Az egyiptomi tarab
Ha az ember arab légitársaság gépén utazik a Földközi-tenger arab partjai felé, zenehallgatással múlathatja az időt, az ülés karfáján lévő gombokkal váltogatva a különböző zenei csatornák között. Az egyiken a Korán, a muzulmán szentírás verseit énekli a felolvasó, egy másikon arab popzene szól, és van egy, amit hallgatva a tarab élvezetében merülhetünk el. Tarab arabul kb. azt jelenti, hogy „a zene bűvölete”, de szokták fordítani „klasszikus zene”ként is, mindenesetre azokra a dalokra értik, amiket csak szemlélődve hallgatni kell. Témájuk általában a bánat, leginkább szerelmi bánat, azonban az iszlám világában ez sosem csak a földi szerelmet jelenti. A szúfizmus, az iszlám misztika a kezdetektől igyekezett a szenvedélyes arabságot az érzelmeken keresztül vezetni Allah felé. Ez a kicsit vallásos elfogódottság fejeződik ki a tarab zenében, az arab lélek leghívebb kifejeződésében. Feltesszük a fülhallgatót, megszólal egy erőteljes női hang, a dallam véget nem érően kacskaringózik szenvedélyesen, míg a közönség felkiáltásai meg nem szakítják, az ismétlést követelve. A mellettünk ülő középkorú férfi is ezt hallgatja, mozog a szája, kívülről tudja a szöveget. A várost járva egy rögtönzött oud (arab lant)-koncertre tévedünk, az oudos ének nélkül, gazdagon díszítve, variálva játssza a repülőn hallott dallamot. Egyszer csak, mintegy kiegészítve az oud hangját, felhangzik a müezzin imára hívó éneke: „Allahu Akbar...” Este a hotelszobában bekapcsoljuk a tv-t, az arab Megasztárt sugározzák. Tombol a közönség, hastáncosok libbennek a színpadra, csillogó fények között, szintetizátor és dobok kíséretében énekli a sztárjelölt – meglepetésünkre – ugyanazt a dallamot.
Egyiptom a 20. sz. elején nyerte el függetlenségét, a század közepén pedig egy vértelen forradalom során államformát váltott. A politika mellett a technika és a kultúra terén is forradalmi változások mentek végbe, melyek egymást gerjesztették. Az európai hatások mind hangsúlyosabb jelenléte mellett erősödött a nemzettudat és egységesebbé vált a társadalom, ami nagy lendületet adott a fejlődésnek. Az így kialakult kulturális pezsgést az egész arab világ figyelemmel kísérte, és Egyiptom – legalábbis a zene terén – vezető szerephez jutott. A rádiók egyiptomi koncerteket sugároztak, a mozikban egyiptomi zenés filmeket vetítettek. Annak ellenére, hogy a 70-es évektől sok új áramlat indult el az arab zenén belül, az azt megelőző évtizedek egyiptomi slágerei a mai napig tovább élnek feldolgozások formájában, mintául szolgálnak kortárs zeneszerzőknek, a korabeli felvételek változatlanul kelendőek, és talán nincs olyan 30 évnél idősebb arab ember, aki ne tudná egy-egy dal valamelyik részletét fejből elénekelni. E zenei korszak fontosságát mutatja, hogy a Bilady, Bilady, Bilady kezdetű dalt, amit Egyiptom himnuszául választott, a modern egyiptomi zene előfutára, Sayed Darwish szerezte a 20-as években, majd – mintegy 50 évvel később – a korszak egy másik ikonikus alakja, Mohamed Abdel Wahab hangszerelte meg. Egy név van még, amelynek minden ilyen jellegű felsorolásban szerepelnie kell: Umm Kulthum, akit a mai napig minden idők legnagyobb arab énekesnőjeként tartanak számon.
Kapcsolódó szócikkek
Sayed Darwish – a kezdetek Mohamed Abdel Wahab – az aranykor Umm Kulthum – a sztár Farid el-Atrash – a herceg Abdul Halim – a lázadó Warda – az örökség folytatója
