Difference between revisions of "Hangszerek Ausztráliában"

A lap 2011. április 20., 21:15-kori változata

A hangszer általános definíciója szerint: nem-vokális eredetű hangok keltésére szolgáló eszköz. E rövid meghatározás kiválóan leírja a hangszer lényegét; mint látni fogjuk, az őslakosok hangszereinek viszonya a zenéhez nem mindig közvetlen; gyakran a szó szoros értelemben vett hangadó eszközről beszélhetünk, melynek célja és lényege nem a zene síkján nyilvánul meg, hanem sokkal inkább egy rituális tárgyról, és szimbólumról van szó. Ebből kifolyólag egyes hangszerekről csak kevés információ áll rendelkezésünkre – hanganyag pedig egyáltalán nem. Az ausztrál őslakosság hangszerei megszólaltatásuk szerint három fő csoportba sorolhatók: idiofonba, aerofonba és membranofonba. Általánosságban elmondható, hogy dalok kíséretére szolgálnak, szólista használatuk nem jellemző – ez alól talán az északi területeken használt didjeridu képez kivételt, ezt is csak az utóbbi időben. A hangszerek földrajzi elterjedését, valamint használatuk területenkénti eltéréseit Dr. Alice M. Moyle munkáit követve szemléltetjük; a térképen a hangszereket jelölő ikonok az egyes hangszerek hanganyagra való rögzítésének helyét mutatják. Az itt használt térkép 1974-es vázlat alapján készült; a szaggatott vonalak az államok és tartományok határait jelzik.

• Ilpirra, vagy közép-ausztrál „trombita”

A kontinens középső részén használt üreges facső a leírások szerint az emuk és vadpulykák csalogatására szolgált, zenében betöltött szerepéről azonban nem tudunk (ami nem jelenti azt, hogy nem volt e téren használva). Hossza körülbelül 30-40 cm. Mivel az Ilpirra használata az utóbbi kétszáz évben megszűnt, hanganyag nem áll rendelkezésünkre.

• Didzseridu és ritmusverő fa

Az énekes üti

• Didzeridu

(a játékos által a hangszer oldalán ütött ritmus) Az énekes kézben tartott ritmusverő fája egy másik, a földön lefektetett fát üt

• Ritmusverő fa

Csak párban.

• Bumeráng

• Ráspoly (reszelő vagy dörzsölő)

A kontinens keleti felén elterjedt hangszer. Két részből áll, az egyik egy vastagabb és hosszabb, keresztirányban többször bemetszett fa, vagy lándzsanyél, a másik egy kisebb fa, melyet az előzőn, a tengelyéhez viszonyítva merőlegesen húzogatva szólaltatnak meg. Általában kíséretként szolgál a tánccal nem kísért dalok mellé.

• Taps

Az emberi test különböző részeinek tenyérrel és kézzel való ritmusra ütése kétség kívül a legősibb zenei kíséretként szolgáló (vagy akár szóló) eszköz. Ilyen a taps, a mellkas, a comb, vagy fenék ütögetése, vagy lábbal a földön dobbantott ritmus.

• Comb ütése

Ausztrália nagy részén az asszonyok a zenei előadások többségében nem vesznek aktívan részt; az előadás alatt egy helyben táncolnak, tapsolnak, vagy a combjukat, feneküket ütik – habár hozzá kell tennünk, hogy ez nem általánosan igaz, lásd- például a Melville-szigetek lakóinak zenéjét. Szokás a combot behajlított tenyérrel ütni a nagyobb hangerő elérése érdekében.

• Lábbal a földön ütött ritmus

• Fa kéreg darab vagy köteg

Ezeket kézzel, nyitott tenyérrel ütik, vagy a földhöz verik.

• Bőr darab kézzel ütve (csak nők)

Két comb közé kifeszített bőrdarab, vagy bőrgolyó ritmikus ütése.

• Földhöz ütött fa

• Zúgattyú

• Mag, vagy kagyló csörgő

Különböző magokat, vagy fák terméseinek héját, illetve kagylókat zsinórra felfűzve, rázóhangszerként használták általában táncosok.

• Üreges fadarab pálcával ütve

Kizárólag az Északi -Területen, Arnhem-földön használatos rituális hangszer, őslakos neve Ubar, vagy Uwar. Hangja és a hangszer teste szimbolikus, a teremtő erőt jeleníti meg. A test a termeszek által üregesre rágott fa törzse, melynek belső átmérője körülbelül 20cm.^[1]

• Üreges facső (vagy kenu)

Párban, vagy akár egyszerre többet is megszólaltatnak pálcával.

• Egyik végén bőrözött dob

Észak-Queensland és a Torres-szoros lakóinak hangszere, Ausztrália egyedüli membranofon hangadója. Valószínűleg Pápua- Új Guineából terjedt tovább Ausztráliába. A dob teste homokóra formájú, melynek egyik vége bőrözött – általában gyíkbőrt használnak erre a célra -, és nyitott tenyérrel-, vagy pálcával ütik. Ének és tánc kíséretére szolgál.

• Többrét hajtott levélsíp

Az egész világon elterjedt hangszer. A játékos a levél két végét enyhén megfeszíti, majd a peremre fújt levegővel hozza rezgésbe a levelet. E hangszer valószínűleg szórakoztatási célokat szolgált.

• Csont vagy nád

Pánsíp módon fújják. A nád vagy csont cső az egyik végén, peremfúvósként megszólaltatott síp, mely az ifjúavatási ceremóniák alatt jelzésként szolgált (mint ahogyan ezt a felvételen hallhatjuk). Hagyományos közegben ma már nincs használatban.

Jegyzetek

1. ↑ Arnhem Land Music by A.P.Elkin – The Oceania Monographs No.9, plublished by The University of Sydney; Musical Patterns – 20.o.