Hangszeres zene és a tánc Norvégiában
A norvég területekről származó, korai hangszeres népzenei gyakorlatra utaló tárgyi emlékek száma igen csekély. Az ütős és fafúvós hangszerek meglehetősen ritkák, középkori húros hangszerekre vonatkozó egyetlen példa egy héthúros lyra (Numedal megyéből), továbbá különböző történeti források megemlékeznek a hárfáról, mint országszerte kedvelt hangszerről.
A korai dán hagyományban egyeduralkodó lur-ok azonban itt is megtalálhatók, egyéb, fából vagy állatok szarvából készült kürtfélék mellett. Minden bizonnyal fontos szerepük volt az állattartásban, a vokális lokk alternatívájaként használhatták őket.
Jellemző pengetős hangszer a langeleik, a citera egy típusa egy dallam- és hét drone-húrral. 1600 körül terjedt el városon és falun egyaránt, és a 19. század közepéig a házi szórakoztatás fő instrumentuma volt (ma már csak Valdres megyében él tovább hagyománya).
Bár játéktechnikájában is különbözik a Norvégián kívüli területek rokon hangszereitől, igazi különlegessége azonban hangolása: a legrégebbi hangszereken érintők kizárólag nagy hangköztávolságában vannak elhelyezve. Későbbi darabokkal összehasonlítva (amiken már megjelennek a kis hangközök is) feltételezhető tehát, hogy egymással egy időben több, egymástól különböző hangrendszer is használatban volt (kisszámú, a vokális gyakorlatból származó példa is alátámasztani látszik ezt az elképzelést).
|
Hardanger | |
|
| |
| Név | Hardanger |
| Dátum | |
| Zenei kultúra | norvég |
| Hangszercsoport | Kordofon hangszerek |
| Forrás | Fotó: Frode Inge Helland. |
Történeti források bizonyítják, hogy a hegedűvel rokon hangszerek már 1600 előtt is ismertek voltak Norvégiában, de a hegedű csak a langeleik-játék hagyományának eltűnésével, az 1700-as évektől vált a népi hangszeres muzsika uralkodó hangszerévé. Maga a hangszer, és vele együtt a hegedűjáték is, két különböző irányba fejlődött párhuzamosan. A hagyományos hegedű az ország egész területén használatos volt, míg a norvég népi hegedű, a hardingfele (Hardanger-hegedű) főképp az ország nyugati területein, Hardangertől Sunnfjordig, valamint kisebb mértékben a középső régiókban volt jellemző. A hagyományos hegedűk mindegyike importhangszer, szemben a Hardanger-hegedűkkel; ezek egytől-egyig norvég hangszerkészítő mesterek munkái. Utóbbi leginkább a díszítőelemek gazdagságában különbözik a hagyományos hegedűtől, de a rövidebb nyak, nagyobb f-lukak és a húrok elhelyezése a két hangszer játékstílusának különbségét is sejteti.
Mindkét típus funkciója azonban egy: tánczene szolgáltatása a különböző páros (halling, gangar, rull) és páratlan (springar, springleik, pols, rundom) lüktetésű norvég népi táncokhoz.
A népi hegedűsök generációi napjainkra erősen modernizálták a repertoárt (waltz, polka és a későbbi szalon társastáncok) és a stílust is, a hagyományos drone-stílus hamar utat engedett a dallamközpontúbb modern technikáknak.
