Kategória:Oroszország

Az orosz népzene regionális sokszínűsége részint Oroszország földrajzi helyzetének, részint bizonyos történelmi események nyilvánvaló következményeinek tudható be. Az ország történelmi kapcsolatai és ma is fennálló helyi kapcsolatrendszere a szomszédos szláv, finnugor és türk népekkel kétségtelenül felelős a differenciáltságért. A történelmi tényezők közül a különféle okokra visszavezethető népvándorlás(ok), tömeges áttelepülések a legmeghatározóbbak. Az agrár falvak évszázados kohézióját törték meg ezek a népmozgások, a főbb kiváltó okok közt említhetjük a 13. századi tatárjárást, valamint – a 16. századtól kezdődően – a földesurak jobbágytelepítő tevékenységét. Ez utóbbi elsősorban a férfi populációt érintette, akárcsak a kapitalizmus eszmerendszerének megjelenésével országszerte megkezdődő kollektív gyár- és vasútépítő munkák sora. A férfi lakosság távollétét illetően nem elhanyagolható a katonai szolgálati idő extrém hosszúsága sem. Fentiek tükrében nem kérdés, hogy az archaikusabb vonásokat miért éppen a női repertoárok hordozzák. A tradicionális orosz zene térbeli és időbeli felosztása tudományosan egyaránt indokolható. A nagy népzenei dialektusok: észak-orosz, nyugat-orosz, közép-orosz és dél-orosz. Ezen belül további dialektusterületek (pl. az Oka-folyó völgye, a Volga felső folyása, a Don folyása, a Fehér-tenger vidéke) és mikro-régiók (a kisebb folyók mentén) különülnek el. Kimerítő dialektustérkép elkészítése azonban – az ország méretéből és területének geográfiai differenciáltságából következően – meglehetősen nehéz feladat. A kronológiai aspektus három réteget különböztet meg: óorosz (keleti-szláv) hagyomány, az egységes orosz nemzet kialakulásának kora (14-16. század), valamint az azt követő, későbbi korok. A három réteg együtt, s egymással erős kölcsönhatásban élt a paraszti hagyományban (a különböző stílusrétegek kölcsönhatása kevéssé figyelhető meg a városi kultúrában, a kereskedő és nem-jobbágyi falvak praxisában, illetve az ipari- és diákközpontok elő- és külvárosi hagyományaiban). Az orosz népzene definiálása nem egyszerű; a gyűjtemények hiányosak, a dalok többsége nincs osztályozva, a gyűjtések egy része még ma is publikálatlan, az ország egészére kiterjedő, kollektív gyűjtés tulajdonképpen nem volt. A tudományos kutatás a dialektus-korszak-műfaj aspektusrendszert alkalmazza, értékelhető eredmény felmutatása azonban csak a hiányzó adatok birtokában lesz/lenne lehetséges. A műfajelméleti megközelítés talán a legjárhatóbb út, az egyedüli, amely az anyag feltáratlansága ellenére is lehetővé teszi a formák vizsgálatát, valamint a szociális és kulturális funkciók leírását.