Difference between revisions of "Tama (tamani, a mande beszélődob)"
(Fszek saját video link) |

(21 közbeeső változat nincs mutatva) | |||
1. sor: | 1. sor: | ||
− | A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb előfordulása a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso bala mellett őriznek | + | {{Hangszer infobox |
− | A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a dundun kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza. Manapság a tamát a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség. | + | |kép = [[Fájl:Tama2.jpg|220px]] |
− | Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

| + | |képaláírás = |
+ | |név = Tama | ||
+ | |dátum = | ||
+ | |zenei kultúra = Nyugat-Afrika | ||
+ | |hangszercsoport = [[:Kategória:Idiofon hangszerek|Idiofon hangszerek]] | ||
+ | |forrás = | ||

+ | A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb [[:Kategória:Mandék|előfordulása]] a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso [[Bala (balafon)|bala]] mellett őriznek.

+ | A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a [[10. A mande dobok basszus triásza: a dundun, sangban és kenkeni, a ritmusok lüktető lelke|dundun]] kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza.
Manapság a tamát talán a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség, vagy a guineai és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk és hallhatjuk. Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

+ | {{#ev:youtube|k6o5rkMtRTU|380|center|}} | ||

+ | {{#ev:youtube|dQOzuaJ0p-4|380|center|}} | ||

+ | ''Thione Diop szólózik a tamán. A felvétel Szenegálban készült.
Őt Papemodou Diop, Ousemane N’Diaye, és Abdoulaye N’Diaye kísérik.
A videóban sabar is látható és hallható,
amely dob Szenegál jellemző hangszere.''

+ | ''Remek tama-szólót láthatunk és hallhatunk szintén Szenegálból.
Az aláfestő dobok a sabar és a djembe.''

+ | {{#ev:youtube|2ssw4ehw33c|380|center|}} | ||

+ | {{#ev:youtube|ehuMUfebPTE|380|center|}} | ||

+ | ''Pape Diouf bemutatja a tamát''

''Tamani és djembe együtt''

+ | {{#ev:youtube|p9DQKnlDOKI|380|center|Baba Sissoko a világ egyik leghíresebb tama előadója.
Számos koncertet ad a világ minden részén.}} | ||

+ | Virtuóz tama játék: | ||

[http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tama.html Tama játék]
(A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)

==Kapcsolódó szócikkek== | ==Kapcsolódó szócikkek== | ||
*[[A nyugat-afrikai zenéről általában]] | *[[A nyugat-afrikai zenéről általában]] | ||
− | *[[A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe]] | + | *[[1. A mande ajkú nyugat-afrikai lakosság elhelyezkedése, területe]] |
− | *[[A mande eredet]] | + | *[[2. A mande eredet]] |
− | *[[A mande osztályrendszer]] | + | *[[3. A mande osztályrendszer]] |
− | *[[A mande énekmondók és zenei-énekes tevékenységük (jeliya)]] | + | *[[7. A mande énekmondók és zenei-énekes tevékenységük (jeliya)]] |
− | *[[A mande dobokról általában]] | + | *[[9. A mande dobokról általában]] |
[[Kategória:Mandék]] | [[Kategória:Mandék]] | ||
[[Kategória:Hangszerek]] | [[Kategória:Hangszerek]] |
A lap jelenlegi, 2013. április 3., 13:26-kori változata
Tama | |
Név | Tama |
Dátum | |
Zenei kultúra | Nyugat-Afrika |
Hangszercsoport | Idiofon hangszerek |
Forrás |
A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb előfordulása a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso bala mellett őriznek.
A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a dundun kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza.
Manapság a tamát talán a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség, vagy a guineai és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk és hallhatjuk. Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

Thione Diop szólózik a tamán. A felvétel Szenegálban készült. Őt Papemodou Diop, Ousemane N’Diaye, és Abdoulaye N’Diaye kísérik. A videóban sabar is látható és hallható, amely dob Szenegál jellemző hangszere. |
Remek tama-szólót láthatunk és hallhatunk szintén Szenegálból. Az aláfestő dobok a sabar és a djembe. |

Pape Diouf bemutatja a tamát | Tamani és djembe együtt |
Virtuóz tama játék:
(A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)