Difference between revisions of "Kutiro"

(Kapcsolódó szócikkek)
20. sor: 20. sor:

A szenegambiai mandinkák hármas dobszettet használnak, melyben a szólóhangszer a sabaro, a két másik hangszer, a kutiriba (nagy kutiro) és a kutirindingo (kicsi kutiro) kísérőként szerepel. A kifejezés, tangtango (vagy tantango) mindenfajta hasonló dobra utal, s a zenekarokat serubának (vagy saoruba) hívják, a hasonló nevű és hozzá kapcsolódó tánccal összefüggésben. A mandinkák számos kulturális hagyományt átvettek a szomszédságukban élő, nem mande népektől, mely a dobos tradíciójukban is megnyilvánul. A sabaro név a hasonló elnevezésű (sabar) wolof hangszerre hasonlít, játék-technikájában és formájában is, ám annál rövidebb (bár régen nagyobb is lehetett). A mandinka sabaro bőr feszítése faszegecsekkel történik, s utaltunk rá, hogy szólóhangszer, így magasabbra hangolt, mint két kísérőhangszere. Egy kézzel, illetve a másik kézben tartott rövid fapálcával ütik. A két kísérőhangszert néha két kézzel, ütő nélkül használják. A mandinka dobszekció a játékosok és hangszerek számában eltér a woloftól. Míg az előbbire csak a hármas szett jellemző, addig a wolof sabar-zenekarok, több hangszerrel, illetve játékossal játszanak. A wolof hatásnak megfelelően, a mandinkák más népcsoporttól, mint például a joláktól is átvettek zenei hagyományokat, illetve hangszereket, ilyen a bugarabu (bugarebu vagy bugarab), mely három vagy négy, egymás mellé állított, egyfenekű dob, s melyen egy ember, mindkét kézzel játszik. A játék alatt a derékon viselt kolompok (jawungo) mind a mandinkáknál, mind a joláknál elterjedtek, akárcsak bala-játékosaik körében.

A szenegambiai (a mai Szenegál és Gambia területén) mande-ajkú népek, a mandinkák hármas dobszettet használnak, melyben a szólóhangszer a sabaro és a két másik a kutiriba (nagy kutiro) és a kutirindingo (kicsi kutiro) kísérőként szerepel. A kifejezés: tangtango (vagy tantango) mindenfajta hasonló dobra utal, s a zenekarokat serubának (vagy saoruba) hívják, mely a hasonló nevű, és hozzá kapcsolódó táncra referál.

A mandinkák számos kulturális hagyományt átvettek a szomszédságukban élő, nem mande népektől, mely a dobos tradíciójukban is megnyilvánul. A sabaro név a hasonló elnevezésű (sabar) wolof hangszerre hasonlít, játék-technikájában és formájában is, ám annál rövidebb (bár régen nagyobb is lehetett). A mandinka sabaro bőr feszítése faszegecsekkel történik, s utaltunk rá, hogy szólóhangszer, így magasabbra hangolt, mint két kísérőhangszere. Egy kézzel, illetve a másik kézben tartott rövid fapálcával ütik. A két kísérőhangszert néha két kézzel, ütő nélkül használják. A mandinka dobszekció a játékosok és hangszerek számában eltér a woloftól. Míg az előbbire csak a hármas szett jellemző, addig a wolof sabar-zenekarok, több hangszerrel, illetve játékossal játszanak. A wolof hatásnak megfelelően, a mandinkák más népcsoporttól, mint például a joláktól is átvettek zenei hagyományokat, illetve hangszereket, ilyen a bugarabu (bugarebu vagy bugarab), mely három vagy négy, egymás mellé állított, egyfenekű dob, s melyen egy ember, mindkét kézzel játszik. A játék alatt a derékon viselt kolompok (jawungo) mind a mandinkáknál, mind a joláknál elterjedtek, akárcsak bala-játékosaik körében.

Bugarabu:

Jola ritmus és tánc Szenegálból:

<websiteFrame>

website=http://www.youtube.com/embed/ukaQTmdcu7o

height=290

width=380

border=0

scroll=no

</websiteFrame>

<websiteFrame>

website=http://www.youtube.com/embed/XxXx8pa8jOk

height=290

width=380

border=0

scroll=no

</websiteFrame>

A játék alatt a derekukon viselt kolompok (jawungo) szintén mind a mandinkáknál, és a joláknál is elterjedtek, akárcsak bala-játékosaik (balafon) körében.

==Kapcsolódó szócikkek==

==Kapcsolódó szócikkek==

*[[A nyugat-afrikai zenéről általában]]

*[[A nyugat-afrikai zenéről általában]]

A lap 2011. június 27., 10:34-kori változata

Mandinka ritmus Gambiából:Bugarabu és kutiro, valamint sabar (szólóhangszer, amely a felvételen nem látható, mert az egyik bugarabu takarja, de a hangja jól kivehető):

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/GvUg1nsXxg0 height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/-eAitLpsYJc height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

A szenegambiai (a mai Szenegál és Gambia területén) mande-ajkú népek, a mandinkák hármas dobszettet használnak, melyben a szólóhangszer a sabaro és a két másik a kutiriba (nagy kutiro) és a kutirindingo (kicsi kutiro) kísérőként szerepel. A kifejezés: tangtango (vagy tantango) mindenfajta hasonló dobra utal, s a zenekarokat serubának (vagy saoruba) hívják, mely a hasonló nevű, és hozzá kapcsolódó táncra referál.
A mandinkák számos kulturális hagyományt átvettek a szomszédságukban élő, nem mande népektől, mely a dobos tradíciójukban is megnyilvánul. A sabaro név a hasonló elnevezésű (sabar) wolof hangszerre hasonlít, játék-technikájában és formájában is, ám annál rövidebb (bár régen nagyobb is lehetett). A mandinka sabaro bőr feszítése faszegecsekkel történik, s utaltunk rá, hogy szólóhangszer, így magasabbra hangolt, mint két kísérőhangszere. Egy kézzel, illetve a másik kézben tartott rövid fapálcával ütik. A két kísérőhangszert néha két kézzel, ütő nélkül használják. A mandinka dobszekció a játékosok és hangszerek számában eltér a woloftól. Míg az előbbire csak a hármas szett jellemző, addig a wolof sabar-zenekarok, több hangszerrel, illetve játékossal játszanak. A wolof hatásnak megfelelően, a mandinkák más népcsoporttól, mint például a joláktól is átvettek zenei hagyományokat, illetve hangszereket, ilyen a bugarabu (bugarebu vagy bugarab), mely három vagy négy, egymás mellé állított, egyfenekű dob, s melyen egy ember, mindkét kézzel játszik. A játék alatt a derékon viselt kolompok (jawungo) mind a mandinkáknál, mind a joláknál elterjedtek, akárcsak bala-játékosaik körében.

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/ukaQTmdcu7o height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

A játék alatt a derekukon viselt kolompok (jawungo) szintén mind a mandinkáknál, és a joláknál is elterjedtek, akárcsak bala-játékosaik (balafon) körében.

Kapcsolódó szócikkek

Bugarabu:Jola ritmus és tánc Szenegálból:

<websiteFrame> website=http://www.youtube.com/embed/XxXx8pa8jOk height=290 width=380 border=0 scroll=no </websiteFrame>

Személyes eszközök