Kategória:Salsa és a timba
A salsa jelentése szósz, mártás. A kifejezést a new yorki Fania lemezkiadó hozta létre a hetvenes években, hogy ezzel fémjelezze az általa népszerűsített populáris latin zenét. A kiadót Johnny Pacheco és Jerry Masucci alapították 1964-ben, nevét egy régi kubai dalról kapta. Hogy miért pont szósz? Az ötletgazda Izzy Sanabria volt, a Fania grafikusa. A salsa kifejezést sokszor lehetett hallani koncerteken – a közönség ezzel bíztatta a zenekarokat, hogy élénkebben játsszanak. Sokan vitatják, hogy a salsa önálló stílus. Az egyik megítélés szerint az érett kubai nagyzenekari son zene már magán viselte azokat a zenei jellegeket, amelyeket az Egyesült Államokban élő kubai és puerto ricói bevándorlók által játszott populáris zenében megtalálhatunk. Ilyenformán a salsa csak egy márkanév, gyűjtőfogalom a sokféle karibi zene által inspirált hangzáshoz, és nem egy önálló zenei műfaj. Mások úgy tartják, hogy a salsa igenis sajátos hangzással, önálló szerkezettel és ritmusvilággal bír. Tény, hogy az ebbe a kategóriába sorolt zenékben rendkívül sokféle hagyományos karibi ritmust fel lehet fedezni a kubai sontól a rumbán keresztül a puerto ricói plenáig, a dominikai merenguéig, vagy említhetjük a panamai murgát is.
A hangszerelésben, a dallamhangszerek által használt harmóniákban és a zenei struktúrákban fellelhetők a jazz hatásai is. A dalok témái igen változatosak. Az összhatás egy nagyon robbanékony, táncolható és énekelhető zene, amely instrumentális síkon is összetett és izgalmas. A szerkezet általában a következő: az instrumentális bevezetést az (énekelt) téma követi, majd a montuno - melyben az ütősszekció kiemelt szerepet kap. Az énekes a kórussal kérdés-felelet játékban improvizál, de hangszerek is kaphatnak szolisztikus szerepet. A montuno után ismét elhangzik a téma, vagy annak egy variációja, majd a lezárás következik. A salsa ritmusainak rendező elve általában a kubai clave de son, vagy clave de rumba (son illetve rumba clave). Maga a hangszer (claves) ugyan nem mindig hallható, de a lüktetése meghatározza az összes szekció játékát - legyen az a timbales kísérete, a zongora ostinato ritmusai, vagy a kongák és a nagybőgő által játszott tumbao. Egy tipikus salsazenekarban a ritmusszekció nagybőgőből vagy basszusgitárból, zongorából, kongákból, timbalesből és bongóból áll. Az énekes játszhat maracason, a montuno részeknél pedig kórus kíséri. Ezt a funkciót sokszor a fúvóskar tölti be, mely jellemzően trombitákból és harsonákból áll. Szerepelhet még fuvola, tres és hegedű is.
De térjünk vissza az előzményekhez. New Yorkban már az 1800-as évek végén sok puerto ricói telepedett le. A Jones Act törvény értelmében a sziget az Egyesült Államok része lett, a bevándorlók nagy része pedig a kelet-harlemi El Barrio negyedben talált otthonra. A karibi és latin-amerikai zenék már a század első felében nagy népszerűségre tettek szert. Divatba jött a son, a rumba, de az éjszakai szórakozóhelyeken, kaszinókban gyakran lehetett hallani a kubai karneválok hagyományos dobos-énekes zenéit is, az I love Lucy című szappanopera betétdalai pedig az otthonokba is becsempészték a populáris latin zenéket. A salsa kialakulásához nagyban hozzájárult a latin jazz megjelenése. Tito Puente (zeneszerző, ütőhangszeres - 1923-2000) úgy fogalmazott, hogy a latin jazz a jazz harmóniáinak és a latin ritmusoknak a házassága. A latin jazz (melynek előzményei az afro-kubai jazz és a cubop) a negyvenes években kezdett önálló stílussá válni.
Zenetörténeti mérföldkő az 1947-as év, amikor Dizzy Gillespie (trombitás, zeneszerző - 1917-1993) meghívta zenekarába Luciano Pozo Gonzalest, ismertebb nevén Chano Pozót. Chano akkor már egy elismert kubai ütőhangszeres-zeneszerző volt. Kettőjük együttműködéséből születtek meg a mai napig legnagyobb népszerűségnek övendő sztenderdek (például: Manteca, Tin Tin Deo, Guachi Guaro). Az ötvenes évek elején a kubai mambo is megjelent a táncparketteken. Az eredetileg instrumentális zenét Israel „Chachao” Lopez és Arsenio Rodriguez hozta létre a szigeten, majd Dámaso Pérez Prado zenekara által vált népszerűvé az Egyesült Államokban.
A mambó-őrületet pár évre rá a remekül táncolható cha-cha-cha követte, melynek első zeneszerzőjeként a kubai Enrique Jorrínt ismerik el. A fent említett zenei stílusok nagy hatással voltak a salsára. Az ötvenes-hatvanas években New Yorkban már mindnek nagy divatja és számtalan előadója volt, és sok új latin zenei stílus jelent meg - például a pachanga, vagy a boogaloo (a latin ritmusok, az R&B, a soul és a funk keveréke). Helyi zenekarok játszottak charangát, vagy éppen kolumbiai cumbiát, dominikai merenguét. A hetvenes évektől a latin zenék eme gazdag felhozatalát egy egységes elnevezéssel kezdték illetni - ez pedig a Fania kiadó által létrehozott salsa. A kubai kormány hivatalos álláspontja egy darabig az volt, hogy a salsa az amerikaiak által ellopott kubai zene. Tito Puente egyszer így nyilatkozott: „Az egyetlen salsa amit ismerek üvegben kapható. Én kubai zenét játszom.” Hasonlóképpen vélekedett Celia Cruz (énekesnő - 1924-2003): „A salsa kubai zene, csak más néven. Mambo, cha-cha-cha, rumba, son... rengeteg ritmus egy néven.”
Csak hogy pár nevet felsoroljunk a kezdetekben leginkább meghatározó énekes-zeneszerzők közül: Héctor Lavoe, Celia Cruz, Cheo Feliciano, Ismael Miranda, Joe Cuba, Ruben Blades, Tito Rodriguez, Santos Colón, Adalberto Santiago... És hogy hangszeres előadók és komponisták se maradjanak említés nélkül: Johnny Pacheco, Tito Puente, Willie Colón, Ray Barretto, Bobby Valentín, Eddie és Charlie Palmieri, Larry Harlow, Papo Lucca...
Ha csak két nevet említhetnénk a salsát megismerni vágyónak, akkor a fenti lista első két énekesét mondanánk. Héctor Lavoe-t (Héctor Juan Pérez Martínez, 1946-1993) a mai napig az énekesek énekeseként aposztrofálják (El Cantante de los cantantes), Celiát pedig a salsa királynőjeként említik. Héctor művésznevét szintén a Fania kiadótól kapta, akik szerették volna, ha a fiatal puerto ricói „jibarito” (parasztgyerek - sokszor illette magát ezzel a becenévvel) különlegesebb néven fut be, mint a Pérez - ez ugyanis igen elterjedt volt. A franciából átvett La Voe (A Hang) néven lett ismert, bár az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy Héctor hangja és színpadi jelenléte több, mint egyedülálló. Willie Colón harsonás-zeneszerző zenekarához csatlakozva villámgyorsan nagy népszerűségre tett szert. Zenei karrierje nem volt töretlen (drogfüggősége miatt végül szakított Colón zenekarával), de mindig nagyon közkedvelt maradt. A közönség magáénak érezte az egyszerű, nyíltszívű, jó humorú jibaritót annak ellenére, hogy állandóan elkésett koncertjeiről, illetve előfordult, hogy meg sem jelent. (Ezen szokását megörökítendő született az „El Rey de la Puntualidad” azaz a Pontosság Királya című száma). Hányatott magánélete egyúttal rengeteg inspirációt is szolgáltatott dalaihoz – családi kötődését, szerelmeit, vallásosságát, patriotizmusát, betegségét mind megfogalmazta változatos kompozícióiban. Zenéje ugyanakkor nagyon sokat merít a Karib-szigetvilág folklórjából, és nem titkolt célja volt népszerűsíteni azt. Héctor családi tragédiák sorozata és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után AIDS-ben halt meg. Zenéje a mai napig megkerülhetetlen a salsát játszani, táncolni, hallgatni vágyó közönség számára. Slágerei hosszan lehetne sorolni, álljon itt egy pár a legismertebbek közül: Mi Gente, Aguanile, Che Che Cole, Todo Tiene su Final, Periodico de Ayer, El Cantante, El Todopoderoso...
Celia Cruz Havannában született egy tizennégy gyerekes család második gyermekeként. Fiatalon énekelni kezdett, és helyi népszerűségre tett szert. Merceditas Valdés tanításai által megismerkedett a hagyományos Yoruba folklór dalaival, melyeket később több albumán népszerűsített. Huszonévesen lett szólistája a Sonora Matancera zenekarnak, amely akkor az egyik legnépszerűbb kubai zenekar volt. Az 1959-es forradalom után férjével az Egyesült Államokban telepedett le és új karrier építésébe kezdett. Tito Puentével, majd később a Fania Allstars zenekarral a hetvenes évekre már világszerte ismertté vált. Több aranylemezt, Grammy díjat és számos rangos kitüntetést kapott zenei munkásságáért. Ismert televíziós személyiség is volt, emellett fáradhatatlanul utazó, koncertező előadóként élt egészen idős koráig. Erős, férfias hangja, jellegzetes vokális improvizációja, bekiabálásai – „Azúcar!” (Cukor!) – senkiével nem téveszthetőek össze. Zenéiben a karibi folklór legváltozatosabb hangzásvilágait használta fel, dalai gyakran humorosak – sokszor viszont másról sem szólnak mint a játszott stílusnak a népszerűsítéséről, valamint a zenélés és táncolás öröméről. Celia agytumorban halt meg 2003-ban. Legnagyobb slágerei talán a következőek voltak: Quimbara, Cucala, Bemba Colora, Cao Cao Man Picao, Nadie Salva de la Rumba, Bamboleo.
A salsa az elmúlt negyven év során megtartotta népszerűségét. Ahogy egyre több új zenei stílus jött létre és vált populárissá a salsa is egyre sokrétűbbé vált, és utat talált a táncolni vágyó közönséghez. Ha egy táncost kérdezünk, valószínűleg tájegységek szerint csoportosítja a salsatípusokat. Eszerint létezik például kolumbiai (Calí), puerto ricói és kubai (Casino) salsa, vagy new yorki, los angelesi - ezek a táncok karakterükben eléggé különböznek egymástól. Közös bennük, hogy alaplépéseikben a son, a danzón, a mambo, a rumba hatásai is fellelhetőek. Ha a zenei stílusok szerint próbálunk tájékozódni, akkor találkozhatunk például salsa romanticával, salsa eroticával, vagy a hetvenes-nyolcvanas években divatos, inkább instrumentális salsa durával (kemény salsa), de a salsa jellege inkább zenekaronként és régiónként különbözik. A stílus sokszor jelenik meg különböző fúziókban a rock, pop, R&B és a jazz zenével. Más hangzással, hangszereléssel találkozunk egy hetvenes és egy kilencvenes évekbeli felvételen. Létezik például salsa-merengue, salsaton (salsa + reggaeton), salsa gorda (kövér salsa), vagy vallenato-salsa.
A timba (említik hypersalsaként is) kortárs kubai zene, mely lényegét tekintve nem sokban különbözik a salsában megszokott szerkezettől és ritmusvilágtól, de hangzásában és a tánc jellegében sok újdonságot tartalmaz. Megalkotója Manolín González Hernández „el Medico de la Salsa” volt. Manolín eredetileg orvos, és nem képzett énekes. Karrierjének kiindulópontja volt, hogy vendégénekesként játszhatott az NG La Banda zenekarral, ezután kezdett saját kompozíciókat írni. A timba fontos inspirációi a salsa, a son, a rap és a popzene. Nagy szerepet kap a zongora, mint ritmushangszer. A basszusgitár (vagy nagybőgő), a timbales és a kongák (tumbadoras) szintén meghatározók a hangzásban.
A stílus közvetlen előzményeként a következő zenekarokat sorolhatjuk fel: La Charanga Habanera, NG La Banda, Los Van Van, Irakere. A legelső album, amely magán viseli a timba jellegzetességeit a La Charanga Habanera által 1992-ben felvett Me Sube la Fiebre volt. A timba fúziós zene, melynek hangzása zenekaronként igen eltérő. Az Irakerére inkább a jazz és a klasszikus zene hatott, míg például a Los Van Van a rock és a soul elemeit használták fel.
A salsától eltérően a timba szabadabban kezeli a clave irányát és képleteit. A clave 2-3-as, illetve 3-2-es lüktetése a salsában szigorúan meghatározza a hangszerek által játszott ritmusokat, illetve a zenei struktúrát. A timba némileg feloldja ezt a szabályt, a fordított irányú clavét cruzado-nak nevezik (keresztezett). A kongák által játszott kíséret (marcha) periódusának hossza sokszor kétszerese, négyszerese a salsában hallott sztenderd kíséreteknek, és egyéni módon interpretált - egy-egy dalhoz sokszor sajátos marcha tartozik. Nem ritka a három, illetve hat clave hosszú marcha sem. A bongosero (bongójátékos) által kolompon játszott ritmusok is eltérőek – sokszor improvizatívabbak, mint a salsában, ahol a montuno részeket kísérik egy viszonylag kötött ritmusképlettel. A timbalesjátékos (timbalero) gyakran használ lábdobot, ilyet a salsában ritkán lehet hallani. A zenekarokban sokszor van dobos. A ritmusvilágra nagy hatással volt a José Luis Changuito által létrehozott songo stílus, amely egy komplex kíséret kongákra, timbalesre és dobfelszerelésre alkalmazva. Nagy vonalakban összehasonlítva a két stílust azt lehetne mondani, hogy a timba sokkal agresszívabb, maszkulinabb, ritmusszekció-orientáltabb zene, melyhez provokatív és erotikus táncstílus tartozik. A timba innovatív rugalmas, sok más műfajból és stílusból merít – például a reggaeből, az afro-kubai folklórból, az elektronikus zenéből, de a rap vagy a rock hatásai is hallhatóak benne.
Ebben a kategóriában pillanatnyilag egyetlen lap, médiafájl vagy alkategória sem szerepel.
