Sayed Darwish – a kezdetek

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bandolo (vitalap | szerkesztései) 2011. június 15., 12:01-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Egyiptom az első világháború végéig hivatalosan az Oszmán Birodalomhoz tartozott, valójában pedig már a 19. sz. végétől autonómiát élvezett. Ebben az átmeneti korszakban született és alkotott Sayed Darwish, akit a modern arab zene atyjaként tartanak számon.

Darwish 1892-ben született Alexandriában. Gyerekként munsidnak, vagyis kántornak tanult, de apja halála? után dolgoznia kellett, és téglavetőként tartotta el családját. Gyakran énekelt a munkások körében, és egy ilyen alkalommal egy arra járó utazó színház direktora? felfigyelt a különleges hangra és szerződtette az ifjú munkást. Darwish a színházzal tett útjai során ismerkedett meg az európai zenével, egész pontosan az akkor divatos francia? operettel. Hamarosan kísérletezni kezdett, és egészen új hangzással és dallamvilággal állt elő. Ő alkalmazott először a hagyományos arab zenekar (takht) helyett európai vonósokat és zongorát?, valamint mellőzte azokat az arab skálákat, amelyeket nem lehetett zongorán eljátszani*. Életében a nagyközönség részéről vegyes fogadtatásban részesült, a hangja nem vetekedhetett a korabeli énekes nagyságokéval, és a hivatalos zenei elit sem fogadta el újításait. Több lemeztársaságnak is dolgozott, köztük európaiaknak is, valamint saját kiadót is alapított, ami egy rövid ideig működött. Fiatalon, 3? évesen érte a halál, kokain túladagolás következtében. A hagyományos arab zenei formák (dor, muwashah) mellett komponált több operát, operettet, de nevét leginkább azok az egyszerűbb dalok tették halhatatlanná, amelyeket az elkövetkezendő ötven év sztárjai is énekeltek, és amelyek közül sok népdalként, a nép ajkán él tovább.

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök