Dundun

A dundun (dunun, vagy junjun, junjungo, ahogyan Szenegambiában nevezik) egy kétfenekű, nagyméretű hengeralakú dob, melyet a djembe-játékhoz kíséretként, ám Mali nyugati részén szólóhangszerként is használnak. Többféle méretben találkozhatunk vele. Egyik kézzel faütővel ütik, másik kézzel, fémkolomppal kísérik, bár Dél-Maliban nem használnak mellé kolompot. Maliban inkább párban, Guineában hármas szettet használnak, melyben a legkisebb a kenkeni, a középső méretű a sangban és a legnagyobb a dundun (vagy dundunba). Mali nyugati felében, Kayes tartományban a xasonka (szintén mande) népcsoport a dundunt szólóhangszerként, csak jelik által használja, és gyakran egy másik dundun kíséri.
A dundunt egy fatörzsből faragják, mint a djembét, ám törzse egyenes, akár egy hordóé. Átmérője 33cm, hossza 69cm körül van. Két felére kecske, vagy marhabőrt feszítenek, és játék közben (némely helyen) a bal vállra akasztják, és jobb kézzel, faütővel ütik. A bal kézben a két ujj között egy rövid zsinegen toboz-formájú kolompot (nganga, vagy nege, ami annyit tesz, fém) tartanak, melyet a hüvelykujjra húzott fémkarikával, vagy fémpálcával ütnek.
A legszínesebb dundun-ritmusok a xasonka jeliktől származnak, más területeken a dundun djembe-kíséretként szólal meg, ahol immár nem jelik játszanak rajta. Manapság sok helyen hordóból készítik, hiszen kevés fa áll rendelkezésre, és Guineában például hármas szettet használnak (dundun, sangban, kenkeni).

A videó szintén Maliban, egy esküvőn készült. A dundun szólóhangszerként szerepel.

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök