Az orosz hangszeres zene és a tánc
Tartalomjegyzék |
A hangszeres zene jellemzői és hangszerei
A hagyományos orosz népzene alapvetően a vokális műfajokban bontakozott ki, részint a hangszerekre és általában a hangszeres zenélésre vonatkozó több évszázados egyházi tiltásoknak betudhatóan. Az orosz népzene legkevésbé feltárt (mert legkevésbé feltárható) területe a hangszeres zene műfajai, illetve a hangszerek és hangszeres játéktechnikák. A legkevésbé sérült/sértett szegmens talán a pásztorok hangszeres tradíciója, ami viszont épp napjainkban van kihalófélben. A közelmúlt kutatásai azért értek el bizonyos eredményeket a főbb tradicionális népi hangszerek azonosítása terén. Az egyes hangszerek szólóelőadásokban és együttesekben éppúgy szerepet kaptak, a szólisztikus hangszerjátékosok elsősorban a hegyi pásztorok voltak, a hangszeres együttesek leginkább dalok és táncok kíséretét szolgáltatták.
Aerofon hangszerek
|
Zhaleyka | |
|
| |
| Név | Zhaleyka |
| Dátum | |
| Zenei kultúra | orosz |
| Hangszercsoport | Aerofon hangszerek |
| Forrás | |
A legjellemzőbb fúvósok a pásztorok hangszerei, a dudka (juharfából készült, szext vagy szeptim hangterejedelmű fuvola) és a zhaleyka (egynádas, nyelvfúvós pásztorsíp), valamint a kuvikli vagy kugikli, azaz pánsíp voltak. A pánsíp női hangszer, ötsípos változatával táncdallamokat játszottak, a három- és négysíposok pedig a 3-4 tagú pánsíp-együttesekben szerepeltek (az együttesekben egy vagy két tag énekelt is, a másik két tag az alapdallamot, illetve a megfelelő harmóniák hangjait játszotta). Hangolása bizonytalan tercű pentachord.
Chordofon hangszerek
A tradicionális húros hangszerek közül leggyakoribb a skripka (hegedű vagy fidula), tradicionálisan otthon készített, háromhúros (kvart hangolásban) hangszerek, ma már tömegcikk; Az észak-nyugati területeken (Pskov régió) kedvelt hangszer volt a gusli (citeraféle, rokonai a balti országokban és Fehéroroszországban is megtalálhatók), eredetileg öthúros, később 14 húrosig bővített, diatonikusan hangolt pengetős hangszer; valamint a speciálisan orosz balalajka. A modernebb hangszerek közé tartoznak a héthúros gitár, a 19. század második felétől a harmonika, valamint annak 1907-ben épített, kromatikus változata, a bayan.
Chastushka
A chastushka énekes-hangszeres műfaj. A 19. század végén, a korábbi faluszerkezet felülről irányított lerombolását követően, az új viszonyokra történő kritikai reflexióként jött létre. Maga a név a chastiy (gyors) melléknévből ered. Regionálisan elterjedt terminusa a nonszensz dal. Elsődleges zenei forrása az énekes-táncos pripevki. Rövid, rímes versbe szedett, négysoros strófákból áll. A kritikai attitűd humoros szövegeken keresztül érvényesül. Egy vagy két énekes előadója van (utóbbi esetben az előadás párbeszédes formát ölt), harmonika vagy balalajka improvizált kíséretével. Esetenként tánc, vagy valamely más mozgás is kíséri.
A tánc
Az orosz népi táncok gyűjtőfogalma a tanets. A tánc a kezdetekben leginkább a munkadalokhoz kapcsolódott, de mindenképpen valamilyen funkcióval rendelkező (jellemzően közösségi) tevékenység kísérőjelensége volt. A modern vagy modernebb népi gyakorlatban az eredetileg erős funkciós kötöttség azonban gyengülni kezdett, s végül teljesen meg is szűnt.
A khorovod és igroviye táncok dramatizált csoportos táncok, illetve játéktáncok. Dallamaik szoros kapcsolatban állnak a jeles napok dalainak, a lakodalmas daloknak és a lírai dalok egyes darabjainak dallamaival, ritmusuk viszont (amely a hozzájuk kapcsolódó mozgásokkal áll szoros egyetértésben) egyedi. Az egyes táncok hagyományos elnevezései is utalnak erre: krugoviye (körben), gulebniye (ünnepi lépőtáncok), khodoviye (lépő), igrishchniye (játékdalok tánca), stenka na stenku (ifjak haladnak a lányok irányába), skakul’niye (ugrós táncok). A khorovod a lányok körtánca. Nagy tömegek, akár 200-300 fő is járhatja egyszerre. A dallamok strofikusak, egy vezető énekes és a refrént éneklő kórus adja elő őket.
A playski táncok koreográfiai és zenei szempontból egyaránt különböznek a khorovodtól. Férfiak által járt táncok, leginkább szólótáncos előadásában, de csoportos előadás esetén is a táncosok egymástól független mozdulatai jellemzik. Az énekes kíséretet a „közönség” szolgáltatja, a táncos maga nem énekel. Az ének és tánc ritmusa gyakran nem fedi egymást. A szöveg gyakran cselekmény nélküli, sőt esetenként semmiféle szemantikai tartalommal nem bír, hangszerkíséretet imitál.
