Difference between revisions of "A Közel-Kelet kultúrtörténete - Bevezetés"

A lap jelenlegi, 2011. június 9., 16:04-kori változata

A Közel-Kelet kifejezés alatt sok mindent érthetünk, szűkebb, tágabb földrajzi, politikai, kulturális kategóriákat. Mi itt most kulturális, és meglehetősen tág értelemben fogjuk használni. Az arab világ, Törökország, Irán és Transzkaukázia^[1] területeinek összességét értjük alatta, amely terület Észak-Afrika atlanti partjaitól az Afgán sivatagig terjed.

Egy kultúra határait mindig sokkal nehezebb meghatározni, mint egy földrajzi egységét, hiszen állandó mozgásban van, a földrajzi, nyelvi, etnikai, vagy politikai határok csak részben, vagy csak időlegesen szorítják keretek közé. Ráadásul nem zárható határozott vonalak közé, mint az államok, hanem széles határterületekben oldódik fel, ahol a környező hatások elválaszthatatlanul keverednek egymással. Leginkább központok és a köztük lévő kommunikációs csatornák kisugárzásaként lehet értelmezni, mely központok emberi közösségek. Ezek a közösségek élhetnek városban, falvakban, kereskedő utak mentén vagy a puszta közepén, lehetnek statikusak, vagy mozgékonyak, a tagjaikat összekötő szálak lehetnek rendkívül szorosak, mint a törzsi együttélés esetében, de éppolyan lazák is, mint az internetes közösségeknél. Épp ezért a meghatározás mindig önkényes, vagy egy bizonyos szempontnak alárendelt. Ezen kívül a kultúrának története van, a történetiségben létezik, ezért talán azon keresztül határozható meg a legkönnyebben.

A Közel-Kelet – mint kultúra – esetében is adja magát ez a fajta meghatározás. A térség történelmének kezdete az emberiség egyetemes történetének a kezdete is egyúttal, hiszen a termékeny félholdként emlegetett területet ^[2] Nagyon nehéz volna azonban a mai jelenségeket odáig visszavezetni, hiszen a zene – a legutóbbi időkig – csak a hagyományon, a kollektív emlékezeten keresztül őrződött meg, ami, mint tudjuk, változik, torzít, elhomályosul. A hangszerek esetében könnyebb dolgunk van, mert a régi épületek romjainak falain sok ábrázolás fennmaradt, de egyértelmű megfeleltetés itt sem lehetséges. Az ókorban sok nép megfordult ezen a vidéken, akikről a környező nagyhatalmak történetírása emlékezett meg, de további sorsuk ködbe vész. Vannak mai népek, melyek hagyományosan egy-egy ilyen elveszett nép leszármazottainak tartják magukat, de ennek igazolása a tudomány mai lehetőségeit meghaladja. Az biztos, hogy egy régi kultúra sem múlt el nyom nélkül, bizonyos elemei, még ha titokban is, a mai napig tovább élnek.

A Közel-Kelet történelmét fel lehet rajzolni a nagy hódító birodalmak történeteként is. A keleti kényúr sztereotípiája mindenki számára ismert. Sok esetben valóban a nép az uralkodó tulajdonának számított, aki a legnagyobb gazdagság közepette tobzódott az élvezetekben. Ez a gazdagság azonban a legtöbbször nem csak anyagi gazdagságot jelentett, sok uralkodó a tudományok, művészetek rajongója volt, és sokat tett ezek fejlődéséért. Ezen kívül ez az erősen hierarchikus társadalomszerkezet elősegítette a kultúra terjedését, egységesülését is, hiszen a legfőbb udvar ízlése volt a mérvadó mindenhol. Megfigyelhetőek emellett fordított irányú folyamatok is, többször előfordult, hogy egy zenetudós összegyűjtötte a nép énekeit, és beillesztette azokat rendszerébe.

Az első birodalom, ami tulajdonképpen megvetette e kulturális egység alapjait, a Hellén birodalom volt. Nagy Sándor a Kr.e. 4.sz. végéig meghódította a mai Tunézia és az Indus folyó közé eső területeket, aminek kulturális következménye az volt, hogy létrehozott egy olyan infrastruktúrát, amire aztán több későbbi birodalom épült. Az így kiépített csatornákon próbálta terjeszteni a klasszikus görög műveltséget, több-kevesebb sikerrel. A hellén uralomnak a római hódítás vetett véget, és bekebelezve Észak-Afrikát, Kis-Ázsiát (Anatólia) és a Kelet-Mediterráneumot, eltörölték, beolvasztották, vagyis romanizálták az ókori keleti kultúrák maradékait. Perzsia azonban tartotta magát, és megszabadulva a hellén uralom alól^[3] Szászán és utódai vezetésével újult erőre kapott. A szászánida korszak hatása a mai napig tetten érhető a Közel-Kelet kultúrájában. Akkor lett államvallás a zoroasztriánizmus, amelynek mai napig vannak követői Iránban, az arabok elől Indiába menekült fárszik között pedig általános. Erre a korszakra tekintett vissza ideálként Reza Pahlavi Sah, a modern Irán megalapítója a 20.sz. elején. A perzsa klasszikus zene hagyománya is ekkorra eredezteti magát, bár nem tud konkrét elemeket felsorolni. A szászánida kultúra leginkább indirekt módon, az arabokra gyakorolt hatásán keresztül élt tovább. Úgy is mondhatjuk, hogy a Közel-Kelet klasszikus kultúrája közös kincs, amely az ókori Perzsiában született, és továbbvitelében több nép és birodalom játszott szerepet, mindegyik saját elemekkel színesítve azt. A stafétabotot elsőként az arabok vették át.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ↑ A Kaukázustól délre, Törökország és Irán között fekvő térség
2. ↑ A Nílus völgye, Mezopotámia és Kánaán a civilizáció bölcsőjeként tartják számon.
3. ↑ Ez az uralom elsősorban a közigazgatást érintette, a hellén birodalom tartományai (satrapiái) viszonylagos autonómiát élveztek.

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

• A Közel-Kelet kultúrtörténete I. - Az arab uralom
  
• A Közel-Kelet kultúrtörténete II. - Az Oszmán Birodalom
• A Közel-Kelet kultúrtörténete III. - A modern kor