Difference between revisions of "Kategória:Lettország"
| 12. sor: | 12. sor: | ||
Lettország legtalálóbban talán mint a Baltikum kulturális hídja definiálható, geográfiai paraméterei is kétségtelenül predesztinálják erre a szerepre. Vitathatatlan kapcsolat áll fenn a lett és a szomszédos országok népi kultúrája között, kiváltképp a közös/határ menti területeken. Az azonos vagy hasonló tendenciák követése azonban természetszerű, hiszen a Baltikum népei rokon nyelveket beszélő rokon népek (az [[:kategória:észtek|észteket]] kivéve), ráadásul relatíve szűk területi szórásban. <br> | Lettország legtalálóbban talán mint a Baltikum kulturális hídja definiálható, geográfiai paraméterei is kétségtelenül predesztinálják erre a szerepre. Vitathatatlan kapcsolat áll fenn a lett és a szomszédos országok népi kultúrája között, kiváltképp a közös/határ menti területeken. Az azonos vagy hasonló tendenciák követése azonban természetszerű, hiszen a Baltikum népei rokon nyelveket beszélő rokon népek (az [[:kategória:észtek|észteket]] kivéve), ráadásul relatíve szűk területi szórásban. <br> | ||
<br> | <br> | ||
| − | Az ország összekötő szerepe a hagyományos népi zene területén is világosan megmutatkozik; az északi régióban leginkább jellemző ősi, recitatív formák az észt népzene legősibb rétegének éppúgy sajátjai (szemben a déli szomszéd, [[ | + | Az ország összekötő szerepe a hagyományos népi zene területén is világosan megmutatkozik; az északi régióban leginkább jellemző ősi, recitatív formák az észt népzene legősibb rétegének éppúgy sajátjai (szemben a déli szomszéd, [[:kategróia:Litvánok|Litvánia]] és a két keleti szomszéd, [[:kategória:Oroszok|Oroszország]] és Fehéroroszország népdalaival), ahogy viszont a Lettország legnagyobb részén litván, orosz és fehérorosz hatásra elterjedt vokális többszólamúság éppen az említett északi területeken (amiképpen az észt népzenében is) szinte ismeretlen. Meglepő viszont – és ez különbség valamennyi szomszédos ország gyakorlatával szemben –, hogy halottsirató mint műfaj nincs (legalábbis nem rendelkezünk erre vonatkozó adattal).<br> |
<br> | <br> | ||
A lett népzenére vonatkozó legkorábbi írásos dokumentumok a 16–17. századra datálódnak, az első nyomtatott lett népdal Fridericus Menius Syntagma de origine Livonorumában jelent meg, 1632-ben, ahogyan egyébként az első észt népi dallam is itt. A rendszerező munka az 1860-as években kezdődött, Janis Cimze zeneszerző tevékenységével. A századforduló legjelentősebb személyisége a lett népzenekutatás úttörőjének tekintett Andrejs Jurjans volt, az első tudományos publikációkat is ő jegyzi e területen. 1925-ben alakult meg a Lett Folklór Gyűjtemény, amely – a név, valamint az intézményes keret többszöri változtatása mellett – mind a mai napig fennáll, és a lett népzenekutatás vezető tudományos intézménye. A Gyűjtemény munkatársai kezdték meg – Emilis Melngailis zeneszerző irányításával – a két háború között a fonográfos gyűjtéseket. A lett népi dalkincs 1958 és 1986 között került kiadásra, az ötkötetes publikáció szakmai felelőse Jekabs Vitolins volt. | A lett népzenére vonatkozó legkorábbi írásos dokumentumok a 16–17. századra datálódnak, az első nyomtatott lett népdal Fridericus Menius Syntagma de origine Livonorumában jelent meg, 1632-ben, ahogyan egyébként az első észt népi dallam is itt. A rendszerező munka az 1860-as években kezdődött, Janis Cimze zeneszerző tevékenységével. A századforduló legjelentősebb személyisége a lett népzenekutatás úttörőjének tekintett Andrejs Jurjans volt, az első tudományos publikációkat is ő jegyzi e területen. 1925-ben alakult meg a Lett Folklór Gyűjtemény, amely – a név, valamint az intézményes keret többszöri változtatása mellett – mind a mai napig fennáll, és a lett népzenekutatás vezető tudományos intézménye. A Gyűjtemény munkatársai kezdték meg – Emilis Melngailis zeneszerző irányításával – a két háború között a fonográfos gyűjtéseket. A lett népi dalkincs 1958 és 1986 között került kiadásra, az ötkötetes publikáció szakmai felelőse Jekabs Vitolins volt. | ||
[[Kategória:Ország]] | [[Kategória:Ország]] | ||
[[Kategória:Európa]] | [[Kategória:Európa]] | ||
A lap 2011. május 12., 00:23-kori változata
<websiteFrame> website=<center> <websiteFrame> website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a28eb35b9663743ef&ll=56.879635,24.603189&spn=16.879737,37.353516&z=4&output=embed height=400 width=90% border=0 scroll=no </websiteFrame>
Lettország legtalálóbban talán mint a Baltikum kulturális hídja definiálható, geográfiai paraméterei is kétségtelenül predesztinálják erre a szerepre. Vitathatatlan kapcsolat áll fenn a lett és a szomszédos országok népi kultúrája között, kiváltképp a közös/határ menti területeken. Az azonos vagy hasonló tendenciák követése azonban természetszerű, hiszen a Baltikum népei rokon nyelveket beszélő rokon népek (az észteket kivéve), ráadásul relatíve szűk területi szórásban.
Az ország összekötő szerepe a hagyományos népi zene területén is világosan megmutatkozik; az északi régióban leginkább jellemző ősi, recitatív formák az észt népzene legősibb rétegének éppúgy sajátjai (szemben a déli szomszéd, Litvánia és a két keleti szomszéd, Oroszország és Fehéroroszország népdalaival), ahogy viszont a Lettország legnagyobb részén litván, orosz és fehérorosz hatásra elterjedt vokális többszólamúság éppen az említett északi területeken (amiképpen az észt népzenében is) szinte ismeretlen. Meglepő viszont – és ez különbség valamennyi szomszédos ország gyakorlatával szemben –, hogy halottsirató mint műfaj nincs (legalábbis nem rendelkezünk erre vonatkozó adattal).
A lett népzenére vonatkozó legkorábbi írásos dokumentumok a 16–17. századra datálódnak, az első nyomtatott lett népdal Fridericus Menius Syntagma de origine Livonorumában jelent meg, 1632-ben, ahogyan egyébként az első észt népi dallam is itt. A rendszerező munka az 1860-as években kezdődött, Janis Cimze zeneszerző tevékenységével. A századforduló legjelentősebb személyisége a lett népzenekutatás úttörőjének tekintett Andrejs Jurjans volt, az első tudományos publikációkat is ő jegyzi e területen. 1925-ben alakult meg a Lett Folklór Gyűjtemény, amely – a név, valamint az intézményes keret többszöri változtatása mellett – mind a mai napig fennáll, és a lett népzenekutatás vezető tudományos intézménye. A Gyűjtemény munkatársai kezdték meg – Emilis Melngailis zeneszerző irányításával – a két háború között a fonográfos gyűjtéseket. A lett népi dalkincs 1958 és 1986 között került kiadásra, az ötkötetes publikáció szakmai felelőse Jekabs Vitolins volt.
A(z) „Lettország” kategóriába tartozó lapok
Az összesen 3 lapból a következő 3-t listázza ez a kategóriaoldal, a többi a további oldalakon található.
