Kategória:Tibet

Tibet a belső-ázsiai térség déli részén fekszik, magas hegyekkel körülvéve. Délen a Himalája, nyugaton a Karakorum, északon a Kunlun és az Altin-tagh, keleten a Bajan Kara Ula szegélyezi. Tibet a világ legmagasabban fekvő területe, amelynek átlagos tengerszint feletti magassága 4-4500 m, a lakosság zöme azonban a 2500-3500 m magas folyóvölgyekben él.

Kultúrájának egységét, amely magában foglal több a peremvidékén élő számos rokon magashegyi népet, a hosszú évszázadokon keresztül kialakult vallási hagyománya köti össze. Tibet vallási tradíciója kettős gyökerű, egyfelől az ősi animisztikus-samanisztikus hitvilágból és gyakorlatrendszerből, másfelől az indiai buddhizmusból szintetizálódott az évszázadok alatt. Az ősibb rétegét tekintve sok párhuzamot mutat a környező török-mongol népek hagyományával. Mindezt az Észak-Indiából két hullámban is beáramlott mahájána (sz: mahāyāna, t: theg-chen) buddhizmus szívta fel, és olvasztotta magába, megteremtve a sajátos tibeti szellemiséget. Ez a folyamat az államalapító király, Szongcen Gampo (t: Srong-btsan sGam-po, k: Qizong Longzan) (617-649) korától indult meg, aki elsőként fordult a buddhizmushoz. Az ő megbízásából születik meg az indiai gupta és brahmi írásból a tibeti írás. Ekkortól a lovas-nomád kultúrájú tibeti törzsek életmódja, a letelepedés, az államiság és a buddhizmus hatására, lassan kezd megváltozni. A tibeti kultúra a hosszú évszádok során az ősi népi hitvilág és az ind buddhizmus szinte tökéletes összecsiszolódásából született. A kolostorok és szerzetesek száma a XVII. századig dinamikusan növekszik. Éppen ez a nagyszámú szerzetesi réteg alakítja ki a klasszikusnak nevezhető tibeti kultúrát Ez, az V. dalai láma tevékenységével fémjelezhető század az, amikor kikristályosodik a tibeti kultúrának az a formája, amit a nyugat a XIX-XX. században megismerhetett. Ez az időszak a tibeti kultúra egyfajta virágkorának tekinthető. Innentől a belső és külső viszályok nyomán egy lassú hanyatlás figyelhető meg Tibetben. Az 1950-es kínai megszállás után ez a folyamat felgyorsult, a kolostorok és a szerzetesek száma rohamosan lecsökkent. Tibet kultúráját azonban napjainkig a szakrális művészetek uralják, amely mellett mindvégig ott él a laikus emberek körében a népművészet.