Kategória:Finnország

Részint földrajzi lokációjának, részint pedig vallási kettéosztottságának köszönhetően a finn nemzeti kultúra erősen heterogén. Délnyugati területeinek a nyugattal, leginkább Svédországgal szorosak a kötelékei, a finn-karéliai kulturális régió déli irányba, ill. bizonyos mértékig a bizánci hagyományok felé nyitott. S míg a keleti ortodoxia az orosz határszakaszokon megcsontosodott, a nyugatabbra élő közösségek a lutheránus egyház hívei.

A különböző régiók eltérő történelmi és szociális háttere szülte kulturális differenciák a 19. század végéig, a városi tömegkultúra megjelenéséig megmaradtak. Az integráló fejlődéshez leginkább hozzájáruló Dél-Pohjanmaa ideológiai és népszerűsítő törekvései az ország egészére kihatottak, de Varsinais-Suomi, Satakunta, Hame és Uusima is készek voltak magukba szívni a nyugatról érkező uniformizált kultúrát. A legelmaradottabb kelet-finnországi megyék (Savo, Észak-Karélia, Kainuu) a kulturális változásokra is meglehetős késéssel reagáltak (ennek tudható be a kalevalai hagyomány 20. századi továbbélése ezeken a területeken).

A heterogén jelleg kialakulásában az északon élő lapp, valamint a partmenti vidékek svéd kisebbségek szerepe sem elhanyagolható. A finnországi svéd populáció egyike a legizoláltabb svéd közösségeknek a világon. Egyes területeken (pl. Ahvenanmaa) már a 6. században jelen voltak, más részekre csak a 12. században érkeztek (a keresztes hadjáratok során). Népi kultúrájuk a svéd népi hagyomány mentén fejlődött, de – elzártságuknak köszönhetően – fejlődésében konzervatívabb irányt mutatott, és tovább megőrizte archaikus és autentikus jellegét, mint az anyaországé. Szükség volt ehhez a finn társadalom rendkívüli szolidaritására is, amely sokat tett a svéd kisebbségek nemzeti kultúrájának életben tartásáért; számos lejegyzés, hangfelvétel készült, mind a mai napig különböző klubok, társulások és fesztiválok propagálják a svéd népi muzsikát, finn archívumok őrzik népzenei kincsüket, s létrejött a Finn-Svéd Népzenei Intézet.

A legkorábbi, javarészt kéziratos gyűjteményeket az 1831-ben alapított Finn Irodalmi Társaság archívuma őrzi, nagy mennyiségű anyaggal rendelkezik a tamperei egyetem égisze alatt működő Népi Hagyományok Intézete is. A finn népzenekutatás legjelentősebb intézménye azonban ma a Népzenei Intézet (Kaustinen), létrejötte az első Kaustineni Népzenei Fesztivállal 1968-ban útjára induló revival mozgalom első komoly tudományos eredménye. Az intézet széleskörű tevékenysége a gyűjtemény kezelésén, valamint a rendszerező munkákon túl kiterjed az oktatás, a kutatás és a publikálás kategóriáira is.

Kaustinenben működik a kifejezetten népzene oktatására specializálódott, a neves folklorista és népzenegyűjtő, Erkki Ala-Könni nevét viselő iskola, továbbá a Népi Hangszerek Múzeuma is. Népzenei képzés az ország több más iskolájában és egyetemén is folyik, a Sibelius Akadémia (Helsinki) önálló népzene tanszéket is létrehozott.