Blues. A blues általános jellemzői

Mississippi John Hurt

Név	Mississippi John Hurt
Született	1892.március 8.
Elhunyt	1966.november 2.
Nemzetiség	amerikai
Funkció	blues énekes
Forrás

A blues műfaj a 20. század elején vált széles körben ismertté. Hogy mikor és hol keletkezett, nem tudjuk pontosan. Megjelenése azonban mindenképpen összefügg az amerikai feketék individualizmusának erősödésével – ez különösen azokra vonatkozik, akik a 20. század elején már szabadon születtek. A blues ugyanakkor fejlődése során igen sok változáson ment keresztül. Számos változata létezik mind történetileg, mind egy időben. A blues korai – vidéki blues – korszakában vidéki kisvárosok kis csehóiban, házi összejöveteleken, városi piknikeken, szalonokban, fogadásokon, vasúti megállókban, csavargótanyákon, parkokban, utcasarkokon – és még ki tudja, hány helyen szólalt meg. Szinte bárhol és bármikor alkalom nyílt rá, ahol megjelent egy énekes, és volt társaság.

A műfaj közönségének a magja éppúgy afroamerikai volt, mint ahogyan az előadók is, akik leginkább délről származtak. A blues elsősorban az újonnan kialakuló mezőgazdasági területeken, a Mississippi deltájában, a louisianai Caddo-tó vidékén vagy Dél-Floridában volt igen népszerű földnélküli munkások, vándor mezőgazdasági munkások körében.

Az alkotás és a dalok előadása hamar pénzkereseti lehetőséggé vált a dalszerzők számára, akik ezt kihasználva rövid időn belül – persze csak a specialisták – egész idejükben ezzel kezdtek foglalkozni. Ez természetesen sok esetben nem választott dolog volt, köszönhetően a nagyfokú munkanélküliségnek. A blues széles körben elfogadott, professzionális, színpadi műfajjá a 20. század elején vált csak, nyomtatott kottákban az 1910-es években, felvételeken pedig az 1920-as években jelent meg. A zene népszerűségének hatására az afroamerikai kultúra egyéb elemei is szélesebb körben, azaz a fehérek körében is terjedni kezdtek az egész világon. Az elmúlt bő egy évszázad alatt – ha nem számoljuk a műfaj kezdeti szakaszát – a blues a számos zenei hatás (pl. rock zene) ellenére makacsul megmaradt népzenének, ugyanakkor ki is nőtte magát: részévé vált a világméretű populáris zenei, popzenei élet körforgásának. A világ szinte minden országában vannak blues zenekarok, amelyek az ország adott nyelvén énekelnek blues dalokat az eredetihez hasonló témákról, hasonló stílusban.
Éppen ezért igen nehéz tömören definiálni, hogy mi is az a blues. Mostanra azonban számos uralkodó stílusjegyét sikerült meghatározni.
Jellegzetes és általánosan elterjedt versszaktípusa három soros, amelyben az első sort megismétlik, a harmadik sor különbözik az első kettőtől, de rímel rájuk. Előfordul, hogy egy sort énekelnek háromszor, de az is, hogy az utolsó sor nem rímel. Létezik két vagy négysoros változata is, de ezek ritkábbak. Általában mindhárom sor négyütemű, így a háromsoros blues-forma tizenkét ütemre jön ki. Ezt hívják „tizenkettes” vagy „tizenkétütemű blues”-nak. A fejlettebb bluesnak szerves része a hangszeres játék, noha a hangsúly az emberi hangon, a dallamon és a szövegen van. Így egy dal vagy előadás során nem csak az ének domináns – az ének és a kórus mellett hangszeres betétek, „szólók” vannak, amelyek eredeti funkciója az afroamerikai zene ősi felelgetős szerkezetéből származik.

Robert Johnson

Név	Robert Johnson
Született	1911. május 8.
Elhunyt	1938. augusztus 16.
Nemzetiség	amerikai
Funkció	blues énekes
Forrás

Egy jellegzetes háromsoros blues-sor a következőképpen néz ki:

Got the blues and can’t be satisfied (hangszeres válasz)
Got the blues and can’t be satisfied… (hangszeres válasz)
If I keep these blues, gonna catch a train and ride…(hangszeres válasz)

Néhány népi blues dalban a zenész játszik egy sor hangszeres riffet, amely a szöveges részt követi. Ezek általában rövid, ismételt dallamos-ritmikus frázisok.^[1] A legtöbb blues énekes – amikor már volt hangszeres kísérete a blues-daloknak – saját maga kísérte az énekét a hangszerével, mely általában gitár, zongora vagy szájharmonika volt (számos népszerű blues énekes ugyanakkor nem játszott hangszeren). Később a blues énekeseket rendszerint vagy zenekar kísérte, vagy zenekar egészítette ki a hangszeres játékukat. A legtöbb blues dal hangsora különbözik a Nyugati diatonikus skáláktól abban, hogy a hangoknak van egy sajátos hajlékonysága, magasságbeli játéka a skála bizonyos fokain: ez általában a harmadik fok (terc) és a hetedik fok (szeptim), illetve olykor az ötödik fok (kvint). Ezeket a hangokat „blue note”-nak nevezik, amely szintén afrikai örökség, és így sok blues előtti dalban is megtalálható. Ez a „játék” leginkább azt jelenti, hogy például a terc és a szeptim esetében a hang két hang között – a kisterc és a nagyterc, vagy a kis- és a nagyszeptim között –, félúton helyezkedik el. Ezáltal ez a hang temperált hangszereken nehezen játszható le, ami játékmódbeli jellegzetességekhez vezetett. A gitáron például a húr nyújtásával érik el a kívánt hangmagasságot (terc esetén kistercet fog a játékos, és azt negyed hanggal megnyújtja), zongorán pedig vagy egyszer az egyik hangot, egyszer a másikat játsszák, vagy mindkét tercet bejátsszák. Ezt szokták alkalmazni az alap után kromatikusan (C-dúr esetén C-Esz-E) vagy egyszerre játsszák le a két hangot, ami így kiadja a semleges tercet. A pentaton dallamokban – amelyek egyébként nagyon általánosak a blues-ban – ezek a semleges hangok kiszólnak, ezzel erősítve a zene nem-nyugati jellegét. A legtöbb népi blues dalban nincs komplex harmóniamenet: tonikát (I. fok), szubdominánst (IV. fok) és dominánst (V. fok) találunk bennük, valamint ezek szeptim változatát. Olyan dalok is vannak – leginkább a Mississippi vidékéről –, amelyeknek még ennél is egyszerűbb a harmóniamenete. Az évek során a népszerű zenei formák – mint a jazz – kialakítottak bizonyos komplex harmóniameneteket, amelyek az 1940-es éveket követően igen népszerűek lettek a bluesban is.