Difference between revisions of "Tahardent"
(EmbedVideo csere) |
|||
| (7 közbeeső változat nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| + | [[Fájl: t12.jpg|bélyegkép|jobbra|Timbuktu napjainkban. A szerző saját felvétele.]] | ||
| + | |||
A tahardent egy háromhúros lantféle, melyen hagyományosan a művészek kasztjába tartozók férfiak játszottak uraiknak, amely zenészek közül sokan mesterei voltak e hangszernek. Imákat, korabeli legendákat és hőstettekről szóló történeteket adtak elő, amolyan bárdokként tevékenykedtek. Bár e hangszer jó ideje él Mali tuareg tradícióiban (a Timbuktu és Gao közötti területen), ám csak az 1960-as évek végétől terjedt el más tuareg közösségekben. | A tahardent egy háromhúros lantféle, melyen hagyományosan a művészek kasztjába tartozók férfiak játszottak uraiknak, amely zenészek közül sokan mesterei voltak e hangszernek. Imákat, korabeli legendákat és hőstettekről szóló történeteket adtak elő, amolyan bárdokként tevékenykedtek. Bár e hangszer jó ideje él Mali tuareg tradícióiban (a Timbuktu és Gao közötti területen), ám csak az 1960-as évek végétől terjedt el más tuareg közösségekben. | ||
Mali kormányának egyes durva, cseppet sem könyörületes, véres akciói késztették a Maliban élő tuareg lakosság egy részét országuk és hazájuk elhagyására. Ebben az időben sok tuareg menekült Nigerbe vagy Líbiába. Azóta is több zenész fejezte és fejezi ki ma is munkásságában, illetve előadásaiban e véres események drasztikusságát, melyre talán minden idők legkiválóbb zenei példája a Tinariwen nevű formáció, mely éppen Líbiában, Maliból származó tuaregek révén alakult, Ibrahim Ag Alhabib vezetésével. Nagyon kifejező dal a 63 (soixante trois), igazi [[Modern tuareg zene|modern sivatagi tuareg blues]], mely erről az eseménysorozatról mesél. A klipben maga Ibrahim is említi a sötét múltat. | Mali kormányának egyes durva, cseppet sem könyörületes, véres akciói késztették a Maliban élő tuareg lakosság egy részét országuk és hazájuk elhagyására. Ebben az időben sok tuareg menekült Nigerbe vagy Líbiába. Azóta is több zenész fejezte és fejezi ki ma is munkásságában, illetve előadásaiban e véres események drasztikusságát, melyre talán minden idők legkiválóbb zenei példája a Tinariwen nevű formáció, mely éppen Líbiában, Maliból származó tuaregek révén alakult, Ibrahim Ag Alhabib vezetésével. Nagyon kifejező dal a 63 (soixante trois), igazi [[Modern tuareg zene|modern sivatagi tuareg blues]], mely erről az eseménysorozatról mesél. A klipben maga Ibrahim is említi a sötét múltat. | ||
| − | + | {{#ev:youtube|9TBJh8_CVYQ|480|center|}} | |
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
| − | + | ||
Sok zenész került a Maliban lévő otthonától távol, menekülttáborokba, ahol e zenei kifejeződést más népek is megismerték, hamarosan pedig Nyugat-Afrikában még szélesebb körben is ismertté vált. A sűrűbben lakott, inkább városias közösségek populáris zenéjének szintén hangszere lett a tahardent, éppen azért, mert e zenei stílus szabadabb, s nem a múlt hőseit komoly hangvételben idéző, szakrális tartalmakat megjelenítő hangszer, illetve zenei műfaj. A tahardent a mindennapok, leginkább egyfajta modern zenei előadások eszköze, mely dalokat és zenei darabokat bárhol, bármikor elő lehet adni, nem pusztán tuareg közösségben, hanem városias közegben, ahol több népcsoport is él. | Sok zenész került a Maliban lévő otthonától távol, menekülttáborokba, ahol e zenei kifejeződést más népek is megismerték, hamarosan pedig Nyugat-Afrikában még szélesebb körben is ismertté vált. A sűrűbben lakott, inkább városias közösségek populáris zenéjének szintén hangszere lett a tahardent, éppen azért, mert e zenei stílus szabadabb, s nem a múlt hőseit komoly hangvételben idéző, szakrális tartalmakat megjelenítő hangszer, illetve zenei műfaj. A tahardent a mindennapok, leginkább egyfajta modern zenei előadások eszköze, mely dalokat és zenei darabokat bárhol, bármikor elő lehet adni, nem pusztán tuareg közösségben, hanem városias közegben, ahol több népcsoport is él. | ||
{{Hangszer infobox | {{Hangszer infobox | ||
| − | |kép = [[Fájl:.jpg|220px]] | + | |kép = [[Fájl:t8.jpg|220px]] |
|képaláírás = | |képaláírás = | ||
|név = Tahardent | |név = Tahardent | ||
| 22. sor: | 16. sor: | ||
|zenei kultúra = tuareg | |zenei kultúra = tuareg | ||
|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kordofon_hangszerek Kordofon hangszerek] | |hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kordofon_hangszerek Kordofon hangszerek] | ||
| − | |forrás = | + | |forrás = Korecz Katalin |
}} | }} | ||
| 29. sor: | 23. sor: | ||
A ''takəmba'' szintén egy ilyen modern műfaj, mely lényegesen különbözik a hagyományos tahardent műfajától. Szövegei a burkolt utalásokkal ellentétben, mely az egykori és mai hagyományos életmódot folytató közösségekben hallható vokális kifejeződés jellemzői, egészen szókimondóak, a tahardent gyökeres ellentétének nevezhető. | A ''takəmba'' szintén egy ilyen modern műfaj, mely lényegesen különbözik a hagyományos tahardent műfajától. Szövegei a burkolt utalásokkal ellentétben, mely az egykori és mai hagyományos életmódot folytató közösségekben hallható vokális kifejeződés jellemzői, egészen szókimondóak, a tahardent gyökeres ellentétének nevezhető. | ||
| − | Azok számára, akik a hagyományok tiszta forrásainak megőrzését hirdetik, a tahardent efféle, modern, városias formája, mely egyre kevésbé tartalmaz hagyományosnak mondható zenei elemeket, csupán egy torz elfajulást jelent, amely nem méltó az ősi kulturális elemek megőrzésére. | + | Azok számára, akik a hagyományok tiszta forrásainak megőrzését hirdetik, a tahardent efféle, modern, városias formája, mely egyre kevésbé tartalmaz hagyományosnak mondható zenei elemeket, csupán egy torz elfajulást jelent, amely nem méltó az ősi kulturális elemek megőrzésére. <br><br><br><br><br><br><br> |
==A hangszer felépítése, játéktechnikája== | ==A hangszer felépítése, játéktechnikája== | ||
A hangszert a mesterember egy darab fából vési ki üregesre, melynek felső részére marha vagy kecskebőrt feszítenek, s középtájon lyukat vágnak bele. Egy bambuszrúd – mely a hangszer bőre alatt hosszában helyezkedik el, s fut a hangszer testén kívül tovább – fogja a húrokat, melyek különböző hosszúságúak és vastagok. A húrok bőrszalagokkal vannak a nyakhoz erősítve (mint sok más nyugat-afrikai húros hangszer esetében), így, a nyakon feljebb, illetve lejjebb tologatva hangolhatók. Eredetileg hajból készültek, a mai időkben már általában nejlont használnak. A húroknak külön elnevezéseik vannak. A legvastagabb és legmélyebb az ahar ’oroszlán’, a magasabb a tazori ’hiéna’, a legmagasabb az ebag, ’sakál’ vagy awokkoz (’fiatal állat’). A legmagasabb húrt nem ujjal pengetik, ahogyan a mélyeket, az csak rezonáló funkcióval bír, s a mély húroknál egy oktávval feljebb szól. A hangszer méretét tekintve kétféle lehet, közülük azonban a nagyobb az elterjedtebb, körülbelül 51-53 cm hosszú testtel, 30 cm hosszú nyakkal. A hangszer nyakának végére egy fémrezgőt (tefararaq) illesztenek, mely játék közben egyfajta zizegő hangzást eredményez. | A hangszert a mesterember egy darab fából vési ki üregesre, melynek felső részére marha vagy kecskebőrt feszítenek, s középtájon lyukat vágnak bele. Egy bambuszrúd – mely a hangszer bőre alatt hosszában helyezkedik el, s fut a hangszer testén kívül tovább – fogja a húrokat, melyek különböző hosszúságúak és vastagok. A húrok bőrszalagokkal vannak a nyakhoz erősítve (mint sok más nyugat-afrikai húros hangszer esetében), így, a nyakon feljebb, illetve lejjebb tologatva hangolhatók. Eredetileg hajból készültek, a mai időkben már általában nejlont használnak. A húroknak külön elnevezéseik vannak. A legvastagabb és legmélyebb az ahar ’oroszlán’, a magasabb a tazori ’hiéna’, a legmagasabb az ebag, ’sakál’ vagy awokkoz (’fiatal állat’). A legmagasabb húrt nem ujjal pengetik, ahogyan a mélyeket, az csak rezonáló funkcióval bír, s a mély húroknál egy oktávval feljebb szól. A hangszer méretét tekintve kétféle lehet, közülük azonban a nagyobb az elterjedtebb, körülbelül 51-53 cm hosszú testtel, 30 cm hosszú nyakkal. A hangszer nyakának végére egy fémrezgőt (tefararaq) illesztenek, mely játék közben egyfajta zizegő hangzást eredményez. | ||
| + | |||
| + | |||
| + | [[Fájl: t18.jpg|bélyegkép|balra|Tahardenten játszó zenész. A szerző saját felvétele.]] | ||
A játékos keresztbe tett lábbal ülve tartja ölében a hangszert úgy, hogy annak nyakrésze a bal keze felé esik. Jobb mutatóujjára pengetőt erősít csontból vagy bőrből, és a középső húrt pengeti, míg a mélyebbet hüvelykujjával érinti. A többi ujjával kísérőritmust üt a hangszer felületén. Néha előfordul, hogy a játékos csúsztatja ujját a húr mentén, ám az egyes hangok inkább jól elkülönülve szólalnak meg. Tapasztalt játékosok egészen virtuózan képesek az alapdallam, illetve ritmus közé játszani, főként a vokális részek közötti intervallumban, mikor az instrumentális elemek kerülnek előtérbe. A tahardent műfajában az előadók, legyen szó az ősi, vagy a mai előadásmódokról, nem használnak más hangszereket, énekeiket, illetve szónoklásaikat nem kísérik más hangszerekkel. A tahardent tehát csak az ugyanazon nevet viselő lanttal szólal meg. | A játékos keresztbe tett lábbal ülve tartja ölében a hangszert úgy, hogy annak nyakrésze a bal keze felé esik. Jobb mutatóujjára pengetőt erősít csontból vagy bőrből, és a középső húrt pengeti, míg a mélyebbet hüvelykujjával érinti. A többi ujjával kísérőritmust üt a hangszer felületén. Néha előfordul, hogy a játékos csúsztatja ujját a húr mentén, ám az egyes hangok inkább jól elkülönülve szólalnak meg. Tapasztalt játékosok egészen virtuózan képesek az alapdallam, illetve ritmus közé játszani, főként a vokális részek közötti intervallumban, mikor az instrumentális elemek kerülnek előtérbe. A tahardent műfajában az előadók, legyen szó az ősi, vagy a mai előadásmódokról, nem használnak más hangszereket, énekeiket, illetve szónoklásaikat nem kísérik más hangszerekkel. A tahardent tehát csak az ugyanazon nevet viselő lanttal szólal meg. | ||
| − | Sok tuareg utal arra, hogy szinte minden tahardent zenét takembának lehet nevezni, ez alól a régi, a történelmi elbeszélésekről mesélő bárd-énekek képeznek csak kivételt. Az előadók ugyanakkor a takembát csupán a többféle kompozíciós megoldás, illetve előadásmód egyikének tartják, melyet ritmusoknak neveznek. Minden ritmusnak van neve, tartalmaz bizonyos csak rá jellemző szövegkaraktereket, metódust, illetve ritmusvilágot. A ''n-geru'' és a ''yalli'' például csak hősi balladákra vagy történetekre utal, melyek több száz évesek lehetnek. A ''takemba'' egy könnyedebb előadás, melynek tartalma a mindennapi életről szól, és vidám összejöveteleken, az alkotók (művészek) rétegeiben, illetve a fiatalok körében szólal meg. | + | Sok tuareg utal arra, hogy szinte minden tahardent zenét takembának lehet nevezni, ez alól a régi, a történelmi elbeszélésekről mesélő bárd-énekek képeznek csak kivételt. Az előadók ugyanakkor a takembát csupán a többféle kompozíciós megoldás, illetve előadásmód egyikének tartják, melyet ritmusoknak neveznek. Minden ritmusnak van neve, tartalmaz bizonyos csak rá jellemző szövegkaraktereket, metódust, illetve ritmusvilágot. A ''n-geru'' és a ''yalli'' például csak hősi balladákra vagy történetekre utal, melyek több száz évesek lehetnek. A ''takemba'' egy könnyedebb előadás, melynek tartalma a mindennapi életről szól, és vidám összejöveteleken, az alkotók (művészek) rétegeiben, illetve a fiatalok körében szólal meg.<br><br><br><br><br><br><br> |
==Kapcsolódó szócikkek== | ==Kapcsolódó szócikkek== | ||
| − | [[A zene és ének szerepe a tuaregek társadalmában]] | + | *[[A zene és ének szerepe a tuaregek társadalmában]] |
[[Kategória: Tuareg]] | [[Kategória: Tuareg]] | ||
[[Kategória: Hangszerek]] | [[Kategória: Hangszerek]] | ||
A lap jelenlegi, 2013. április 3., 12:21-kori változata
A tahardent egy háromhúros lantféle, melyen hagyományosan a művészek kasztjába tartozók férfiak játszottak uraiknak, amely zenészek közül sokan mesterei voltak e hangszernek. Imákat, korabeli legendákat és hőstettekről szóló történeteket adtak elő, amolyan bárdokként tevékenykedtek. Bár e hangszer jó ideje él Mali tuareg tradícióiban (a Timbuktu és Gao közötti területen), ám csak az 1960-as évek végétől terjedt el más tuareg közösségekben.
Mali kormányának egyes durva, cseppet sem könyörületes, véres akciói késztették a Maliban élő tuareg lakosság egy részét országuk és hazájuk elhagyására. Ebben az időben sok tuareg menekült Nigerbe vagy Líbiába. Azóta is több zenész fejezte és fejezi ki ma is munkásságában, illetve előadásaiban e véres események drasztikusságát, melyre talán minden idők legkiválóbb zenei példája a Tinariwen nevű formáció, mely éppen Líbiában, Maliból származó tuaregek révén alakult, Ibrahim Ag Alhabib vezetésével. Nagyon kifejező dal a 63 (soixante trois), igazi modern sivatagi tuareg blues, mely erről az eseménysorozatról mesél. A klipben maga Ibrahim is említi a sötét múltat.
Sok zenész került a Maliban lévő otthonától távol, menekülttáborokba, ahol e zenei kifejeződést más népek is megismerték, hamarosan pedig Nyugat-Afrikában még szélesebb körben is ismertté vált. A sűrűbben lakott, inkább városias közösségek populáris zenéjének szintén hangszere lett a tahardent, éppen azért, mert e zenei stílus szabadabb, s nem a múlt hőseit komoly hangvételben idéző, szakrális tartalmakat megjelenítő hangszer, illetve zenei műfaj. A tahardent a mindennapok, leginkább egyfajta modern zenei előadások eszköze, mely dalokat és zenei darabokat bárhol, bármikor elő lehet adni, nem pusztán tuareg közösségben, hanem városias közegben, ahol több népcsoport is él.
|
Tahardent | |
|
| |
| Név | Tahardent |
| Dátum | |
| Zenei kultúra | tuareg |
| Hangszercsoport | Kordofon hangszerek |
| Forrás | Korecz Katalin |
Nemcsak tuaregek játszanak a tahardenten, és e hangszer eredetileg nem is tőlük származik. A Nigerben élő hauszák és dzsermák molonak, Mauritániában, bár ott a négyhúros verzióját használják, tidinitként ismerik. Minden közösségre érvényes azonban, hogy csak a zenészek kasztjába tartozók, vagyis hasonló társadalmi státusszal rendelkezők játszanak tahardenten. Saját hagyományaikba építve adnak elő modern darabokat, s osztják meg egymással zenei tudásukat. Manapság egyáltalán nem ritka az olyan zenekarok alakulása, melyekben több népcsoportból származó tagok vannak; például tuaregek, fulanik, szonghajok, hauszák, s mely zenei irányzatokban e különböző hagyományok zenei örökségeinek bizonyos aspektusait ötvözik. Bamako (Mali), Niamey és Agadez (Niger) kitűnő helyek, ahol e sajátos összhangot különböző előadásmódokban és stílusokban, élőben láthatjuk, illetve hallhatjuk.
A takəmba szintén egy ilyen modern műfaj, mely lényegesen különbözik a hagyományos tahardent műfajától. Szövegei a burkolt utalásokkal ellentétben, mely az egykori és mai hagyományos életmódot folytató közösségekben hallható vokális kifejeződés jellemzői, egészen szókimondóak, a tahardent gyökeres ellentétének nevezhető.
Azok számára, akik a hagyományok tiszta forrásainak megőrzését hirdetik, a tahardent efféle, modern, városias formája, mely egyre kevésbé tartalmaz hagyományosnak mondható zenei elemeket, csupán egy torz elfajulást jelent, amely nem méltó az ősi kulturális elemek megőrzésére.
[szerkesztés] A hangszer felépítése, játéktechnikája
A hangszert a mesterember egy darab fából vési ki üregesre, melynek felső részére marha vagy kecskebőrt feszítenek, s középtájon lyukat vágnak bele. Egy bambuszrúd – mely a hangszer bőre alatt hosszában helyezkedik el, s fut a hangszer testén kívül tovább – fogja a húrokat, melyek különböző hosszúságúak és vastagok. A húrok bőrszalagokkal vannak a nyakhoz erősítve (mint sok más nyugat-afrikai húros hangszer esetében), így, a nyakon feljebb, illetve lejjebb tologatva hangolhatók. Eredetileg hajból készültek, a mai időkben már általában nejlont használnak. A húroknak külön elnevezéseik vannak. A legvastagabb és legmélyebb az ahar ’oroszlán’, a magasabb a tazori ’hiéna’, a legmagasabb az ebag, ’sakál’ vagy awokkoz (’fiatal állat’). A legmagasabb húrt nem ujjal pengetik, ahogyan a mélyeket, az csak rezonáló funkcióval bír, s a mély húroknál egy oktávval feljebb szól. A hangszer méretét tekintve kétféle lehet, közülük azonban a nagyobb az elterjedtebb, körülbelül 51-53 cm hosszú testtel, 30 cm hosszú nyakkal. A hangszer nyakának végére egy fémrezgőt (tefararaq) illesztenek, mely játék közben egyfajta zizegő hangzást eredményez.
A játékos keresztbe tett lábbal ülve tartja ölében a hangszert úgy, hogy annak nyakrésze a bal keze felé esik. Jobb mutatóujjára pengetőt erősít csontból vagy bőrből, és a középső húrt pengeti, míg a mélyebbet hüvelykujjával érinti. A többi ujjával kísérőritmust üt a hangszer felületén. Néha előfordul, hogy a játékos csúsztatja ujját a húr mentén, ám az egyes hangok inkább jól elkülönülve szólalnak meg. Tapasztalt játékosok egészen virtuózan képesek az alapdallam, illetve ritmus közé játszani, főként a vokális részek közötti intervallumban, mikor az instrumentális elemek kerülnek előtérbe. A tahardent műfajában az előadók, legyen szó az ősi, vagy a mai előadásmódokról, nem használnak más hangszereket, énekeiket, illetve szónoklásaikat nem kísérik más hangszerekkel. A tahardent tehát csak az ugyanazon nevet viselő lanttal szólal meg.
Sok tuareg utal arra, hogy szinte minden tahardent zenét takembának lehet nevezni, ez alól a régi, a történelmi elbeszélésekről mesélő bárd-énekek képeznek csak kivételt. Az előadók ugyanakkor a takembát csupán a többféle kompozíciós megoldás, illetve előadásmód egyikének tartják, melyet ritmusoknak neveznek. Minden ritmusnak van neve, tartalmaz bizonyos csak rá jellemző szövegkaraktereket, metódust, illetve ritmusvilágot. A n-geru és a yalli például csak hősi balladákra vagy történetekre utal, melyek több száz évesek lehetnek. A takemba egy könnyedebb előadás, melynek tartalma a mindennapi életről szól, és vidám összejöveteleken, az alkotók (művészek) rétegeiben, illetve a fiatalok körében szólal meg.
