Törökország

A Török Köztársaság (törökül: Türkiye Cumhuriyeti) területének kisebbik része Európában, nagyobbik része Ázsia délnyugati részén fekszik. A Kis-Ázsiának is nevezett Anatóliai-félsziget, mely a Fekete-tenger és a Földközi-tenger között helyezkedik el, alkotja az ország fő területét. Földrajzi fekvésének köszönhetően az ország mind politikailag, mind gazdaságilag fontos stratégiai pontnak számít.

Törökország a Közel-Kelet legnépesebb állama. Az ország teljes lakossága kb. 72,6 millió fő. A lakosság többsége (kb. 80%) török etnikumú, ők az ország hivatalos nyelvét, a törököt beszélik. A legnagyobb számú kisebbséget a kurdok alkotják (kb. 15%), ők elsősorban az ország dél-keleti részén és Közép-Anatóliában, valamint a nagyobb városokban élnek. További kisebb népcsoportok Törökországban a szomszédos országok nemzetei közül az arabok, örmények, görögök, grúzok és az autonómiával nem rendelkező lazok. A Fekete-Tenger délkeleti partján élő, ún. pontusi görögök nyelvileg, szokásaikban és állítólag habitusukban is erősen eltérnek a földközi-tengeri görögségtől. Törökország az 1960-as évek óta tömegesen bocsátott ki vendégmunkásokat. Az ideiglenesen külföldön tartózkodó törökök száma jelenleg meghaladja a 3 milliót (Németországban 2 millió!).

A lakosság 98%-a iszlám vallású. Legtöbbjük a vallás szunnita ágához tartozik, de jelentős az alevi hitűek száma is, akik eredetileg Anatólia középső részében éltek, ám a belső migráció következtében többségük ma városlakó. Az országban örmény ortodox, izraelita, római katolikus és protestáns csoportok is jelen vannak.

Személyes eszközök