Nemzeti törekvések és a népi mozgalom Magyarországon
A történettudományban „hosszú 19. század”-nak nevezett időszak folyamatainak elemzése segít megérteni a népzenei mozgalmak kialakulását, ezért megpróbáljuk sorra venni ezeket.
A 18. század második felének abszolutisztikus törekvései többek között abban különböztek a korábbi hatalmi rendszerektől, hogy a politikai és gazdasági uralom mellett a szellemi, kulturális szférát is igyekeztek a központi hatalom ellenőrzése alá vonni. Ennek érdekében többek között iskolákat hoztak létre, valamint korlátozták a nyelvhasználatot. Evvel párhuzamosan az ipari forradalom és a gyarmatokról Európába áramló gazdagság elősegítette a polgárság létrejöttét és megerősödését. Az új társadalmi réteg nehezen viselte a tekintély uralmát és a személyes szabadság korlátozását.
A művészetben ez a romantika korszaka, amelyre egyfelől az ősihez, a mítoszhoz való visszanyúlás, másrészt pedig az individuum, a személyes érzelmek előtérbe kerülése a jellemző. A tudományban is új korszakot nyit ez a század, a történeti szemlélet, a szellemtörténet válik uralkodóvá, majd a század vége felé megszületik a pozitivista szellemtudomány, ami az empirikus adatok gyűjtésén, illetve azok rendszerezésén keresztül igyekszik általános törvényeket felállítani.
A szellemtörténet kapcsán szintén fontossá válik az egyes nemzetek sorsa, valamint a világtörténelemben játszott szerepük. Ezzel összefüggésben megszületik a nemzetek önrendelkezési jogának az eszméje, ami a polgári demokratikus nemzetállamiság eszméjét vetíti előre.
Mindezen tényezők hatására Európa szerte erősödni kezdett a nemzettudat és az egyes államok polgárságának azirányú törekvése, hogy saját különálló létét történelmi és egyéb bizonyítékokkal igazolja. Ennek egyik eszköze a nyelvészet lett, ami a nyelvek családfáján keresztül az egyes nemzetek genealógiáját is felrajzolta.
Ebben a kontextusban hangzott el Herder jóslata, miszerint a magyarság el fog veszni az idegen népek gyűrűjében. Való igaz, hogy a korabeli magyar társadalmi elit kultúrája a birodalmi osztrák kultúrába kezdett beleolvadni. Ezt a folyamatot visszafordítandó, irodalmárok egy köre lázasan keresni és gyűjteni kezdte a magyar nyelv minél tisztábbnak vélt megnyilatkozásait, és meg is találta ezek forrását, mégpedig az addig semmibe vett parasztság körében. A népi írók mozgalma teremtette meg azt a népi ideált, ami aztán a magyar identitás alapja lett az azt követő időszakokban, egészen napjainkig. Fáradozásaik eredményeképpen a század második felére a magyar nyelv visszanyerte anyanyelvi státuszát.