Az indiai zene hatásai
Uday Shankar | |
Név | Uday Shankar |
Született | 1900. december 8. |
Elhunyt | 1977. szeptember 26. |
Nemzetiség | indiai |
Funkció | a modern indiai zene és tánc úttörője |
Forrás |
India klasszikus zenéje egészen a 20. század derekáig teljesen ismeretlen volt nyugaton, s az első indiai zenészekből és táncosokból álló csoport a ’30-as években szerepelt Európában és a tengerentúlon. Ez a csoport a legendás Uday Shankar vezetésével tevékenykedett, és olyan kiemelkedő zenészek is tagjai voltak időről-időre, mint például Ustad Allauddin Khan vagy Timir Baran. Kisgyermekként Pandit Ravi Shankar is tagja volt az együttesnek, hiszen ő Uday Shankar legfiatalabb öccse volt.
Jóllehet, a hanglemezkiadás Indiában az elsők között volt a világon, és az 1910-et megelőző néhány évben is már készültek klasszikus zenei felvételek, ezeket Európában teljes közömbösség fogadta. A már említett Ustad Allauddin Khan fia, Ustad Ali Akbar Khan és Pandit Ravi Shankar voltak az első olyan zenészek, akik klasszikus zenét – kizárólag azt – adtak elő nyugati színpadokon. Elsőként Pandit Ravi Shankar koncertezett Európában és az Egyesült Államokban, 1955-ben, míg az első nyugaton kiadott hanglemez Ustad Ali Akbar Khan nevéhez fűződik.
Az ’50-es évek közepétől egészen a ’60-as évek közepéig Pandit Ravi Shankar úttörő tevékenysége volt az egyetlen számottevő kapcsolat India és a nyugat között, ami a kiemelkedő szitárművész több ezer koncertjét jelentette. Amikor a ’60-as évek derekán divatossá vált India és minden, ami indiai volt, már más zenészek is eljutottak számos országba, és sokak kezdtek bele az indiai klasszikus zene tanulásába is. Közülük ma már viszonylag kevesen foglalkoznak behatóan az indiai zenével, azonban a külföldön egyre gyarapodó indiai közösségek gyakran hívnak meg zenészeket és táncosokat Indiából.
Az indiai zene divathullámának elmúltával, vagyis a ’80-as, ’90-es évektől az indiai klasszikus zene iránti érdeklődés megcsappant ugyan a nyugaton, de egy szűk réteg szinte minden országban rendszeresen hallgat indiai zenét, és a koncertek sem ritkák, noha ebben a tekintetben kétségtelenül a ’60-as, ’70-es évek számítottak a csúcspontnak.
Az úgynevezett „világzene” megjelenésével jócskán megszaporodtak azok a kísérleti zenék, amelyek indiai zenészeket, illetve hangszereket is alkalmaztak, azonban ezek a próbálkozások a legtöbb esetben megragadtak az egy-egy más zenei műfaj színesítésére szolgáló törekvéseknél, s noha e műfajokban gyakran szerepelnek ma indiai előadók is, azok a gyökerek, amelyekből tudásuk származik, vagyis az indiai klasszikus zene tradíciója, e műfajok kapcsán a legjobb esetben is csak másodlagos jelentőséggel bír.