Tibet hagyományos zenéje
Ha Tibet zenéjéről beszélünk, mindenkinek elsőként a kolostori zene jut az eszébe, mivel ezt a menekült lámák, már évtizedekkel ezelőtt, világszerte ismertté tették. A nyugati világ megannyi tibeti buddhista központjában nap mint nap felcsendülnek az európai fül számára kissé szokatlan hangok, hangzások. Emellett egyre inkább kezd ismerté válni a tibeti népzene is, mivel az indiai menekült központjukban, Dháramszalában (h. = a Tan lakóhelye), 1959-ben megalapított TIPA (Tibetan Institute of Performing Arts), ami tulajdonképpen a tibeti állami népi együttes, nyugaton egyre több előadást tart. Ezt az együttest a jelenlegi dalai láma indítványozására hozták létre, azért, hogy, megmentse és megőrizze Tibet hagyományos zene, tánc és színházművészetét. Ez az intézet nagy hangsúlyt fektet a tibeti tehetséges fiatalok felkutatására, és a hagyományos tibeti kultúra élő gyakorlására. Ez a csoport többször turnézott a nyugati országokban, és az onnan kivált zenészek jó néhánya nyugat telepedett le (hogy csak a hazánkban jártakat említsük: Namgyal Lhamo ban, Tendzin Gönpo Párizsban él). A világzene divatjának 80-as évekbeli előretörésével az egyes népek autentikus népi hagyománya kezd a művelt nyugati ember számára is ismerté válni. Azonban Tibet hagyományos zenéjéről beszélünk, akkor nemcsak a szakrális vallási és szekuláris népzenét kell megemlíteni. A tibetiek belső felosztása szerint a fentieken kívül beszélnek a tibeti operáról, arisztokratikus zenéről, a dalai lámák udvari zenéjéről. A szakrális zenben megkülönböztethetjük a kolostori meditációs és a csham (t: 'chams) táncrituálék zenéjét.
Mivel Tibet kultúráját, mélyen áthatja a vallási szemlélet, még a mindennapi munkákat, vagy háztartásbeli tevékenységeket is, természetes, hogy a zenének is ez adja az alapját. Nemcsak a lámák szertartási zenéje, de a népzene sem érthető a vallás szellemiségének és szimbólumainak ismerete nélkül. A népdalszövegek, a szerelmes dalok is bővelkednek vallási jelképekben. A mélyen vallásos tibeti nép, amikor kifejezi az érzelmeit, örömét és bánatát, természetességgel nyúl a kelléktárához. A hangszereik motívumai szintén rendre vallásos szimbólumok. Ezért a tibeti zene és hangszerek alaposabb megismeréséhez elengedhetetlen a vallási hagyományuk áttekintése.
A XX. században Thupten Gyaco (t: Thub-bstan rGya-mtsho) (1875-1933) a XIII. dalai láma élete utolsó időszakában igyekezett megnyitni országát a nyugati civilizáció irányába, felismerte, hogy a rég elmaradt modernizáció a fennmaradásuk záloga. Ezt a gyakorlatot folytatta Tendzin Gyaco (t: bsTan-'dzin rGya-mtsho) (1935-), a XIV. dalai láma is. Mindezek hatására a nyugati kultúra, így az európai művészetek is ismertté váltak a tibeti értelmiségiek körében. A XX. század második felétől, a kínai megszállás után, a technikai fejlesztéseknek köszönhetően, a globalizáció egyre erőteljesebben elérte Tibetet, aminek következtében sokféle nyugati művészeti forma bukkant fel a „Világ Tetején”. Ez a zenében is megfigyelhető, amire jó példa a tibeti popzene kibontakozása. Nem meglepő, hogy a világhálón bárki hallgathat tibeti rappet.
