Hangszerek Ausztráliában
A hangszer általános definíciója szerint: nem-vokális eredetű hangok keltésére szolgáló eszköz. E rövid meghatározás kiválóan leírja a hangszer lényegét; mint látni fogjuk, az őslakosok hangszereinek viszonya a zenéhez nem mindig közvetlen; gyakran a szó szoros értelemben vett hangadó eszközről beszélhetünk, melynek célja és lényege nem a zene síkján nyilvánul meg, hanem sokkal inkább egy rituális tárgyról, és szimbólumról van szó. Ebből kifolyólag egyes hangszerekről csak kevés információ áll rendelkezésünkre – hanganyag pedig egyáltalán nem.
Az ausztrál őslakosság hangszerei megszólaltatásuk szerint három fő csoportba sorolhatók: idiofonba, aerofonba és membranofonba. Általánosságban elmondható, hogy dalok kíséretére szolgálnak, szólista használatuk nem jellemző – ez alól talán az északi területeken használt didjeridu képez kivételt, ezt is csak az utóbbi időben.
Az őslakosok hangszereinek elterjedése Ausztráliában, Dr. Alice M. Moyle munkája [1] A vékony szaggatott vonalak az államok határait jelzik, a vastagok pedig a zenei régiók határait (ezekről bővebben lásd: Songs from the Northern Territory, 5 discs field recordings with companion booklet, Australian Institute of Aboriginal Studies).
- Ilpirra, vagy közép-ausztrál „trombita”
A kontinens középső részén használt üreges facső a leírások szerint az emuk és vadpulykák csalogatására szolgált, zenében betöltött szerepéről azonban nem tudunk (ami nem jelenti azt, hogy nem volt e téren használva). Hossza körülbelül 30-40 cm. Mivel az Ilpirra használata az utóbbi kétszáz évben megszűnt, hanganyag nem áll rendelkezésünkre.
- Didzseridu és ritmusverő fa
Az énekes üti
|
|
David Blanasi, didjeridu szóló (részlet) |
(a játékos által a hangszer oldalán ütött ritmus)
Az énekes kézben tartott ritmusverő fája egy másik, a földön lefektetett fát üt
Csak párban.
- Ráspoly (reszelő vagy dörzsölő)
A kontinens keleti felén elterjedt hangszer. Két részből áll, az egyik egy vastagabb és hosszabb, keresztirányban többször bemetszett fa, vagy lándzsanyél, a másik egy kisebb fa, melyet az előzőn, a tengelyéhez viszonyítva merőlegesen húzogatva szólaltatnak meg. Általában kíséretként szolgál a tánccal nem kísért dalok mellé.
- Taps
Az emberi test különböző részeinek tenyérrel és kézzel való ritmusra ütése kétség kívül a legősibb zenei kíséretként szolgáló (vagy akár szóló) eszköz. Ilyen a taps, a mellkas, a comb, vagy fenék ütögetése, vagy lábbal a földön dobbantott ritmus.
- Comb ütése
Ausztrália nagy részén az asszonyok a zenei előadások többségében nem vesznek aktívan részt; az előadás alatt egy helyben táncolnak, tapsolnak, vagy a combjukat, feneküket ütik – habár hozzá kell tennünk, hogy ez nem általánosan igaz, lásd- például a Melville-szigetek lakóinak zenéjét.
Szokás a combot behajlított tenyérrel ütni a nagyobb hangerő elérése érdekében.
- Lábbal a földön ütött ritmus
- Fa kéreg darab vagy köteg
Ezeket kézzel, nyitott tenyérrel ütik, vagy a földhöz verik.
- Bőr darab kézzel ütve (csak nők)
Két comb közé kifeszített bőrdarab, vagy bőrgolyó ritmikus ütése.
- Földhöz ütött fa
- Mag, vagy kagyló csörgő
Különböző magokat, vagy fák terméseinek héját, illetve kagylókat zsinórra felfűzve, rázóhangszerként használták, általában táncosok.
- Üreges fadarab pálcával ütve
Kizárólag az Északi -Területen, Arnhem-földön használatos rituális hangszer, őslakos neve Ubar, vagy Uwar. Hangja és a hangszer teste szimbolikus, a teremtő erőt jeleníti meg. A test a termeszek által üregesre rágott fa törzse, melynek belső átmérője körülbelül 20cm.[2]
- Üreges facső (vagy kenu)
Párban, vagy akár egyszerre többet is megszólaltatnak, pálcával ütik.
- Egyik végén bőrözött dob
Észak-Queensland és a Torres-szoros lakóinak hangszere, Ausztrália egyedüli membranofon hangadója. Valószínűleg Pápua- Új Guineából terjedt tovább Ausztráliába.
A dob teste homokóra formájú, melynek egyik vége bőrözött – általában gyíkbőrt használnak erre a célra -, és nyitott tenyérrel-, vagy pálcával ütik. Ének és tánc kíséretére szolgál.
- Többrét hajtott levélsíp
Az egész világon elterjedt hangszer. A játékos a levél két végét enyhén megfeszíti, majd a peremre fújt levegővel hozza rezgésbe a levelet. E hangszer valószínűleg szórakoztatási célokat szolgált.
- Csont vagy nád
Pánsíp módon fújják.
A nád vagy csont cső az egyik végén, peremfúvósként megszólaltatott síp, mely az ifjúavatási ceremóniák alatt jelzésként szolgált (mint ahogyan ezt a felvételen hallhatjuk). Hagyományos közegben ma már nincs használatban.
Kapcsolódó szócikkek
- Az ausztrál zene általános jellemzői
- Kulturális jellemzők Ausztráliában
- Az ausztrál őslakos zene globális hatása, avagy a didzseridu
- Korunk őslakos zenéje Ausztráliában, előadók, zenekarok
- Bumeráng
- Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki, mago, kenbi...)
- Ritmusverő fa
Jegyzetek
- ↑ Moyle, Alice comp.: Handlist of Field Collections of Recorded Music in Australia and Torres Strait. Canberra, 1966, Australian Institute of Aboriginal Studies. (Occasional papers in Aboriginal Studies No.6, Ethnomusicology Series No.1.)
- ↑ Musical Patterns. In: Elkin, A. P. - Jones, Trevor A.: Arnhem Land Music. The University of Sydney, 20.o. (The Oceania Monographs No.9)
