Kategória:Norvégia

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bandolo (vitalap | szerkesztései) 2011. május 12., 11:50-kor történt szerkesztése után volt.

<websiteFrame> website=<center> <websiteFrame> website=http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2b696be00437fc66&ll=60.472024,8.468946&spn=15.259767,37.353516&z=4&output=embed

height=400 width=90% border=0 scroll=no </websiteFrame>

Az Északi-tenger vidékének népei között fennálló, több évszázados szoros gazdasági és politikai kapcsolatok a közélet valamennyi szegmensében nyomokat hagytak. A norvég kultúra általában, de a népzenei hagyomány különösen beszédes bizonyítéka a régió egyes országaira jellemző integráló készségnek és képességnek. Mindamellett a norvég népzene egyedi jellemvonásai (ritmikai, tonális és szerkezeti szempontból) megmutatkoznak: az új zenei elképzelések és az új hangszerek megjelenése az ősi kultúrát nem kiváltani voltak hivatottak, inkább a régi és új egyfajta fúziója figyelhető meg. Norvégia esetében kiváltképp igaz ez a hegedűs tánczenére, amely bizonyos területeken ellen tudott állni, és túl tudta élni a 18–19. században hódító európai táncokat (waltz és polka).

Kutatástörténet

A 19. század nemzeti romantikus mozgalmai a norvég tudományosságra is hatást gyakoroltak (néhány szórványos töredéktől eltekintve norvég népzenére vonatkozó korábbi források gyakorlatilag nem léteznek). Az első átfogó gyűjteményt L. M. Lindeman jegyzi, akinek – bár gyűjtő tevékenységét leginkább gyakorlati célokat szem előtt tartva végezte – munkája a kor kimagasló produktuma, lejegyzései (nagyjából 1.500 tétel) mind a mai napig a norvég népzenekutatás egyik fő forrásául szolgálnak.
A következő nagy gyűjtési hullám 1900 táján indult, O. Sande, Catharinus Elling és Erik Eggen munkájával, akik – Lindemanhoz hasonlóan – a vokális zenére fókuszálták kutatásaikat. Hangszeres zenével, nevezetesen a Hardanger fidula (hegedűhöz nagyon hasonló vonóshangszer) játékával a népzenekutatás részéről M. Sandvik foglalkozott behatóbban, de vele közel egyidőben nevesebb hangszerjátékosok (Truls Orpen, Eivind Groven) is elkezdték lejegyezni a Hardanger-hegedű általuk ismert és használt repertoárját. A lejegyzett népzenei anyagok legnagyobb részét az oslói Egyetemi Könyvtár őrzi. Népzenei hangfelvételek 1945 előtt kisebb mennyiségben készültek — mindössze pár tucat gramofonlemez (a Hardanger-hegedű repertoárjából) és néhány száz viaszhenger (énekes és hegedűs muzsikával). A szalagos magnó bevezetésével a gyűjtőmunka intenzívebbé vált, az így hirtelen megnövekedett anyagmennyiség a hangarchívumok létrehozását is magával vonta. Elsőként az NRK hozott létre saját archívumot a hangfelvételek tárolására, nem sokkal később az oslói egyetem is csatlakozott; a Norsk Folkemusiksammling (az egyetem hangarchívuma) Trondheimben és Bergenben is rendelkezik alintézményekkel. További, kisebb gyűjteményekkel is számolva a norvég hangarchívumok teljes anyaga ma nagyjából 750.000 tételt számlál.
A norvég népzenetudomány viszonylagos kései ébredése ellenére mára – a gyűjteményes publikációk mellett – jelentős mennyiségű, a legkülönbözőbb helyi praxisokkal foglalkozó monográfia, valamint szép számú muzsikusportré látott napvilágot.

A(z) „Norvégia” kategóriába tartozó lapok

Az összesen 2 lapból a következő 2-t listázza ez a kategóriaoldal, a többi a további oldalakon található.

Személyes eszközök