Difference between revisions of "Hagyományos zenei műfajok, stílusok Kolumbiában"

A lap jelenlegi, 2013. április 3., 09:58-kori változata

[szerkesztés] Cumbia ritmuscsoport

A kolumbiaiaknak a cumbia olyan, mint a kubaiaknak a son – ez a nemzeti tánc. A sonhoz hasonlóan sok változata létezik, ezeket más-más nevekkel illetik. Könnyen felismerhető egy egyszerű kérdés-válasz ritmusképletről, melyet a maracas (helyenként taps vagy bullerengue deszkák, guache csörgők) és a llamador játszik: a kérdés az első és harmadik, a válasz a második és az utolsó negyedre (ütésre) esik. E jellegzetessége, valamint a bennszülött indiánok fúvós hangszerei (a gaita fuvolák) különbözteti meg a többi afrikai eredetű ritmustól és teszi egyedülállóvá a cumbiát Amerikában és a világon.

Cumbia táncosok. Fotó: Jdvillalobos.

• Cumbia

„Az afro-kolumbiai és az amerikai indián kultúrák együttélésének legszemléletesebb zenei és összművészeti kifejeződése – erről az afrikai dobritmusok és a kolumbiai indián gaita fuvolák dallamainak egybefonódása tanúskodik. A tánc koreográfiája egy társadalmi folyamatot képez le: a férfi a Fekete szerepébe bújik, a nő pedig az Indiánt testesíti meg. A spanyol hatás a viseletben és a népi szokásokban jelenik meg, egybeolvasztva a három kultúrát. Állítólag a cumbia forrása Cartagena városa, bár El Banco, El Plato, Mompox és Ciénaga is vetekszik a megtisztelő címért.” (Alberto Londoño: Danzas colombianas)

• Bullerengue

A legafrikaibb a cumbia ritmusai között. „A gyarmati időkben Afrikából behurcolt rabszolgák nem felejtették el szülőföldjük szertartásait, és amikor lehetőségük nyílt rá, titokban gyakorolták azokat, mert gazdáik nem engedték volna őseik hagyományainak követését. Az első »palenquék« (szökött rabszolgák által épített, deszkafalakkal védett városerődök) megalakulásától a feketék megoszthatták egymással ősi szokásaikat, és így alakultak ki a napjainkban is jellemző kulturális jellegzetességek, köztük a bullerengue, amely a mai napig Palenque de San Basilio lányainak nővé avató tánca. A bullerengue a szertartásos gyászolást is kísérheti zenével és tánccal, ezt Lumbalúnak hívják. Az afrikai gyökerekre a (férfi és nő természetű) dobok, a taps (fadeszkák, maracas) és a szóló-kórus éneklés utal. Mikor a spanyol uralom megdőlt, sokan vándoroltak a »palenquékből« az ország más tájaira, ott is életben tartva zenéjüket és táncaikat – így terjedhetett el a bullerengue az egész északi parton.” (Londoño)

• Porro

A cumbia ritmusainak egy változata. Manapság két fajtája létezik: az egyik a lassú, hömpölygő Porro Paliteao, más néven Gaita. A név a „cascareo” ritmusra utal, amely az énekkórus alatt a bombo dob testén játszott ritmus. A másik a Porro Tapao (Puya), melyben a bombót a bőrökön szólaltatják meg, az egyik kéz pedig lefogott hangokat (tapao) üt bizonyos hangsúlyokra. „Az északi parton élő idősebb emberek úgy tartják, hogy régen a porro-táncosok nem érintkeztek egymással. Ma a porro ölelkező párok önfeledt tánca, ami azért sajnálatos, mert az eredeti koreográfia művészien kifinomult volt, és ehhez képest a mai társastánc csak szórakoztató időtöltés.” (Guillermo Abadía Morales: Compendio General de Folklore Colombiano) Létezik egy másik Puya nevű, 6/8-os ritmus is, amely a Vallenato térségből származik (Cesar megye). Ezt gyakran játsszák felvonulási táncként a barranquillai karneválon és az északi-parti megyék (Atlántico, Magdalena) városaiban.

Tambora. Forrás: Tropenmuseum.

• Tambora

A Magdalena folyó délebbi vidékén és Mompox mélyen fekvő területein fennmaradtak csak énekkísérettel előadott táncok (bailes cantaos): a Tambora, a Chandé és a Pajarito. Ahogyan a név is jelzi, a tambora vagy bombo (nagytestű, hordóalakú dob) az együttes legjellemzőbb tagja, melyet a kisebb alegre (a nőnemű dob), taps, deszkák ütése (városi környezetben maracas vagy guache), valamint jellegzetes afrikai szóló-kórus éneklés kísér.

[szerkesztés] Folklór 6/8-ban

Szerző: P R. Forrás: Cartagena de Indias

• Mapalé

„A régi idők halászai emelvényeiket a tengerparton építették fel, hogy a kifogott mapalé halat helyben feldolgozzák. Ez a munka általában éjjelente zajlott, és sokkal élvezetesebbé vált az éneklés és dobolás által, így kapta a mapalé nevet az ének, a ritmus és maga a dob is… Mára a valaha munkadalként énekelt és táncolt mapalé önfeledt, kirobbanó, erotikus tánccá alakult, melyet a szenzációhajhász városi tánccsoportok még felfokozottabban adnak elő, ami igen távol áll az eredeti népi önkifejezéstől. A dobok hangsúlyos szerepe miatt a tánc afrikai eredete vitathatatlan.” (Abadía Moreles, op.cit.)

• Seresesé

Az északi parton (Antioquia megye) élő fekete bányászok körében népszerű ritmus, amit Mesztic Mapaléként is említenek.

• Currulao

Az ország afro-amerikaiak által lakott csendes-óceáni partjának legjellemzőbb népzenei formája. A név egyben a zenéléssel egybekötött mulatozást és együttlétet is jelöli. Mint az északi-parti cumbia, a currulao is rengeteg változatban létezik: patacoré, berejú, juga, pango, aguabajo, aguacorta stb. Általában három-négy dobon játsszák: egy vagy két bombón (nagy hordószerű basszusdob), valamint két conunón (egy „férfi” és egy „nő” dobon), melyek hasonlatosak a cumbiában használt dobokhoz. További hangszerei a guasá (bambuszcsörgő) és a marimba.

[szerkesztés] Karneváli zenék

Karnevál.

A cabildo a gyarmati Amerikában afrikai törzsi testvériséget jelent. Abadía Morales cabildantesnek nevezi ezeket a táncokat, mivel az ősi Carabalí, Mandinga, Congo és Mina közösségek jellemző táncait idézik. „Ezekben a csoportokban az ünnepségek alkalmával a nők egymással versengtek a gazdáiktól kölcsönkapott ruhakölteményekkel, pompás ékszerekkel és ékességekkel. Királyt, néha királynőt választottak, ezeket hercegnők, miniszterek, szolgák és egyéb udvari tisztségek vették körül, akik a kor legfrissebb divatját viselték.” Ma a karneválok és cabildók színtere Barranquilla, a legnagyobb tengerparti város, de eredetileg Cartagenában, valamint az Atlántico és Magdalena megyék városkáiban is zajlottak ilyen ünnepségek.

Congo.

• Congo

„Felvonulási tánc, ahol a feketék szertelen, tarka jelmezekbe bújnak, melyeket papírvirágok, fodrok, csipkék, flitterek, tükröcskék, csengettyűk díszítenek. Szerzőjeként egy bizonyos Mr. Macíast említenek, és 1870 óta minden évben táncolják a barranquillai karneválon. Manapság ez a legjellegzetesebb és legfontosabb a felvonulási kosztümös csoportos táncok között. Egy karneválon több zeneileg, koreográfiailag és jelmezeiben is hasonló Congo tánc szerepel, a nevük azonban a csoportok és iskolák szerint különbözik: a legrégebbi a Congo Grande, de létezik Congo Negro, Congo Tigre, Congo Reformado, Congo Moderno és egyéb társulatok. A zenekar rendszerint három részből áll: egy ritmusszekcióból, melyet két dobos és egy guaracha (a brazil reco-reco-hoz hasonló bambuszhenger fakaparóval) játékos alkot; egy szólóénekesből, aki a tánccal, emberekkel és az eseményekkel kapcsolatban rögtönöz; és egy legalább harminc nőt számláló kórusból.” (Londoño)

Garabato. Fotó: Jdvillalobos.

• Garabato

„Kosztümös tánc, melynek központi alakja a Halál figurája. Eredete a középkori »Dance Macabre« (haláltánc), amely az élet és a halál közötti küzdelmet jeleníti meg. Kolumbia északi partján, leginkább Barranquillában terjedt el, ahol régóta a karneválok egyik legszínesebb és leglátványosabb tánca. Az Életet egy machetével (nagy bozótvágó kés) felfegyverzett férfi személyesíti meg, aki népét védelmezi, a Halál szerepében egy csontvázjelmezbe bújt alak kaszával (garabato) táncol.” (Londoño)

• Cabildo

„Ez jellegzetesen karneváli tánc, melynek történelmi háttere a Paloteóhoz (botos tánc) hasonlatos: mindkettő a gyarmati idők fesztiváljain előadott vallásos színjátékok, bohózatok, drámák jellegét hordozza.” (Abadía Morales)

• Guacherna

„Régen ez az ünnep a barranquillai karneválon a felvonulás fő attrakcióját, a Virágok Háborúját megelőzően zajlott. A hagyomány egy időre feledésbe merült, majd Alicia de Andreis, egy előkelő helybeli asszony törekvése nyomán újjáéledt. A péntek éjszaka tartandó guachernát pompás tánccsoportok, fények, kosztümök, népzenei együttesek jellemzik, és a felvonulást a karnevál során választott királynő vezeti.” (Portaccio Fontalvo: Colombia y su música)