Difference between revisions of "Kategória:Mexikói kultúrák"

A lap 2011. június 5., 21:56-kori változata

A Bering-szoroson átkelt ázsiai eredetű, nagyvadra vadászó, gyűjtögető nomád közösségek már i. e. 10 000 környékén eljutottak a mai Mexikó területére. A kedvező éghajlati viszonyok, az esős évszak bőséges csapadéka i. e. 3000 környékén lehetővé tették a kukoricának és más élelemnövényeknek (pl. bab, tök, csilipaprika) a háziasítását. A növénytermesztő életmód kialakulásával nagyobb, összetartó közösségek, államok szerveződhettek. A mai Mexikó, Guatemala, Belize, Honduras és Salvador területén a következő évezredekben kialakultak az Újvilágban egyedülállóan fejlett mezoamerikai civilizációk. A legismertebbek közé tartoznak a Mexikói-öböl menti olmék és a terület déli részén fekvő maja kultúrák, a nyugat-mexikói zapoték és mixték közösségek, valamint a Mexikói-fennsíkon létrejött tolték és azték államok.

E közösségek jellemzői voltak a hatalmas, platformos épületekből és templomokból álló szertartási központok, az írásbeliség és a naptár használata, a fejlett matematikai ismeretek, a közös mítoszegyüttes, a hasonló vonásokkal bíró, bár más néven elnevezett istenségek tisztelete vagy például a rituális labdajáték. Rítusaik során fontos szerepet kapott a zene és a tánc, a legfontosabb hangszerek közé a kagylókürt, a különböző sípok, furulyák és ütőshangszerek tartoztak. E korszak zenéit a régészeti leletek, falfestmények és a kódexek feljegyzései, valamint a mai indián zenék analógiája alapján lehet részben rekonstruálni.

A spanyolok 1521-ben foglalták el az Azték Birodalom központját, a mai Mexikóváros helyén fekvő Tenochtitlánt, majd meghódították egész Mezoamerika területét. Az egykori szertartási központok helyén katolikus templomok épültek, a városokban és a vidéki kolostorok környékén elkezdődött az indiánok megkeresztelése. A tömeges térítés és a paphiány miatt azonban az indiánok csak felszínesen váltak keresztényekké. E szinkretizációs folyamat során sok ősi istenséget katolikus szentekkel azonosítottak, és az ünnepeken, gyógyító és termékenységi rítusokon továbbra is áldoztak nekik. A szenteknek felajánlott dramatizált előadások, táncok alkalmával fontos szerep jutott a részben európai stílusokkal kevert indián zenének.

A gyarmati időszakban az indián és az európai hagyományok találkozásával kezdtek kialakulni azok a változatos, egy-egy régióra jellemző zenei stílusok, amelyekben már fontos szerepet kaptak az európaiak által behozott húros hangszerek (gitár, hegedű). E stílusok közé tatozik pédául a Veracuz államban létejött son jarocho, vagy a Veracruz, San Luis Potosí, Hidalgo államokban máig rendkívül népszerű son huasteco.

Danza de moctezuma (Son Wewentsij) (részlet) Son Huasteco Album: Mexico - The Huasteca Danses Et Huapangos Kiadó: Ocora

Mariachi zenekar a mexikói Guadalajara városban. Szerző: Gerardo Gonzalez.

A 19. századtól a spanyol és mesztic származású földbirtokosok, szarvasmarhatartók és földművesek jellegzetes vidéki életmódjához is számos zenei stílus kapcsolódott. Ilyen volt a Nyugat-Mexikóból (Nayarit, Colima, Jalisco államok) származó, majd később az egész országban elterjedt mariachi zene, valamint a kezdetben egy szál gitárral játszott ranchera. Ezek a zenei stílusok – amelyek a vidéki élet, a természet és a lótartás szépségeit, a család fontosságát és a szerelmi tragédiákat, majd később a mexikói forradalom eseményeit és egyéb politikai témákat is megénekeltek – a 20. század első felétől váltak nemzeti szimbólummá. A díszes charro ruhába öltözött mariachi zenészek feltűntek a nagyvárosokban, zenéjük fokozatosan egységesült.

Mariachi énekes. Szerző: Codo.

Ettől az időszaktól lett egyre népszerűbb az északon kialakult norteño stílus is, amely a helyi ranchera zene és az Észak-Mexikóba érkező német, cseh és lengyel bevándorlók által hozott európai stílusok (pl. valcer, polka) keveredéséből jött létre.

A fenti stílusok ma már nem csupán Mexikóban, hanem az Egyesült Államok mexikói bevándorlói között (chicanos) is nagy népszerűségnek örvendenek.

A 20. században a Mexikói-öböl menti fekete közösségekben vált ismertté a Kubából eredő rumba. Az európai és afroamerikai stílusok keveredését mutatja a szintén Kubából származó danzón. A Kolumbiából származó cumbia pedig a 20. század közepétől lett kedvelt stílus az országban.