Difference between revisions of "A dán vokális népzene jellemzői"

A lap jelenlegi, 2011. június 9., 17:05-kori változata

Egy szkald éneket mond a hallgatóságának.

Az Old Norse régió alapvetően német mintájú epikus dalhagyománya az első ezredforduló idejére csontosodott meg. A központi szereplő a szkald volt, aki úgy falun, mint udvari körökben közvetítette és tartotta életben a nagy és nemes ősök emlékezetét. Az első szkaldnak Odint, az ősi vallás főistenét tartották (akinek szavait versbe foglalták, így örökítve át azt az utókorra), akiről a dán énekmondókat hagyományosan Odin-szkaldnak nevezték.

A szkaldok művészi megnyilatkozásának formája a dal-recitáció (kvad) volt, műfaja a prosimetrum. A prosimetrum a próza és líra egyfajta keveréke, ahol a vers stabil, ismételt elem, a prózai részek pedig a költemény központi gondolatán monologizáló, improvizált szakaszok. Az előadó tulajdonképpen egyszemélyes színház, ő a szónok, az énekes, valamint a történet színészi interpretátora.

Tekintettel arra, hogy a dán lírai népdalkincs zenei értékelése csak a közelmúltban kezdődött meg, a korábbi besorolás a nyelvtudomány kritériumrendszerét tette magáévá. Ugyanakkor mára már kikristályosodott a zenei szempontú rendszer is, mely öt fő csoportra osztja a dalokat:

• Kiáltások

Szöveg és zene közötti átmeneti stílus, akcentusok, ritmus- és hangmagasságbeli változások effektjeivel operál. Hívójelek, utcai kiáltások.

• Rímek (nem strofikus anyag)

Kisszámú dallami formula csoportja, melyben a formulák szabadon kombinálhatók és ismételhetők, de speciális, kötöttebb sorzáró formulák jelennek meg. Jellemző hangkészlete a dúr-hexachord. Altatók, gyermekdalok és játékdalok tartoznak ebbe a csoportba.

• Népének, egyházi ének

A reformáció egyházi dallamainak adaptációi, leegyszerűsített formában, gazdagon díszítve viszont, és mérsékeltebb tempóval.

• Népdal

A hagyományos népi vokális zene legnagyobb csoportja, strofikus dalok, besorolásuk kronológiai szempontokat figyelembe véve három alcsoportba történt:

1. Ballada stílus: a legősibb dalok csoportja. Oktáv körüli hangterjedelem (legtöbb esetben G záróhanggal) jellemző. A dallamok rövidebb-hosszabb dallami vagy ritmikai formulák kombinációi (általában a szövegsorok hosszát követve), egy speciális záró formula (kadencia) hozzákapcsolásával. A diatónia uralkodó, de nem ritka a pentaton hangrendszer használata sem. Balladák és tréfás dalok alkotják ezt a csoportot.
2. Átmeneti stílus: elsősorban 16–17. századi dalszövegekkel együtt használt dalok. Gyakori a német területekről származó dallamok és szövegek adaptációja. A hangkészlet modális, a ballada-stílus kadenciája azonban itt is megjelenik.
3. Új stílus: a legszélesebb körben elterjedt stílus. A dúr tonalitás dominál, a dallamok szerkezete akkordikus alapú. Két különböző formai építkezés fordul elő: AABA (ahol B magasabb regiszterben szólal meg), ill. ABCD (ahol C részig egyre magasabbra emelkedik a dallam, majd D résznél visszatér a kezdő regiszterbe).

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

• Hangszeres népzene Dániában