Uruguay, Argentína, Chile zenéje
<websiteFrame> website=<center> <websiteFrame> website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2d4349ed3d7f9451&ll=-35.173808,-63.984375&spn=49.428591,74.707031&z=3&output=embed height=400 width=90% border=0 scroll=no </websiteFrame>
A mai Uruguay, Argentína és Chile történelme számos szempontból különbözik a kontinens északabbra fekvő államaitól. Habár az indiánok és az afroamerikaiak hatása itt is megfigyelhető, ezeknek az országoknak a kulturális vonásait elsősorban a 16. századtól érkező spanyolok, majd a 19. század közepétől bevándorló európaiak határozták meg.
A prekolumbián időszakban nem alakultak ki rétegzett államok a térségben. Az andoki földművelő chilei indiánok (pl. mapuchék) mellett a mai Argentína és Uruguay területén élő őslakosok nomád gyűjtögető, vadászó-halászó életmódot folytattak. Mivel a spanyol gyarmatosítók a síkságon nem lelték nyomát nemesfémeknek, amely felkeltette volna érdeklődésüket, ezért kevesebb figyelmet fordítottak e régióra. A városi központoktól távolabb így sok közösségnek sikerült megőriznie függetlenségét a gyarmati időszak jelentős részében.
A 17. századtól főként Angola, Kongó és Guinea területéről érkeztek nagyobb számban bantu eredetű afrikai rabszolgák. A chacók, a pampák és Patagónia síkságait pedig ettől az évszázadtól kezdték benépesíteni a gauchók, azok a spanyol, portugál vagy indián eredetű marhapásztorok, akik később az argentin és uruguayi nemzeti identitás fontos alakjaivá váltak, és szabad életmódjuk, kivételes lovaglótudományuk és büszkeségük által lettek híressé.
A spanyol gyarmati uralomtól való függetlenedés után, a 19. század második felében az egyes államok hozzáláttak országuk modernizációjához, melyet a vasút kiépítésével, a távolabbi országrészek pacifikálásával és a ritkán lakott szűz területek művelés alá vonásával igyekeztek elérni. E célból támogatták az európaiak tömeges bevándorlását is. A legnagyobb számban érkező olaszok mellett spanyolok, németek (főként Chilébe), valamint közép- és kelet-európaiak milliói vándoroltak be egy jobb élet reményében. A bevándorlás mértékére jellemző, hogy 1914-ben például az argentínai lakosok 30%-a, míg a Buenos Aires városában élők 60%-a még Európában született. Az újonnan érkezettek egy része városokban telepedett le, mások a távoli, földművelésre alkalmas területeket népesítették be, ahol ingyen földdel és szerszámokkal támogatták új életüket.
Az új telepesek érkezése pusztító hatással volt az indián közösségekre. A Patagóniában élő tehuelche indiánok többsége a következő évtizedekben elpusztult, és mára csak néhány ezer hírmondójuk maradt. Hasonló történt az Argentína és Chile által felosztott Tűzföld területén is, ahol 1860 és 1910 között az odaérkező birkatenyésztők és aranyásók közvetlenül vagy közvetve (behozott betegségek, vadászterületek kisajátítása) járultak hozzá az itt élő selknam és yahgan indiánok kiirtásához. Máig leginkább a Chilében élő mapuche indiánok tudták megőrizni kulturális identitásukat.
A gyarmatosító spanyolok, a behurcolt afrikaiak, valamint az Európa különböző területeiről érkező 19–20. századi bevándorlók kultúrája egyaránt hatott a kialakult zenei formákra. Ennek szemléletes példája a ma már világszerte számos változatában ismert tangó. Zenei gyökerei között megtaláljuk a spanyol hatást mutató kreol népzenei motívumokat (pl. milonga, habanera), a 19. századi bevándorlók magukkal hozott dallamait és táncait (pl. polka, mazurka), valamint az afrikai eredetű ritmusokat (candombe).
|
|
Awo d'Ossáin (részlet) |
Az 1960-as évek forrongó Latin-Amerikájában Chiléből indult útjára az Új Dal (Nueva Canción) mozgalom. Társadalmilag elkötelezett mondanivalójával szorosan kapcsolódott a korszak latin-amerikai baloldali és emberi jogi mozgalmaihoz, valamint a felszabadítás ideológiájához. Az olykor egy szál gitárral vagy zongorával, máskor népi hangszerekkel kísért dalok megújították a hagyományos népzenét. A chilei énekesek, együttesek mellett (pl. Victor Jara, Violeta Parra, Inti–Illimani) a zenei mozgalom hamarosan elterjedt Argentínában (pl. Mercedes Sosa, Atahualpa Yupanqui), Latin-Amerika más országaiban (pl. Kubában Silvio Rodríguez, Pablo Milanes) és a frankóista Spanyolországban is (Joan Manuel Serrat). Az 1970-es években a chilei, argentin és uruguayi katonai diktatúrák idején sok énekesnek külföldön kellett menedéket találnia. A mozgalom az 1980-as évektől megerősödő spanyol nyelvű latin-amerikai rockzene közvetlen zenei és szellemi előfutára volt.
