12. A mande zene és az iszlám
Sok zenei hagyományra hatott a mande népek az iszlám hittel való, hosszú ideje tartó kapcsolata. Egy nép, illetve népcsoport életében a vallás jelenti a létezés alappillérét, hiszen a filozófia határozza meg a világképet, melyet a különböző szeánszokkal, szertartásokkal és ünnepekkel tehetnek kifejezővé, élhetik meg a hit mélységeit. Minden gondolat, vagy tett, Afrikában különösen, szorosan kapcsolódik a valláshoz, melyből ered, az ősök és szellemek erejéből merít, és az embernek a világban elfoglalt helyét tükrözi.
Az iszlám hit, melyet a VIII. századtól kezdődően az arab kereskedőktől Nyugat-Afrika nagy része (főként a szent háborúk által, erőszakkal) átvett, az általa érintett népcsoportok életére erősen hatott, akárhol vetett is gyökeret. Sok népcsoport kitartott eredeti vallása mellett, ilyenek voltak a bamanák akik jó ideig ellenálltak. A környéken egy időben minden olyan népet bamanának neveztek, akik nem tértek át az új vallásra. A Mali déli részén, a Bandiagara-fennsíkon élő dogonok, a mai napig hagyományos életformájukat gyakorolják és hitviláguk, illetve kozmogóniájuk az afrikai népek közül is, és a világon is egyedülálló. A déli mandék közül a danok is ragaszkodtak ősi gyökereikhez.
A régióban élő népek és népcsoportok legtöbbje azonban felvette az iszlám hitet, így sok szertartás átalakult, az iszlám ünnepeihez igazodott, illetve az iszlám vezetőknek dedikált, több a háttérbe szorult és el is tűnt. A ramadán (nagyböjt) idején például sem házasságot nem kötnek, sem a dobok nem szólnak, ám a böjt végének eljövetele nagyon is alkalmas az ünneplésre.
Az iszlám nem tolerálja az alakábrázolást, ezért sok maszk, mely pedig ember alakot, vagy fejet formázott, tiltottá vált, akárcsak, a különféle szertartásokhoz kapcsolódott spirituális erők megidézése céljából megrendezett ceremóniák, melyek a közösséget a hagyományos, belső, szellemi világhoz kapcsolták.
Sok zenei darabban megjelentek az iszlám kulturális közegére jellemző zenei attribútumok, patternek, illetve frízek, s a színes és gazdag melódiaorientált zenei jellemzők is inkább az arab hatásra a régióba került stílusra utal. Ahogyan az énekmondókkal foglalkozó fejezetben olvashatjuk, a jelik magas szintű iszlám-oktatásban részesülnek, és sokan erős hitű muszlimok, a Koránból (szent imakönyv) való idézésük repertoárjaik része, legyen az elbeszélés, vagy ének.
Ami a Szahel területén élő muzulmán népcsoportok zenei világát a leginkább megkülönböztetheti a szomszédságukban élő, nem muszlim népekétől, az talán az arab zenei világ hatására kialakult, kifinomultabb dallamvilág, habár e megállapítással mégis óvatosan kell bánnunk, hiszen meglehet, az effajta dallamorientáció még az iszlám terjedése előtt elkezdődött, s az iszlám, meglehet, azt csupán meggyorsította.
