultúráig, amelyet az első betelepülők hoztak magukkal Európából a mai Egyesült Államok délnyugati vidékére. Ebből a kezdeti anyagból, miközben magába olvasztott számos elemet a környező népek kultúrájából, nőtt ki a mai zenei hagyomány. Ez ma is élő és virágzó zenei hagyomány, egy olyan körülhatárolható örökséggel, amelyet a hagyományos kultúra folyton csiszolt. Ezzel egy időben ez folyamatosan olvasztotta magába a különféle kultúrákból és az emberek igényeiből származó elemeket, az emberek új igényei a változó kultúrájukból és társadalmukból származott, válaszul a szociális, a politikai és a történelmi befolyásra. Habár az új-mexikói spanyol zene, illetve zenészek nem olyan ismertek, mint más amerikai muzsikusok, mégis vannak délnyugaton széles körben ismert spanyol anyanyelvű előadók, akik a nemzeten belül, vagy akár nemzetközileg is elismertek, de leginkább Mexikóban és Latin-Amerikában.
Az új-mexikói zene története
A spanyol zene a spanyol telepesekkel érkezett Új-Mexikóba, Juan de Oñate 1598-as expedíciója idején. Ez az expedíció alapította az első kolóniát Új-Mexikóban. A spanyol telepesek magukkal vitték zenei kultúrájukat, amely a reneszánsz Spanyolországban alakult ki, majd a hódítás utáni Mexikóban fejlődött tovább. Ez a zenei anyag magába foglalta a spanyol/mexikói zene világi és szakrális részét is, a formákat, a műfajokat és a stílusokat egyaránt. Ezt a kezdeti anyagot később számos zenei és egyéb hatás érte, az amerikai bennszülött (főként pueblo és az athabascan) indiánok zenéjétől kezdve, azokig a kolonistákig, akik más országokból, más zenei hagyománnyal érkeztek Új-Mexikó területére.
Igen kevés írásos anyag maradt fenn a 17–18. századi új-mexikói kolóniák zenei életéről, különösképpen a nem vallásos zenéről nincsen semmilyen adatunk. Rendelkezésünkre áll ugyanakkor néhány írásos adat az új-mexikói missziók zenei életéről ebből az időszakból. A missziós templomokban nagyrészt egyszólamú vallásos dalokat szólaltattak meg, ahol liturgikus könyvekből, elsősorban misekönyvekből énekeltek, amelyek köztudottan 1626-tól léteztek. A többszólamú kórusműveket szintén igen nagy sikerrel használták a helyi bennszülött népek megtérítésére Új-Spanyolországban (New Spain), ahogyan a mexikói kolóniákat eleinte nevezték. Következésképpen a francia misszionáriusok, akiket Új-Mexikó területére küldtek, szintén alkalmazhatták ezt a már jól bevált módszert, hogy a helyi indián lakosságot megtérítsék.
Habár nyomtatott és kéziratos kottákat használtak Új-Mexikó kolóniáin belül, ezek mára megsemmisültek, így nem tudjuk, hogy milyen típusú zenét játszottak az új-mexikói missziós templomokban. Kutatások szerint, a kolóniák spanyol lakói között volt néhány 17. századi zeneszerző, aki tudott többszólamú darabokat is írni, így minden bizonnyal az ő szerzeményeiket is játszották vagy énekelték. A bennszülött indiánokból alakított kórusok tagjait spanyol énektechnikára és -stílusra tanították, illetve a hangszerek rendeltetésszerű használatát, azaz az Európában megszokott játékmódot is oktatták. A hangszereken az egy- és a többszólamú dalokat kísérték, amelyeket a kolóniákon énekeltek akkoriban. Ezen felül már 1630 előtt léteztek és működtek zeneiskolák a kolóniákon.
