Az osztrák népzene

Az osztrák népzene (Svájchoz hasonlóan) valójában az alpesi területek pasztorális kultúrájának zenéje. A műfajok többsége az állattartással, tereléssel, legeltetéssel kapcsolatos valamely szerepben jelenik meg, s ennek az erős funkcióhoz kötöttségnek köszönheti túl- és továbbélését. Ezek az Almschrei, az Alpsegen, a Jodler, a Juchzer és a Kühreigen. Ezen formák mindegyike akusztikus kommunikációra szolgál, akár emberek között, akár emberek és állatok között, illetve emberek és felsőbb erők között. E tekintetben, ahogy a neves etnomuzikológus, Walter Wiora írja: „az éneklés olyan kezdetleges formái ezek, melyek fejlődése időben megelőzi magának a dalnak a kialakulását”.

Az Almschrei különböző hívójelzések összessége, részint a lábasjószág összeterelésére, részint az emberek munkába hívására szolgál.
Az alpesi áldás (Alpsegen) a pásztorok valahai mágikus kultúrájával hozható összefüggésbe, a zsoltárhoz hasonlítható ima Szűz Máriától és az egyéni védőszentektől kér oltalmat.

A Jodler, a svájci jodel lokális megfelelője, az alpesi területek zeneileg meghatározható elemekben manifesztálódó, speciális kommunikációs technikáját alkalmazza. Szavak nélküli éneklés, amiben a hangszínnel való játék hangsúlyozott szereppel bír, amit a mell- és fejhangok (falzett) közti folyamatos regiszterváltás különleges technikájával ér el az énekes. Szerkezete kötetlen, modorában valahol az ének és a beszéd határmezsgyéjén mozog. A hangok nagy hangközlépésekben követik egymást, hangterjedelme kifejezetten nagy (képzettebb énekesek akár három oktáv terjedelmet is képesek bejárni). Legjellemzőbb hangsora a természetes dúr, karakterisztikus hangja a temperált f és fisz hangok között oszcilláló negyedik fok. A Jodlernak az emberek közti érintkezésben volt kiemelt szerepe, különleges technikájának köszönhetően igen nagy távolságokra is elhallatszik. Hagyománya ma már csak Tirol egyes területein él.

A fenti vokális formáknak hangszeres változatai is fennmaradtak, s napjainkban is hallhatók, ritkábban fakürtökön, fatrombitákon, vagy állat szarvából készült kürtökön, gyakrabban a régió specifikus hangszerén, az alpesi kürtön. Az alpesi kürt az Alpokban élő pásztor közösségek fafúvós hangszere (közeli rokonai a skandináv területeken, Oroszországban, a nyugati szláv országokban és a német fennsíkokon megtalálhatók). Nagy valószínűséggel kelta eredetű (területi szórásuk alapján legalábbis ez feltételezhető). Mérete 120 cm és 325 cm közötti. Hangolása természetes dúr, a Jodlerek (és a svájci jodelek) hangsorai egyértelműen az alpesi kürt játékának vokális reminiszcenciái.

A középkori eredetű, a 16-17. században a nyomtatott népzenei kiadványok törzsanyagát képező ballada-hagyomány epikus és sztichikus formái mára már csak a Gottschee-régióban élnek tovább, az odatelepített németajkú közösségek relatíve erős izolációjának köszönhetően.