Szóbeliség és történelemszemlélet az evenki kultúrában

Az evenki társadalomban és kultúrában nincs különösebben jelentősége a verbális elemeknek. Nem az adott szó, hanem a közösen végzett cselekedet a fontos és normális. Nem gondolja senki, hogy ha valaki valamit megígér, akkor az úgy is fog történni. Sok minden változhat és mindig az adott helyzet meghatározó, és nem az, amit előzetesen el tudunk képzelni. Ennek tükrében kell értelmezni az evenki zene-, ének és tánc kultúrát is. Ezek csak tevékenységek, de nem meghatározó, szélesebben értelmezett kontextusok. Ezek a cselekedetek részei a szélesebb kontextusoknak. Másképpen a zenélés, az éneklés, a táncolás önmagában nem határozhat meg egy szituációt, annak csak része lehet, melyeket csak egy másik szituáció kontextusában lesz lehetőség gyakorolni.

Az evenkiknek nem ápolják nyugati értelemben véve saját népük, klánjuk történetének hagyományait. Ennek okát egyrészt az egyenlőségi alapon szerveződő társadalmuk lényegével hozható összefüggésbe, mely nem hierarchikus alapon szerveződik, nem teszi lehetővé, hogy hierarchia fejlődjön ki, merevedjen meg a társadalmon belül. A történelemnek nincs olyan szerepe, hogy deklaráljon dolgokat, szilárdítson meg új helyzeteket, melyekről később azután bebizonyosodik, hogy instabilak voltak. Másrészt az evenkik mindig más, nagy népektől körülvéve éltek. A nagy népek használta történelmi technikák mindig az evenki őslakosok ellen irányultak (KÉP: SÁMÁN ELLNES AGITÁCIÓ PLAKÁTJA, KÖNYVBORÍTÓ: SHAMANISM I BORBA S NIM).

Ahogy egy evenki öregasszony reagált azon kérésemre, hogy meséljen saját családfájáról, azt mondta nem emlékszik, különben is mi haszna származott családjának, hogy beszéltek róla, utalva a szovjet múlt eseményeire (VIDEO: TUNGOKOCSEN, TAJGA OLJAN NÉNI). A sámánokat (mert „maradi patriarchális hagyományok szószólóinak” tekintették), a tehetősebb evenkiket (a kulákokat vagyonukért), az 1920-as és 1930-as évek elején aktív evenki kommunista funkcionáriusokat (akik elhitték, hogy a kisnépek maguk alakíthatják sorsukat) szülőföldjükről koncentrációs táborokba száműzték, ahonnan sosem tértek haza.

Az evenkik kerülik az interjú helyzeteket, amikor merev „kérdező és válaszoló” szerepek jelentkeznek. Meglátásuk szerint a kérdez-felelek konfigurációban hierarchikus helyzet kifejlődésének lehetősége van elrejtve. A kérdező prekoncepciójának nem kellemes a válaszoló szerepében megfelelni. Ez jelentősen megnehezíti folklór-, és antropológiai gyűjtések végzését körükben. Ezt a kellemetlen, és elsőre értetlenségnek tűnő járó helyzetet úgy oldják fel, hogy másik evenkit is odahívnak, hogy legyen résztvevője a gyűjtési helyzetnek, mint egy másik evenkinek, akinek mesélnek. Az is rendívül szokatlan és furcsa számukra, ha egy idegen evenki nyelven igyekszik velük beszélgetni. Láthatóan nincsenek hozzászokva, hogy egy más embertípushoz tartozó egyének arcát nézzék miközben evenkiül beszélnek (VIDEÓ: PÁRBESZÉD, TUNGOKOCSEN 1999, KÉP: MESÉLÉS, CSAPA-OLOGO 1995).

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök