5. A vadász-zenészek a mande társadalomban – A hősök és tetteik megéneklői

A nyugat-afrikai síkságokon a vadászok kerültek legtöbbet kapcsolatba a falvak körüli bozótossal és a vadon területeivel, ezért ők voltak a leginkább kitéve a különféle veszélyeknek, a vadállatok, vagy ellenséges törzsek révén. A vadászatokra, vagy a harcokra fel kellett készülni, ám ez nemcsak a különféle materiális eszközök (fegyverek, védőfelszerelések) magukhoz vételét jelentette. A spirituális felkészülés éppoly komoly és jelentős lehetett, semmivel sem tekintették kevésbé fontosnak, mint a jó fegyvert, vagy a vadász adottságait és felkészültségét. Mindezeken együtt múlott a siker, sokszor az élet, vagy a halál. S mint Afrikában általában, a zene és énekes hagyomány szinte minden esetben a spirituális erőkhöz kapcsolódott. Énekkel és hangszeres kísérettel nyomatékosították az imák, jókívánságok alkalmával elhangzó szavak súlyát, erejét. A vadász-harcosoknak rendelkezniük kellett a képességgel, hogy sikeresen szembeszállhassanak bizonyos másvilági erőkkel, hiszen hogy valaki harcossá, vagy vadásszá váljon nemcsak a természetet; az erdőt, vagy bozótost és az állatokat kellett ismernie, s elejtésüket megtanulnia. Felkészültnek kellett lennie a nyama, a veszélyes élet-erővel szemben, mely a vadászat során az elejtett állatból kiszabadul.

Hogy ezen erőket kontroll alatt tarthassák, a vadászok e célt szolgáló és segítő talizmánokat és medálokat vettek magukhoz, zenészeik pedig az énekek és a hangszerek erejével kiterjesztették e védelmet, felruházták őket a védelem erőivel. A vadász-zenész nem a mi, európai gyökerű zenész kifejezés alá eső művészt jelent. Sokkal inkább a bozót szellemei és a vadász közötti közvetítő szerepében van, akár egy mágus, vagy varázsló. E társadalmakban a zenész inkább spirituális-vallási szerepet kapott.
Imáikban, énekeikben és zenei előadásaik alkalmával a szellemekhez, az ősökhöz és erőikhez szóltak, védelmet kértek, a sikeres vadászat, vagy harc után ismét énekkel és zenével adtak hálát és simították el az erők között fellépő disszonanciát.
A vadászok és a zenészeik (sora – maninka, donso jeli – wasulu) között mély és erős kapcsolat állt fenn. A nagy vadászok halála előtt csak a zenész volt a halálát érző vadásszal, megénekelte az ősöket, s erejüket kérte, segítségükkel mintegy átvezette a haldoklót a másik világba.
Az alábbi videón zenész szó szerint megénekli a vadászt, erőt közvetít felé, mely hat rá, s melyben a magasztaló beszéd a vadász őseit, azok hősies tevékenységét, és az erőket idézi meg, amellyel pedig a zenész, a szavak forgatójaként felelősséggel ruházza fel a vadászt.
Sekouba Traoré vadász-zenész, Mali

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/c9wcuD02jFY height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

Meg kell említenünk egy másik nagyszerű vadász-zenészt is, Sibiri Samakét. A klipje a vadászokról és tevékenységükről szól:

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/FdHdLJIXjAY height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

E másik link alatt Burkina Faso-ból (lásd térkép) a vadász-zene egy másik példája:

<websiteFrame> website=http://youtu.be/embed/VHDVHINd8TI height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

A modernkori államokban, mint a mai Mali és Guinea, habár a vadászok társadalma és zenéje gyakorlatilag a teljes zenei hagyomány ősének tekinthető, ma már mégsem igazán jelentős. Ez részben azért is alakult így, mert a lakosság nagy része időközben, a VIII. századtól fokozatosan áttért a mohamedán hitre, mely sok hagyományos tradíciót tiltott meg, illetve formált át. A vadászok hagyományai mégis megőrződtek, és sok zenei előadót ragad meg és inspirál ma is.