Difference between revisions of "Kategória:Kuba"

(Google térkép link)
 
(9 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
Danzón, son, habanera – A „latin zene” klasszikus korszaka
+
<center>
+
[[Fájl:Kat kuba.jpg]]<br>
Latin zene, latin jazz... ha zenéről van szó, a „latin” jelző egy átlag európai számára valami ködös, de mégis könnyen felismerhető hangvételt jelent. Egyfajta temperamentumos muzsikát, a kongák és rumbatökök lüktetését, amit hallva nem lehet ülve maradni, miközben a nosztalgikus érzelmi telítettségtől elfátyolosodik az ember szeme. A 60-as évek „latin” divathulláma a 90-es években érte el Európát, és onnantól kezdve a tájokozottabbak már spanyolul is rá tudják vágni, ha meghallják: salsa. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a salsa NewYorkban született a 70-es években. Persze nem a semmiből. Az 50-es évek végére már mambó lemezek forogtak Amerika szerte, de a „latin” ritmusok már előtte felkeltették Dizzy Gillespie és társai érdeklődését, aminek köszönhetően akkoriban már nem volt szokatlan látvány egy kongás a Birdland, a legendás new yorki jazz klub színpadán. Körülbelül ugyanakkor, a Fidel Castro vezette kommunista forradalom győzelme (1959) után nem sokkal zárult le Kubának az a zeneileg virágzó korszaka, amiből a mai, világszerte sikeres műfajok erednek, és a mai napig táplálkoznak. Ebbe a korszakba engedett belepillantani a Buena Vista Social Club egykori zenészeinek jutalomjátéka, amelynek, és az azt megörökítő Wim Wenders filmnek sikere megóvta ezt a zenei hagyományt a feledéstől.
+
[http://maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=214816235515493422202.0004a2d5bfc9fb24c9998&ll=21.166484,-77.475586&spn=14.311423,18.676758&amp;z=5 Google térkép megtekintése]
 +
</center>
  
A pepita Kuba
 
Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy Kubának két fővárosa van: Észak-Nyugaton Havanna és Dél-Keleten Santiago de Cuba. Indokolja ezt egyrészt elhelyezkedésük, másrészt viszont Kuba két arcát is megtestesítik.
 
Latin-Amerikában a 19. század közepén kaptak erőre a függetlenségi mozgalmak, Kuba ültetvényesei viszont a századfordulóig hűek maradtak a spanyol koronához, leginkább azért, mert a közelség miatt fenyegetve érezték magukat az egyre erőszakosabb észak-amerikai gazdaságpolitika felől. Másrészt így elkerülték a kubai vizeket a spanyol engedéllyel portyázó kalózhajók is. Ettől függetlenül az észak-amerikaiak egyre nagyobb befolyásra tettek szert a térségben, majd miután egy hadihajójukat tévedésből elsüllyesztették, hadat üzentek Spanyolországnak. A háborúban felülkerekedtek, és egy megállapodás keretében megvették Puerto Ricót, a Fülöp-szigeteket és Guamot, valamint biztosították Kuba függetlenségét. Ez a politikai függetlenség viszont lehetővé tette a gazdasági gyarmatosítást, aminek eredményeképpen az addig viszonylag jó helyzetben lévő kubai gazdaság függő helyzetbe, az ország ipara pedig szinte teljes mértékben amerikai magántulajdonba került, sőt a 40-es években egy diktátort is hatalomra segítettek. Eleinte fejlődés mutatkozott, kialakult egy tehetős középosztály, ami a városi kulturális élet megélénkülését eredményezte, de a szegények helyzete inkább romlott, és a társadalmi különbségek nőttek.
 
A legrosszabb körülmények között – mint ahogy egész Latin-Amerikában – az afrikai eredetű munkásság élt. A rabszolgaságot szintén késve, 1886-ban törölték el, ami nem jelentette a felszabadítottak helyzetének rendezését. Továbbra is a leglenézetteb, legszegényebb réteget alkották, akiknek az élete nem sokat ért, ráadásul most már a munkanélküliség is fenyegette őket. A társadalom peremén éltek, kultúrájuk, vallásuk, zenéjük senkit nem érdekelt, így szabadabban is fejlődhetett. Az ország gazdagsága leginkább az amerikai partok felé néző kikötővárosban, Havannában koncentrálódott, ennek volt az ellenpontja a guantanamói öböl kikötője, a karneváljairól is híres Santiago de Cuba. Az öböl másik oldalán fekszik Haiti, a vudu rítusok karibi központja, ahonnan sok fekete költözött Kubába. Ennek is köszönhető, hogy ott van a vudu kubai megfelelőjének, a santeriának is a központja. Ahol pedig erősebbek az afrikai vallási kötődések, ott a zenei örökség is tisztábban maradt fenn. Nem véletlen, hogy a mai napig ez a régió az afro-kubai zene központja.
 
A tiszta afrikai dobközpontú zenék mellett kialakultak vegyes műfajok is, mint pl. a changüi, ahogy a feketék beépítették az európai eredetű húros hangszereket, és funkciókat saját zenéjükbe. Ezen kívül hihetetlen muzikalitásuk bizonyítékai az olyan használati tárgyakból lett hangszerek, mint pl. a botija. E kulturális csere azonban egyelőre egyoldalú volt, hiszen a fehéreket nem érdekelte, mit csinálnak volt rabszolgáik kunyhóikban.
 
  
 +
A Karib-tenger északi szigete, keletről az Atlanti-óceán, nyugatról a Mexikói-öböl, délről pedig a Karib-tenger mossa határait. Bár sziget, közel van az Amerikai Egyesült Államok déli részéhez, Floridához. Keletről a Bahama-szigetek, délről Jamaica és Haiti a szomszédja, míg néhány száz kilométerre tőle nyugatra Mexikó terül el.
 +
===Kultúrtörténeti áttekintés===
 +
Fernando Ortiz így ír: “Kuba történelmét felidézi a dohány illata, a cukor íze és a sziget elbűvölő zenéje. A fehér ember a gitár és a cukor, a fekete pedig a dohány és a dobok. A kettő keveredése a mulatt: tejeskávé és a bongó (dob).” Ehhez a frappáns összefoglalóhoz hozzá kell tenni, hogy a sziget lakosságában a fehér, illetve a fekete lakosság korántsem rendelkezett egynemű kulturális és etnikai összetétellel. A behurcolt rabszolgák változatos nemzetiségűek voltak: ''mandinga, fanti, ashanti, ewe, fon, yoruba, ibo, ibibio, efik'' és ''congo'' törzsek mind-mind magukkal hozták a saját kultúrájukat. A különböző népcsoportok keveredése során alakult ki Kuba mai nemzeti és kulturális identitása.<br>
 +
<br>
 +
Az európaiak megérkezése előtt Kubát az ''arawakok'' lakták, akiket a történészek tainóként is említenek. A ''tainók'' zenéjéről nem sokat tudni. Legfontosabb kulturális eseményük az areito nevű zenés-táncos ünnep volt. Zenéjükben használtak csörgőket – többek között a ma ''maracas-ként'' ismert hangszert is – valamint a ''guamót'', amely egy, a hegyes részénél nyitott csigahéj volt. Zenei lejegyzések nem kerültek elő. A tainók szokásai nyomokban megtalálhatóak Kuba mai kultúrájában.<br>
 +
<br>
 +
A gyarmatosítás során (amely Kolombusz 1492-es partraszállásával kezdődött) az őslakosok nagy része kihalt. A bevándorlók arany és ezüst keresésére kényszerítették őket, ám ezek a nyersanyagok nem fellelhetőek a szigeten. A kényszermunka, a tömeges öngyilkosságok és a behurcolt betegségek egyaránt felelősek voltak a sziget lakosságának drámai lecsökkenéséért. Az 1500-as évek közepére a tainók száma már csak 2000 körüli volt. A spanyolok számára a sziget ideális megállónak bizonyult az Amerika felé vezető úton. A partraszálló katonazenekarok, az ott maradó telepesek és a Nyugat-Afrika különböző országaiból behurcolt rabszolgák kultúrája egyaránt nagy szerepet játszottak Kuba zenéjének kialakulásában. A spanyolok meghonosították a pengetős hangszereket – a ''laúdot'', a ''bandurriát'', illetve a gitárt. Költészetük is hatással volt a zenére: a ''cuarteta'', a ''[[Hagyományos zenei műfajok, stílusok Puerto Ricoban|décima]]'' és a ''romancero español'' verselései és szövegei hamar fellelhetők voltak a sziget zenéjében.
 +
<br>
 +
<br>
  
[[Kategória:Karibi-térség]]
+
A legnagyobb számban a Yoruba nép különböző törzsei érkeztek (többek között Egbado, Ijesha, Ketu, Nago, Oyo). Ezen népcsoportok hagyományai nagyrészt fennmaradtak a szigeten, mivel a rabszolgatartók nem tiltották meg a népi szertartások, szokások gyakorlását. Ugyanakkor a kereszténység felvétele kötelező volt, így a yoruba kultuszokból és a kereszténységből létrejött a Santería (Regla de Ocha, Lucumí) nevű vallási szinkretizmus. A yoruba kultúra mellett a bantu, carabalí, valamint az ewe és fon származásúak is közösségekbe, titkos társaságokba (cabildos) szerveződtek hagyományaik fenntartásának érdekében. A yorubák közösségében a mai napig jelen vannak a papok (babalawó), akik lakásuk egy felszentelt szobájában a batá dobok ritmusaival, valamint az istenekhez szóló énekekkel és táncokkal végeznek szertartásokat. A női papok az ''iyalochák'', a férfiak a ''babalochák''. A legmagasabb tisztség a ''babalao'', melyet csak férfi tölthet be.<br>
 +
<br>
 +
{{Hangszer infobox
 +
|kép = [[Fájl:Ngoma1.jpg|220px]]
 +
|képaláírás =
 +
|név = Ngoma
 +
|dátum =
 +
|zenei kultúra = afro-latin
 +
|hangszercsoport = [http://hu.wikipedia.org/wiki/Membranofon_hangszerek Membranofon hangszerek]
 +
|forrás = Walther Dobbertin
 +
}}
 +
A kubai zene az 1700-as évek vége körül kezdett sajátos jelleget ölteni, illetve különböző stílusokban ötvözte a spanyol és afrikai hatásokat. Ekkor született a ''habanera'', a ''contradanza'', valamint a [[:Kategória:Son|son]] kialakulása is erre az időszakra tehető. Az 1868 és 1898 közötti időszak a spanyolok elleni felkelések korszaka. A rabszolgaságot 1880-ban eltörölték, minek következtében nagyon sokan vándoroltak – egy új élet reményében – a városokból vidékre, illetve viszont. Ez hozzájárult a kisebb közösségekben kialakult zenei stílusoknak a nagyobb városokban való megjelenéséhez. Ekkor alakult ki a [[Rumba|rumba]] és a karnevál zenéje, a ''comparsa''. 1898-ban az Egyesült Államok véget vetett a spanyol uralomnak, és megszállta Kubát. Az 1959-es forradalomig a sziget zenéjére erős hatással volt az amerikaiak által játszott jazz, és a kubai zene is sokféle formát öltött (''mambo, chachachá, [[:Kategória:Latin jazz|latin jazz]]''). A rádió és a televízió népszerűsítette a zenét és a táncokat, egyúttal populárisabb műfajok kialakulásához is vezetett. Az 1959-es forradalom után a Fidel Castro vezette kormány nagy hangsúlyt fektetett az (ingyenes) oktatásra és a kultúra megőrzésére. A zenei képzés a mai napig igen színvonalas. A városokban megjelentek a casa de cultura nevű zenei és kulturális központok. A kortárs zene is kibontakozóban volt, de leginkább a son különböző stílusai voltak népszerűek. A hagyományos dob- és énekegyüttesek által kísért ünnepek változatlanul a mindennapok részei maradtak. Főként a son különböző stílusaiból alakult ki a [[:Kategória:Salsa és a timba|salsa]] a hetvenes években New Yorkban. Vidéken a ''punto guajiro'' műfaj stílusai voltak divatosak, például a ''guajira'' vagy a ''changüí''.
 +
<br>
 +
===Hagyományos hangszerek===
 +
A szigetre behurcolt ''congo'' népcsoport a szertartások és a zenei formák mellett a hagyományos afrikai hangszereket is megőrizte, illetve rekonstruálta. Eredeti formájában a ''guagua'' maradt fenn: ez egy kivájt fatörzs, melyen verőkkel játszanak. A legkorábbi kubai congo dobegyüttes a ''ngoma'', mely a dobok elnevezése is egyben. Ezek a hangszerek hordó formájú, dongákból álló dobok, melyekre az egyik oldalon a bőrt szegecsekkel erősítették fel.  A congo közösség egy másik fontos zenei formája a ''makuta'' volt. A ngoma dobok későbbi megjelenései a ''yuka'' dobok voltak, melyek kivájt gyümölcsfatörzsekből készültek három méretben. A ''caja'' volt a legnagyobb, a ''mula'' a középső, a legkisebb pedig a ''cachimbo''.
 +
[[Kategória: A Karib-térség afrikai eredetű zenéi]]
 +
[[Kategória: Ország]]

A lap jelenlegi, 2013. április 5., 09:21-kori változata

Kat kuba.jpg
Google térkép megtekintése


A Karib-tenger északi szigete, keletről az Atlanti-óceán, nyugatról a Mexikói-öböl, délről pedig a Karib-tenger mossa határait. Bár sziget, közel van az Amerikai Egyesült Államok déli részéhez, Floridához. Keletről a Bahama-szigetek, délről Jamaica és Haiti a szomszédja, míg néhány száz kilométerre tőle nyugatra Mexikó terül el.

[szerkesztés] Kultúrtörténeti áttekintés

Fernando Ortiz így ír: “Kuba történelmét felidézi a dohány illata, a cukor íze és a sziget elbűvölő zenéje. A fehér ember a gitár és a cukor, a fekete pedig a dohány és a dobok. A kettő keveredése a mulatt: tejeskávé és a bongó (dob).” Ehhez a frappáns összefoglalóhoz hozzá kell tenni, hogy a sziget lakosságában a fehér, illetve a fekete lakosság korántsem rendelkezett egynemű kulturális és etnikai összetétellel. A behurcolt rabszolgák változatos nemzetiségűek voltak: mandinga, fanti, ashanti, ewe, fon, yoruba, ibo, ibibio, efik és congo törzsek mind-mind magukkal hozták a saját kultúrájukat. A különböző népcsoportok keveredése során alakult ki Kuba mai nemzeti és kulturális identitása.

Az európaiak megérkezése előtt Kubát az arawakok lakták, akiket a történészek tainóként is említenek. A tainók zenéjéről nem sokat tudni. Legfontosabb kulturális eseményük az areito nevű zenés-táncos ünnep volt. Zenéjükben használtak csörgőket – többek között a ma maracas-ként ismert hangszert is – valamint a guamót, amely egy, a hegyes részénél nyitott csigahéj volt. Zenei lejegyzések nem kerültek elő. A tainók szokásai nyomokban megtalálhatóak Kuba mai kultúrájában.

A gyarmatosítás során (amely Kolombusz 1492-es partraszállásával kezdődött) az őslakosok nagy része kihalt. A bevándorlók arany és ezüst keresésére kényszerítették őket, ám ezek a nyersanyagok nem fellelhetőek a szigeten. A kényszermunka, a tömeges öngyilkosságok és a behurcolt betegségek egyaránt felelősek voltak a sziget lakosságának drámai lecsökkenéséért. Az 1500-as évek közepére a tainók száma már csak 2000 körüli volt. A spanyolok számára a sziget ideális megállónak bizonyult az Amerika felé vezető úton. A partraszálló katonazenekarok, az ott maradó telepesek és a Nyugat-Afrika különböző országaiból behurcolt rabszolgák kultúrája egyaránt nagy szerepet játszottak Kuba zenéjének kialakulásában. A spanyolok meghonosították a pengetős hangszereket – a laúdot, a bandurriát, illetve a gitárt. Költészetük is hatással volt a zenére: a cuarteta, a décima és a romancero español verselései és szövegei hamar fellelhetők voltak a sziget zenéjében.

A legnagyobb számban a Yoruba nép különböző törzsei érkeztek (többek között Egbado, Ijesha, Ketu, Nago, Oyo). Ezen népcsoportok hagyományai nagyrészt fennmaradtak a szigeten, mivel a rabszolgatartók nem tiltották meg a népi szertartások, szokások gyakorlását. Ugyanakkor a kereszténység felvétele kötelező volt, így a yoruba kultuszokból és a kereszténységből létrejött a Santería (Regla de Ocha, Lucumí) nevű vallási szinkretizmus. A yoruba kultúra mellett a bantu, carabalí, valamint az ewe és fon származásúak is közösségekbe, titkos társaságokba (cabildos) szerveződtek hagyományaik fenntartásának érdekében. A yorubák közösségében a mai napig jelen vannak a papok (babalawó), akik lakásuk egy felszentelt szobájában a batá dobok ritmusaival, valamint az istenekhez szóló énekekkel és táncokkal végeznek szertartásokat. A női papok az iyalochák, a férfiak a babalochák. A legmagasabb tisztség a babalao, melyet csak férfi tölthet be.

Ngoma

Ngoma1.jpg

Név Ngoma
Dátum
Zenei kultúra afro-latin
Hangszercsoport Membranofon hangszerek
Forrás Walther Dobbertin


A kubai zene az 1700-as évek vége körül kezdett sajátos jelleget ölteni, illetve különböző stílusokban ötvözte a spanyol és afrikai hatásokat. Ekkor született a habanera, a contradanza, valamint a son kialakulása is erre az időszakra tehető. Az 1868 és 1898 közötti időszak a spanyolok elleni felkelések korszaka. A rabszolgaságot 1880-ban eltörölték, minek következtében nagyon sokan vándoroltak – egy új élet reményében – a városokból vidékre, illetve viszont. Ez hozzájárult a kisebb közösségekben kialakult zenei stílusoknak a nagyobb városokban való megjelenéséhez. Ekkor alakult ki a rumba és a karnevál zenéje, a comparsa. 1898-ban az Egyesült Államok véget vetett a spanyol uralomnak, és megszállta Kubát. Az 1959-es forradalomig a sziget zenéjére erős hatással volt az amerikaiak által játszott jazz, és a kubai zene is sokféle formát öltött (mambo, chachachá, latin jazz). A rádió és a televízió népszerűsítette a zenét és a táncokat, egyúttal populárisabb műfajok kialakulásához is vezetett. Az 1959-es forradalom után a Fidel Castro vezette kormány nagy hangsúlyt fektetett az (ingyenes) oktatásra és a kultúra megőrzésére. A zenei képzés a mai napig igen színvonalas. A városokban megjelentek a casa de cultura nevű zenei és kulturális központok. A kortárs zene is kibontakozóban volt, de leginkább a son különböző stílusai voltak népszerűek. A hagyományos dob- és énekegyüttesek által kísért ünnepek változatlanul a mindennapok részei maradtak. Főként a son különböző stílusaiból alakult ki a salsa a hetvenes években New Yorkban. Vidéken a punto guajiro műfaj stílusai voltak divatosak, például a guajira vagy a changüí.

[szerkesztés] Hagyományos hangszerek

A szigetre behurcolt congo népcsoport a szertartások és a zenei formák mellett a hagyományos afrikai hangszereket is megőrizte, illetve rekonstruálta. Eredeti formájában a guagua maradt fenn: ez egy kivájt fatörzs, melyen verőkkel játszanak. A legkorábbi kubai congo dobegyüttes a ngoma, mely a dobok elnevezése is egyben. Ezek a hangszerek hordó formájú, dongákból álló dobok, melyekre az egyik oldalon a bőrt szegecsekkel erősítették fel. A congo közösség egy másik fontos zenei formája a makuta volt. A ngoma dobok későbbi megjelenései a yuka dobok voltak, melyek kivájt gyümölcsfatörzsekből készültek három méretben. A caja volt a legnagyobb, a mula a középső, a legkisebb pedig a cachimbo.

Alkategóriák

Ez a kategória az alábbi 7 alkategóriával rendelkezik (összesen 7 alkategóriája van).

C

D

K

L

P

S

S folyt.

  • [×] Son(üres)

A(z) „Kuba” kategóriába tartozó lapok

Csak a következő lap található ebben a kategóriában.

Személyes eszközök