Difference between revisions of "Hagyományos zenei műfajok, stílusok Puerto Ricoban"

A lap jelenlegi, 2011. június 15., 07:51-kori változata

[szerkesztés] Vallásos zene

A rosario cantao (’énekelt rosario’, ’a rózsafüzér dalai’) vallásos dalok és szokások gyűjteménye. Alapját a rózsafüzérhez kötődő (katolikus) imádságok képezik, melyeket a helyi lakosok a spanyolok 1530-as évektől történő kivándorlása után saját környezetükben kezdtek gyakorolni. Három típusát különböztetik meg: a rosario de promesas témája fogadalmak Szűz Máriához, valamint rosario a la Santa Cruz (a Szent Kereszthez) és a rosario para los muertos (a halottakhoz). Ezek a dalok hasonlatosak a katolikus egyházi megfelelőjükhöz, de nem templomi környezetben kerülnek előadásra.

A dalokat általában tiple, cuatro vagy gitár és güiro kíséri. Legelterjedtebb a rosario de promesas – a szertartás keretén belül fogadalmat tesznek Szűz Máriának, hogy ő cserébe segítsen egy, a földi életben felmerült probléma megoldásában. Az ünnep az esti áldás után veszi kezdetét, és kora reggelig is eltarthat. A rosario a la Santa Cruz májusban kerül megrendezésre – a katolikus hagyomány szerint május Szűz Mária hava. A rosario para los muertes gyászszertartás, melyet kilenc napig tartanak. Ennek során összesen 33 imádság hangzik el, utalva Jézus feltételezett életkorára, amikor keresztre feszítették.

[szerkesztés] Bomba

Az első, Puerto Ricóban előadott afrikai zenére vonatkozó feljegyzést 1797-ben készítette André Pierre Ledrú, miután a szigetre látogatott. Leírása szerint a táncos-zenés esemény neve bomba volt. Előkerült továbbá egy 1840-ből származó kérvény a spanyol gyarmati ügyekkel kapcsolatos iratok közül, amelyben egy bizonyos Ciriaco Sabat nevű rabszolga, a „Kongói Feketék Királya” kéri, hogy közössége előadhassa a bomba nevű táncot Szent Mihály napján. A formális kérvényben említi, hogy a szertartást már generációk óta megtartják ezen a napon – ebből pedig az következik, hogy a bomba már az 1700-as években létező zenei forma volt. A sejtést alátámasztják Loiza falu lakosainak visszaemlékezései, melyek szerint a bombát már az 1600-as évek végén, a seis nevű műfajjal együtt játszották zenészek.

A bomba tánc, dob és ének. A (felszabadított) rabszolgák legfontosabb közösségi eseményeihez tartozott, és a mai napig szerves része a sziget lakói életének. Minden fontosabb eseményen jelen van, legyen az aratás, házasság, vagy akár egy születésnap, de lázadások kitörésekor is játszották. A bomba ugyanakkor sokféle zenei stílus gyűjtőneve: a cunyá, leró, yubá, sicá, grasimá, holandés és a calindá ugyanannak a ritmusnak lokálisan eltérő változatai. Ezekben a stílusokban közös, hogy egy vagy két sonador (segundo, buleador) nevű, mélyebb dob ostinato ritmust játszik, miközben a repicador (primo) nevű szólódob a táncos lépéseit kíséri, illetve inspirálja. A hatvanas évektől kezdve a bombát játszó közösségek izgalmas zenei fúziókat hoztak létre más afro-karibi zenékkel, például a guaguancóval (Kuba), a merenguével (Dominikai Köztársaság), vagy éppen a salsával. A bomba megtalálta az útját a latin jazz felé is: a Loiza faluból származó William Cepeda nagy karriert futott be a (latin) jazz meghatározó alakjai mellett (többek között Dizzy Gillespie, Miriam Makeba, Lester Bowie) és létrehozta az afro-rican jazz műfaját. A Cepeda család az Ayala családdal együtt a bomba és plena műfajainak legnagyobb tiszteletben tartott művelői, hagyományőrzői és modernizálói.

Bombát egyaránt táncolnak férfiak és nők. A nézők általában körbeállják a táncosokat és a zenészeket. A dobosok egymás mellett helyezkednek el. A segundo szólal meg először, a szólódobos csak a táncosok felhívására kezd játszani. A tánc improvizatív jellegű, de nagyon sok tipikus mozgást tartalmaz – dobogások, erős csípőmozgások, jellegzetes gesztikuláció és váratlan mozdulatok jellemzik. A férfiak táncában sok ugró elem, valamint eltúlzott lábmozgások találhatóak. A női táncosokra jellemzőbbek a forgások, valamint a kiemelt kar- és csípőmozgás. A bomba művészi előadásában a táncos és a dobos tökéletes szinkronban improvizál egymással.

[szerkesztés] Décima

Vicente Martínez Espinel

A décima (szó szerint ‘tizedik’) a vidéki parasztok (jibaros) legrégebbi és legnépszerűbb zenei hagyománya. Ez a költészet és a zene találkozása, amelyben az előadó énekes (cantaor) a zenei és szöveges kereteken belül rögtönöz is. A legnagyobb tiszteletben a trovador áll, aki bármilyen felmerülő témáról képes énekelve improvizálni. A décima rímelése általában abba:accdcc. A negyedik sort szünet követi, egyébként két ötsoros egységként értelmezve a szerkezet szimmetrikus. Ezt a szerkezetet Vicente Martínez Espinel spanyol költő után espinelának is hívják. Népszerű még a decimilla (kis décima), amely csak hat sort tartalmaz. A vallásos témájú decimillákat aguinaldónak hívják, a világiakat pedig seis con décimának. A versszakok száma nem kötött, de jellemző a négy versszakból álló szerkezet, melynek neve a cuarteta. A versszakok utolsó sorai az írott költészetben még követik a rímelést, de az énekelt formákban már megengedőbb a szerkezet. A falusi zenészekre jellemző, hogy a versszakokban belső rímeket is használnak.

[szerkesztés] Seis

A seis a legfontosabb kreol hagyományok egyike, de keletkezéséről nincsen sok hiteles emlék. A név egyaránt takar együttest, hangszereket és énekstílust. Korábban a hangszerelés cuatróból, bordonúából és güiróból állt. Manapság a cuatrót sokszor felváltja a tiple vagy a tres, a gitár pedig átvette a bordonúa helyét. Az együttesben gyakran szerepel bongó, nagybőgő, illetve még egy cuatro. A seisnek két fajtája van – egy lassabb és egy könnyen táncolható, gyorsabb. Utóbbit zapateado névvel is illetik (zapato: ’cipő’) a tánc jellegzetes lábtechnikája miatt. A már említett seis con décima lassabb, inkább énekcentrikus dal. Címét sokszor a keletkezés helye szerint kapja, például Bayamonés (Bayamón után), vagy a szerző neve után (Seis de Pepe Orné, Seis Villarán). A műfaj számos dél-amerikai zenére hatással volt: a tangó, a milonga (Argentína), a habanero, a montuno (Kuba), valamint a joropo és a llanero (Venezuela) mind átvettek belőle elemeket. A seis zene afrikai gyökerei az 1500-as évekre vezethetők vissza.

A moll hangfekvésű seis mapayé, valamint a dúr seis montebello ritmusai a ghánai mpintínnek feleltethetőek meg, amely a burkina fasói Dagomba nép tradicionális zenéje. Létezik továbbá az instrumentális seis bombeao, melyben tréfás rímpárokat kísér a „bomba!” felkiáltás. A seis de bomba külön stílusként említendő, ez a legősibb afrikai eredetű tánc és zenehagyomány Puerto Ricóban. A seis hagyománya az 1500-as évekre vezethető vissza, és jelenleg 90-117 elkülöníthető formája létezik. Mindnek sajátos dallamvilága van, melyet a dal címe tükröz. A dallam általában rövid, egy-két frázisból áll. A seis decima struktúrája a következőképpen alakul: a hangszerek kétszer eljátsszák a témát képező dallamot, majd az énekes elénekli a décimát. A hangszerek a versszakok között egyszer, majd a dal végén kétszer megismétlik a témát. A modern seisben az egyik cuatro mutatja be a témát, a második pedig a bevezetéshez csatlakozik. Az első cuatro játéka a dal egyéb részeiben rögtönzött, melyet a második ostinato kísér, miközben a cantaor (énekes) a megírt décimákat énekli, illetve a trovador vokális improvizációt folytat. A magasan képzett cuatro játékosok a kísérő és improvizáló szerepet egyaránt betölthetik. A zenében a gitár szerepe basso continuo, tehát a ritmikai és harmonikus váz megerősítése. A güiro játékos általában négy ritmusképlet alapján improvizál.

[szerkesztés] Plena

Plena. Szerző: Jesus Jimenez.

A plena Puerto Rico partmenti vidékein elterjedt, narratív jellegű dal. Az 1900-as években Ponce környékén keletkezett, a Barriada de la Torre negyedben. Eleinte instrumentális zene volt, melyet gitáron, concertinán és tamburinon adtak elő, majd 1907-től énekkel is kísérték. A dalok témája általában hétköznapi történet vagy aktuális esemény, sokszor humoros fordulatokkal. Nevezik el periodico cantaonak is, ami ’énekelt újság’-ot jelent. Az első ismert plenazenekart Joselito Oppenheimer, énekes-tamburinjátékos vezette. Bernabe Aranzamendi güirón játszott és énekelt, és Alfredo (a vezetékneve nem ismert) kísért concertinán. A zenekar Joya del Castilló negyedében nagy ismertségre tett szert, a plena innen indult a sziget déli városait meghódító útjára. A műfaj hamar ismertté vált, 1918 és 1924 között érte el népszerűségének csúcsát az El temporal (’A vihar’), a Submarino alemán (’Német tengeralattjáró’), Mamita, llegó el obispo (’Édesanyám, megérkezett a püspök’), a Tanta vanidad (’Micsoda hiúság’) és a Juana Peña me llora (’Juana Peña engem sirat’) című dalokkal. Ekkortájt a plena annyira népszerű volt, hogy az egész szigeten játszották és táncolták – a kaszinókban és alkalmi összejöveteleken egyaránt. A műfaj a mai napig nem ment ki a divatból, folyamatos megújuláson megy keresztül: nagyobb, modern hangszerelésű zenekarok is játsszák – ilyenkor a pandreták szerepét kongák és dobfelszerelés veszi át. Stílusteremtő zenekarnak számít az El Quinto Olivo, illetve a Los pleneros de la Veintitrés Abajo – az ő hangszereléseikben háromnál több pandreta is megszólal.

[szerkesztés] Danza

Juan Morel Campos, Puerto Rico-i zeneszerző.

Ez a műfaj igen kifinomult, és nagyon változatos előadásmódjai léteznek. A sziget nemzeti himnusza (La Borinqueña) is e műfajban íródott, majd némi hangszerelésbeli változtatás után nyerte el mai formáját. A danza jellemzően 4/4-es ritmusú, romantikus vagy ünnepélyes hangulatú. Négy részből áll: az első egy nyolc ütemes paseo, melyet három, egyenként tizenhat ütemes téma követ. Általában a harmadikban egy bombardinó kap szólisztikus szerepet, majd visszatér az első témára. Az ünnepélyesebb danzák kötetlenebb formájúak, melyekben csak a bevezetés és a fő ritmikai váz meghatározott. A hagyományos tánc körtánc volt, melynek bevezető szakaszában a férfiak és a nők koncentrikus körökben, egymással ellentétes irányban forogtak. A második szakaszban keringőhöz hasonló páros tánc vette kezdetét. A danza társadalmi megítélése az argentin tangóhoz hasonlóan nem volt jó, sőt, egy időben be is volt tiltva. Eredetére vonatkozóan kevés az információ, de annyit biztosan lehet tudni, hogy az 1840-es években alakulhatott ki a merevebb koreográfiájú contradanza elterjedésére válaszreakcióként, amely Kubából érkezett a szigetre. A contradanza eredetileg európai páros tánc, mely Franciaországban alakult ki 17. századvégi angol vidéki táncokból. Francia telepesek által terjedt el Haitin, majd az 1790-es évek végén Kubában. A danza legnagyobb zeneszerzői Manuel Gregorio Tavarez és Juan Morel Campos voltak. Campos rövid élete során több mint 300 danzát komponált, 37 évesen halt meg, miközben saját zenekarát vezényelte. A danza élő műfaj, ám a kortárs zeneszerzők jellemzően konzervatívak a harmóniák és a szerkezetek tekintetében.