Difference between revisions of "A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy"
(→Kapcsolódó szócikkek) |
|||
| 16. sor: | 16. sor: | ||
[[Kategória:Yolngu]] | [[Kategória:Yolngu]] | ||
[[Kategória:Bungull]] | [[Kategória:Bungull]] | ||
| + | [[Kategória:Didzseridu (didgeridoo, didjeridu, yidaki)]] | ||
A lap 2011. április 27., 10:46-kori változata
Kelet-Arnhem-földön - mint Ausztrália többi részén - a zene alapja az ének. Az énekes-, vagy énekesek kórusához ritmusverő fa társul, melyet a didzseridu ritmikus hangja kísér.
A szerző saját felvétele.
Djalu
A didzseridu, vagy ahogyan az észak-keleti sarokban nevezik, Yidaki (délkeleti részen pedig lhambilbig), valamint a rajta játszott technika a műfaj legjellemzőbb stilisztikai ismertetőjegye. Széles körben elterjedt, ám téves nézet szerint a didzseridu őslakos neve általánosan Yidaki; valójában csakis az Arnhemm-föld északkeleti részén használt, és kizárólag az itt készült hangszer nevezhető így, mely a didzseridu hangszercsalád egyik oldalágát képviseli. A hangszer legfontosabb ismérvei a rajta játszott technikán kívül a fizikai sajátosságai, melyek alkalmassá teszik a gyorsabb, bonyolult, szólista stílusú játékra.
A rajta játszott stílusra, mint ’B’-típusú technikára hivatkoznak a kutatók [1]. Legfontosabb megkülönböztető jegye az úgynevezett kürthang, mely az alaphang felett szólal meg; a játékos az ajkainak megfeszítésével képzi a rövid, néhol hosszan kitartott, ritmusba illesztett hangot. A játék szempontjából talán fontosabb maga a játéktechnika, vagyis ahogyan a játékos megszólaltatja a hangszert és játssza a néhol bonyolult, összetett ritmusokat, melyek az egész északi területen belül itt a legdinamikusabbak. A játékos a nyelv használatával, a kürthangok játékával, valamint az egymást követő, gyors, ritmushoz igazított levegővételekkel képzi a ritmusokat. Fontos megemlíteni a játék alatt folyamatosan megszólaltatott hangot, ami a didzseridu alaphangjának a tónusát adja. A ritmus további színesítésére szolgáló magasabb torokhangok általában a kísérő dal jelentéstartalmához köthetők, vagy pusztán színesítésre szolgálnak (lásd Brolga). A ritmusok kigyakorlására, memorizálására e területen elterjedtek az úgynevezett szájhangok (mouthsound), melyek a játszott ritmikát őrzik – dith-dhu dirrl dirrl, a stílus egyik alap mintázata.
(P6)
A Yidaki feladata, hogy kövesse a ritmusverő fát, melyet a vezető énekes szólaltat meg. Szintén az énekes szabja meg a dalt kísérő didzseridu ritmust, a ritmusképletek egymásutániságát, a belépés és a kilépés helyét, valamint a ritmusváltásokat. E zenei kötöttség mellett a didzseridu játékos tehetségén, virtuozitásán is nagy hangsúly van. A stíluson belül kialakultak alstílusok, melyek a kivételes játékosok képességeit, valamint a Bungull, illetve az itt élők kulturális sokszínűségét dicsérik.
A Yidaki játékosok e területen általában fiatal fiúk (nők nem játsszanak a hangszeren), akiknek meg kell felelniük bizonyos követelményeknek, ismerniük kell az előadás és a ceremónia kötelességeket, a zenében használt szimbólumokat, képesnek kell lenniük esztétikailag kielégíteni a zenei igényeket, fizikailag alkalmasnak kell lenniük a Yidakin való játékra, és tudniuk kell együttműködni az énekessel. [2]. Habár bárkiből válhat Yidaki játékos, mégis, jó játékos csak az lehet, aki ezeknek a követelményeknek eleget tesz. Az utóbbi két évtizedben – nyilvánvalóan a külső zenei hatásoknak köszönhetően – az eredetileg kíséretre szolgáló technikából a virtuóz játékosok új, szólista stílust alakítottak ki, mely az egyéni képességeken és virtuozitáson alapulva további alstílusokra bomlik szét.
Jegyzetek
- ↑ Alice M. Moyle – songs form the Northern Territory. E csoportosítást Alice Moyle vezette be, azóta is ez használatos
- ↑ Steve Kopoff – Accompanying the Dreaming – Determinants of Didjeridu Style in Traditional and Popular Yolngu Songs / The Didjeridu from Arnhem Land to the Internet
