11. A déli mandék: a danok
A dan népcsoport a nyugat-afrikai térség déli, erdős részein él a mai Elefántcsontpart és Libéria területein. A legutóbbi időkig mind társadalmi, mind vallási vonatkozásokban megtartották a hagyományos, tehát az iszlám és a gyarmatosító európaiak révén elterjedt kereszténység előtti tradíciókat. Növénytermesztésből és vadászatból tartották fenn magukat, ma leginkább a gyémántbányákban és a gumiültetvényeken dolgoznak. A danok, akár a többi mande népcsoport, fokozatosan olvadtak be a környező, más népek közé, miközben egyre délebbre terjeszkedtek. Az európaiak által elsőként leírt fekete-afrikai politikai szervezet innen ered, ez a Leopárd-Társaság, melynek célja a falvak és közösségek közötti béke fenntartása, csak bizonyos beavatottak lehetnek tagjai. Az egyéni képességeket nagyra értékelik.
Társadalmi vezetőik a falu legjobbjai közül kerültek, és kerülnek ki, akik a legeredményesebb termelők, vagy vadászok voltak. A falvakban a mai napig fenntartja magát e hagyomány. Bár ma már a hatalom az országot irányító szervek kezében van, e szervezet a falvak között ma is megtartotta magas fokú politikai függetlenségét.
A hitvilág és a maszkok kapcsolata
A danok nagyszerű faragók, maszkjaik minden nagyobb néprajzi múzeumban, vagy fekete-afrikai tárgyi, antik gyűjteményben megtalálhatók, és ez nem is véletlen. A társadalmi események szinte minden szintjén megmutatkoznak, legyen az oktatás, verseny, háború, béke, házasság, temetés, vagy akár a szórakoztatás.
A dan világszemlélet némileg eltér a többi mande népcsoportétól, és e tény abban gyökerezik, hogy északon, az iszlám vallás elterjedése a kultúra hagyományos útját végérvényesen megváltoztatta. A danok ezzel szemben megőrizték eredeti hagyományaikat. A körülöttük lévő életteret két kategóriába osztják, (akár a legtöbb afrikai vadásznép). A falu körüli, ember alkotta és uralta környezetre, melyet ő irányít, illetve a bozótos területére, melyben ismeretlen szellemek és erők lakoznak. Szabályai vannak, ki, mikor térhet a vadonba, s akkor a szellemek és az erők között fellépő disszonanciát, akár az északi mande vadászok esetében, semlegesíteni kell. Úgy vélik, minden lénynek lelke van (du), legyen ember, vagy állat, mely a születéskor költözik belé a legfőbb teremtő által (Xra). Az emberi szellem halhatatlan, később megjelenhet egy új lényben, és testben. Vannak azonban testetlen du-k, ők élnek az erdőben, mint a bozótos szellemei. A falu azonban szimbiózisban él a bozótossal, ám ahhoz, hogy erőit és szellemeit a faluban megnyilvánulóvá tehessék, bizonyos mértékben azoknak testben kell koncentrálódniuk. Ezen erőknek, vagy szellemeknek kapcsolatot kell létesíteniük egy személlyel. A maszkot felvonultató táncos jeleníti meg a megnyilvánuló szellemet. Gyakran a szellem kéri a kiválasztott személyt, hogy az tánccal keltse életre, s mutassa a szellem megtestesülését.
