Hagyományos zenei műfajok, stílusok Puerto Ricoban
Tartalomjegyzék |
Vallásos zene
A rosario cantao (’énekelt rosario’, ’a rózsafüzér dalai’) vallásos dalok és szokások gyűjteménye. Alapját a rózsafüzérhez kötődő (katolikus) imádságok képezik, melyeket a helyi lakosok a spanyolok 1530-as évektől történő kivándorlása után saját környezetükben kezdtek gyakorolni. Három típusát különböztetik meg: a rosario de promesas témája fogadalmak Szűz Máriához, valamint rosario a la Santa Cruz (a Szent Kereszthez) és a rosario para los muertos (a halottakhoz). Ezek a dalok hasonlatosak a katolikus egyházi megfelelőjükhöz, de nem templomi környezetben kerülnek előadásra.
A dalokat általában tiple, cuatro vagy gitár és güiro kíséri. Legelterjedtebb a rosario de promesas – a szertartás keretén belül fogadalmat tesznek Szűz Máriának, hogy ő cserébe segítsen egy, a földi életben felmerült probléma megoldásában. Az ünnep az esti áldás után veszi kezdetét, és kora reggelig is eltarthat. A rosario a la Santa Cruz májusban kerül megrendezésre – a katolikus hagyomány szerint május Szűz Mária hava. A rosario para los muertes gyászszertartás, melyet kilenc napig tartanak. Ennek során összesen 33 imádság hangzik el, utalva Jézus feltételezett életkorára, amikor keresztre feszítették.
Bomba
Az első, Puerto Ricóban előadott afrikai zenére vonatkozó feljegyzést 1797-ben készítette André Pierre Ledrú, miután a szigetre látogatott. Leírása szerint a táncos-zenés esemény neve bomba volt. Előkerült továbbá egy 1840-ből származó kérvény a spanyol gyarmati ügyekkel kapcsolatos iratok közül, amelyben egy bizonyos Ciriaco Sabat nevű rabszolga, a „Kongói Feketék Királya” kéri, hogy közössége előadhassa a bomba nevű táncot Szent Mihály napján. A formális kérvényben említi, hogy a szertartást már generációk óta megtartják ezen a napon – ebből pedig az következik, hogy a bomba már az 1700-as években létező zenei forma volt. A sejtést alátámasztják Loiza falu lakosainak visszaemlékezései, melyek szerint a bombát már az 1600-as évek végén, a seis nevű műfajjal együtt játszották zenészek.
A bomba tánc, dob és ének. A (felszabadított) rabszolgák legfontosabb közösségi eseményeihez tartozott, és a mai napig szerves része a sziget lakói életének. Minden fontosabb eseményen jelen van, legyen az aratás, házasság, vagy akár egy születésnap, de lázadások kitörésekor is játszották. A bomba ugyanakkor sokféle zenei stílus gyűjtőneve: a cunyá, leró, yubá, sicá, grasimá, holandés és a calindá ugyanannak a ritmusnak lokálisan eltérő változatai. Ezekben a stílusokban közös, hogy egy vagy két sonador (segundo, buleador) nevű, mélyebb dob ostinato ritmust játszik, miközben a repicador (primo) nevű szólódob a táncos lépéseit kíséri, illetve inspirálja. A hatvanas évektől kezdve a bombát játszó közösségek izgalmas zenei fúziókat hoztak létre más afro-karibi zenékkel, például a guaguancóval (Kuba), a merenguével (Dominikai Köztársaság), vagy éppen a salsával. A bomba megtalálta az útját a latin jazz felé is: a Loiza faluból származó William Cepeda nagy karriert futott be a (latin) jazz meghatározó alakjai mellett (többek között Dizzy Gillespie, Miriam Makeba, Lester Bowie) és létrehozta az afro-rican jazz műfaját. A Cepeda család az Ayala családdal együtt a bomba és plena műfajainak legnagyobb tiszteletben tartott művelői, hagyományőrzői és modernizálói.
Bombát egyaránt táncolnak férfiak és nők. A nézők általában körbeállják a táncosokat és a zenészeket. A dobosok egymás mellett helyezkednek el. A segundo szólal meg először, a szólódobos csak a táncosok felhívására kezd játszani. A tánc improvizatív jellegű, de nagyon sok tipikus mozgást tartalmaz – dobogások, erős csípőmozgások, jellegzetes gesztikuláció és váratlan mozdulatok jellemzik. A férfiak táncában sok ugró elem, valamint eltúlzott lábmozgások találhatóak. A női táncosokra jellemzőbbek a forgások, valamint a kiemelt kar- és csípőmozgás. A bomba művészi előadásában a táncos és a dobos tökéletes szinkronban improvizál egymással.
Décima
A décima (szó szerint ‘tizedik’) a vidéki parasztok (jibaros) legrégebbi és legnépszerűbb zenei hagyománya. Ez a költészet és a zene találkozása, amelyben az előadó énekes (cantaor) a zenei és szöveges kereteken belül rögtönöz is. A legnagyobb tiszteletben a trovador áll, aki bármilyen felmerülő témáról képes énekelve improvizálni. A décima rímelése általában abba:accdcc. A negyedik sort szünet követi, egyébként két ötsoros egységként értelmezve a szerkezet szimmetrikus. Ezt a szerkezetet Vicente Martínez Espinel spanyol költő után espinelának is hívják. Népszerű még a decimilla (kis décima), amely csak hat sort tartalmaz. A vallásos témájú decimillákat aguinaldónak hívják, a világiakat pedig seis con décimának. A versszakok száma nem kötött, de jellemző a négy versszakból álló szerkezet, melynek neve a cuarteta. A versszakok utolsó sorai az írott költészetben még követik a rímelést, de az énekelt formákban már megengedőbb a szerkezet. A falusi zenészekre jellemző, hogy a versszakokban belső rímeket is használnak.
Seis
A seis a legfontosabb kreol hagyományok egyike, de keletkezéséről nincsen sok hiteles emlék. A név egyaránt takar együttest, hangszereket és énekstílust. Korábban a hangszerelés cuatróból, bordonúából és güiróból állt. Manapság a cuatrót sokszor felváltja a tiple vagy a tres, a gitár pedig átvette a bordonúa helyét. Az együttesben gyakran szerepel bongó, nagybőgő, illetve még egy cuatro. A seisnek két fajtája van – egy lassabb és egy könnyen táncolható, gyorsabb. Utóbbit zapateado névvel is illetik (zapato: ’cipő’) a tánc jellegzetes lábtechnikája miatt. A már említett seis con décima lassabb, inkább énekcentrikus dal. Címét sokszor a keletkezés helye szerint kapja, például Bayamonés (Bayamón után), vagy a szerző neve után (Seis de Pepe Orné, Seis Villarán). A műfaj számos dél-amerikai zenére hatással volt: a tangó, a milonga (Argentína), a habanero, a montuno (Kuba), valamint a joropo és a llanero (Venezuela) mind átvettek belőle elemeket. A seis zene afrikai gyökerei az 1500-as évekre vezethetők vissza.
A moll hangfekvésű seis mapayé, valamint a dúr seis montebello ritmusai a ghánai mpintínnek feleltethetőek meg, amely a burkina fasói Dagomba nép tradicionális zenéje. Létezik továbbá az instrumentális seis bombeao, melyben tréfás rímpárokat kísér a „bomba!” felkiáltás. A seis de bomba külön stílusként említendő, ez a legősibb afrikai eredetű tánc és zenehagyomány Puerto Ricóban. A seis hagyománya az 1500-as évekre vezethető vissza, és jelenleg 90-117 elkülöníthető formája létezik. Mindnek sajátos dallamvilága van, melyet a dal címe tükröz. A dallam általában rövid, egy-két frázisból áll. A seis decima struktúrája a következőképpen alakul: a hangszerek kétszer eljátsszák a témát képező dallamot, majd az énekes elénekli a décimát. A hangszerek a versszakok között egyszer, majd a dal végén kétszer megismétlik a témát. A modern seisben az egyik cuatro mutatja be a témát, a második pedig a bevezetéshez csatlakozik. Az első cuatro játéka a dal egyéb részeiben rögtönzött, melyet a második ostinato kísér, miközben a cantaor (énekes) a megírt décimákat énekli, illetve a trovador vokális improvizációt folytat. A magasan képzett cuatro játékosok a kísérő és improvizáló szerepet egyaránt betölthetik. A zenében a gitár szerepe basso continuo, tehát a ritmikai és harmonikus váz megerősítése. A güiro játékos általában négy ritmusképlet alapján improvizál.
Plena
A plena Puerto Rico partmenti vidékein elterjedt, narratív jellegű dal. Az 1900-as években Ponce környékén keletkezett, a Barriada de la Torre negyedben. Eleinte instrumentális zene volt, melyet gitáron, concertinán és tamburinon adtak elő, majd 1907-től énekkel is kísérték. A dalok témája általában hétköznapi történet vagy aktuális esemény, sokszor humoros fordulatokkal. Nevezik el periodico cantaonak is, ami ’énekelt újság’-ot jelent. Az első ismert plenazenekart Joselito Oppenheimer, énekes-tamburinjátékos vezette. Bernabe Aranzamendi güirón játszott és énekelt, és Alfredo (a vezetékneve nem ismert) kísért concertinán. A zenekar Joya del Castilló negyedében nagy ismertségre tett szert, a plena innen indult a sziget déli városait meghódító útjára. A műfaj hamar ismertté vált, 1918 és 1924 között érte el népszerűségének csúcsát az El temporal (’A vihar’), a Submarino alemán (’Német tengeralattjáró’), Mamita, llegó el obispo (’Édesanyám, megérkezett a püspök’), a Tanta vanidad (’Micsoda hiúság’) és a Juana Peña me llora (’Juana Peña engem sirat’) című dalokkal. Ekkortájt a plena annyira népszerű volt, hogy az egész szigeten játszották és táncolták – a kaszinókban és alkalmi összejöveteleken egyaránt. A műfaj a mai napig nem ment ki a divatból, folyamatos megújuláson megy keresztül: nagyobb, modern hangszerelésű zenekarok is játsszák – ilyenkor a pandreták szerepét kongák és dobfelszerelés veszi át. Stílusteremtő zenekarnak számít az El Quinto Olivo, illetve a Los pleneros de la Veintitrés Abajo – az ő hangszereléseikben háromnál több pandreta is megszólal.
Danza
Ez a műfaj igen kifinomult, és nagyon változatos előadásmódjai léteznek. A sziget nemzeti himnusza (La Borinqueña) is e műfajban íródott, majd némi hangszerelésbeli változtatás után nyerte el mai formáját. A danza jellemzően 4/4-es ritmusú, romantikus vagy ünnepélyes hangulatú. Négy részből áll: az első egy nyolc ütemes paseo, melyet három, egyenként tizenhat ütemes téma követ. Általában a harmadikban egy bombardinó kap szólisztikus szerepet, majd visszatér az első témára. Az ünnepélyesebb danzák kötetlenebb formájúak, melyekben csak a bevezetés és a fő ritmikai váz meghatározott. A hagyományos tánc körtánc volt, melynek bevezető szakaszában a férfiak és a nők koncentrikus körökben, egymással ellentétes irányban forogtak. A második szakaszban keringőhöz hasonló páros tánc vette kezdetét. A danza társadalmi megítélése az argentin tangóhoz hasonlóan nem volt jó, sőt, egy időben be is volt tiltva. Eredetére vonatkozóan kevés az információ, de annyit biztosan lehet tudni, hogy az 1840-es években alakulhatott ki a merevebb koreográfiájú contradanza elterjedésére válaszreakcióként, amely Kubából érkezett a szigetre. A contradanza eredetileg európai páros tánc, mely Franciaországban alakult ki 17. századvégi angol vidéki táncokból. Francia telepesek által terjedt el Haitin, majd az 1790-es évek végén Kubában. A danza legnagyobb zeneszerzői Manuel Gregorio Tavarez és Juan Morel Campos voltak. Campos rövid élete során több mint 300 danzát komponált, 37 évesen halt meg, miközben saját zenekarát vezényelte. A danza élő műfaj, ám a kortárs zeneszerzők jellemzően konzervatívak a harmóniák és a szerkezetek tekintetében.
