Tama (tamani, a mande beszélődob)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bandolo (vitalap | szerkesztései) 2011. június 26., 23:20-kor történt szerkesztése után volt.

A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb előfordulása a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso bala mellett őriznek (lásd a balafonról szóló szócikket).
A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a dundun kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza. Manapság a tamát a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség.
Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök