3. A mande osztályrendszer
Fotó:Korecz Kata
A mande társadalmat összetett és mélyen egymásba fonódó kapcsolatok hálózata jellemzi, melyben két fő társadalmi csoportosulást lehet megkülönböztetni. Az egyik a nyamakala csoport, melybe születésüktől fogva azok az alkotók (művészek) tartoznak, akik a különféle és jól definiálható szellemi töltéssel rendelkező anyagok megmunkálásával foglalkoznak, amelyek a természetben fordulnak elő, mint amilyen a fém, fa, agyag vagy bőr, ám ide tartoznak a szavakkal és a hangokkal bíró művészek is, vagyis az énekesek és a zenészek. A másik csoport a horonoké, akik mindezt nem művelik, mert nem tehetik. Ők a földművesek, a társadalmi vezetők, a harcosok és vadászok, a védelmezők és a hódítók. A horon szót gyakran ’szabadnak született’-nek vagy ’nemes’-nek fordítják. A mande társadalom harmadik csoportjába a szolgák (jon) tartoznak, mely csoport napjainkra csaknem kihalt. A horonok, vagyis a nemesek a nyamakala alkotóktól függnek, akik a háborúkhoz és földműveléshez használt fémszerszámok megmunkálásához, a különféle felhasználásra alkalmas állatbőrök kikészítéséhez, a talizmánok és amulettek vagy edények készítéséhez, egyszóval a mindennapi élet eszközeinek előállításához értettek. Ők őrizték a múlt és a mindenkori jelen eseményeit, melyeket dalban és zenében örökítettek meg, ám ők az őket támogató horonjaiktól függtek, akik élelmet és megélhetést biztosítottak számukra, fenntartották a rendet és a társadalmon belül és kívül. Egyszóval tehát egy alapjaiban egyensúlyban lévő társadalomról beszélhetünk, melyben minden embernek megvolt a maga feladata, melyek kiegészítették egymást. A nyamakala csoporton belül négy egységes, ám eredetüket tekintve eltérő alcsoportot különíthetünk el: a numu (kovácsok és faragók), a garanke (bőrművesek), jeli vagy jali (énekmondók vagy zenei előadók), valamint fune vagy fina (elbeszélők, a származás és a Korán – muzulmán szent könyv – kiváló ismerői). Mindegyik csoportnak saját szóbeli hagyománya volt, illetve van ma is. A nyamakala csoporthoz tartozók születésüknél fogva rendelkeznek azokkal a különleges szellemi erőkkel (dalilu), melyek lehetővé teszik számukra, hogy a veszélyes erőkkel (nyama)[1] dolgozzanak, melyek a természetben vagy a munkájuk során használt nyersanyagokban találhatóak meg.
A dalilu és a nyama a társadalmat alapjaiban hatja át és irányítja. A kovács a fémmel dolgozik, a föld és a tűz erejéből átformálódva egy harmadik anyag keletkezik, s ezen cselekedet során erők szabadulnak fel, melyek hatnak, s melyek ellen egy horon- csoportba született nem tud, illetve nem tudott védekezni, ártalmas hatásai lehettek rá, melyek akár fizikai úton is hathattak (pl. sebesülés). Az erők mivolta egyfajta képességet, belső szubsztanciát követel meg, ez a dalilu, mely minden ember sajátja, ám kifejeződése eltérő erőkön keresztül nyilvánul meg. E sorsot befolyásoló erők különbözőek. Egy horon lehet, vagy lehetett földműves, katona, vagy akár uralkodó, de nem lehetett kézműves, mert a hozzájuk kapcsolódó erők, melyek tevékenységében segítették, csak azokban volt meg, illetve van jelen, akik a nyamakala-csoportba születtek. Ugyanez vonatkozik az énekkel vagy hangszeres kísérettel előadó művészekre is, hiszen a szavaknak, s a hangoknak is erejük van. Minden ima, s áldás, mely a szellemek és az általuk képviselt erők felé vagy Istenhez szól, csak megfelelő szavakkal, szövegekkel vagy énekkel, ritmussal és dallammal juthat el hozzájuk, melyeknek (az egyes szavaknak és hangoknak is) jelentésük, súlyuk van. Minden cselekedetben – mint amilyen a speciális, a történelmet és múltat felölelő bárd-éneklés is –, s a velük kapcsolatos eszközökben, így például a hangszerekben is, megnyilvánul bizonyos erő (nyama), melyeket az előadás közben uralni, illetve forgatni kell, akárcsak a különféle tárgyalkotás elkészítése során fellépő erőket, melyekkel a kovács és a bőrműves dolgozott.
Jegyzetek
- ↑ A nyama központi helyet foglal el a mande népek filozófiájában, illetve hitvilágában. Ha nem tudjuk, mi a nyama, nem érthetjük meg a mande kultúrát, mely e fogalomra épül. A nyama egyfajta erő, mely áthatja a világot, s melynek különböző aspektusai, kifejeződései és ereje lehet, mindenben megtestesül, s mindenre hat. A dalilu tulajdonképpen sors, végzet. „Minden embernek van daliluja, mely az ő személyes sorsának ereje, amely őt azzá teszi, aki” – idézzük Mohamed Bangoura (Banguraké) guineai jeli, vagyis énekmondó, zenészcsalád sarjának szavait.
