Tama (tamani, a mande beszélődob)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Csampai (vitalap | szerkesztései) 2013. március 29., 14:55-kor történt szerkesztése után volt.

Tama

Tama2.jpg

Név Tama
Dátum
Zenei kultúra Nyugat-Afrika
Hangszercsoport Idiofon hangszerek
Forrás


A tama egy jellegzetesen homokóra formájú, kétfenekű és kisméretű dob, melyen vékony zsinórozás szorítja a két bőrfelületet a hangszervéghez. Játék közben a bal vállra akasztva, a hónalj alá fogják, s hol erősebben, hol kevésbé erősen, a dobtesthez szorított karral változtatják a hangmagasságot (így megfeszítik a bőrt tartó zsinórozást, melyet az erősen beszűkített fatest bőven enged, s ezáltal megfeszül a bőr), miközben a balkéz ujjaival, illetve a jobb kézben tartott kis, görbítetten faragott ütővel ütik. E dob és sajátos játéktechnikája olyasfajta, szinte dallamszerű hangzást eredményez, amit akár a beszédhez is hasonlíthatnánk, ebből származik e hangszer másik elnevezése, beszélő dob. Legjellemzőbb előfordulása a soninkék és a xasonkák között volt, mára azonban az egész szavanna, illetve Szahel-régióban elterjedt, és nemcsak a mande népek között (a wolofoknál a szenegáli régióban, Ghanában, ahol kissé nagyobbá vált, akárcsak Nigériában a yorubáknál). Mindamellett a mandék is használtak nagyobb fajtájú tamát, egyet a Sosso bala mellett őriznek.
A tamát is hol úgy ütik, hogy az ütő hirtelen lepattan, hol a bőrt megnyomva, mint korábban a dundun kapcsán is írtuk, ezáltal színesítve a hangzásvilágot. Sok esetben használják párban, az egyik hangszer játssza a szólórészt, a másik a kíséretet. Az utóbbi rövid, nem nagyon variált, inkább egységes alapot ad, akár a szintén korábban taglalt dundun, a másik azonban egynél több képletet is tartalmazhat, mely mind egyedi, s melyek közé szólórész épül. A játék közben a zenész egész teste mozgásban van, miközben karjával a hangmagasságot szabályozza.
Manapság a tamát talán a modern szenegáli zenéből ismerheti a nagyközönség, vagy a guineai és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk és hallhatjuk. Tradicionálisan mali jelimusokat, azaz női jeliket kísértek vele, ám ma inkább Guineából és Maliból származó zenekarokban, illetve balettekben láthatjuk, hallhatjuk.

Thione Diop szólózik a tamán. A felvétel Szenegálban készült.
Őt Papemodou Diop, Ousemane N’Diaye, és Abdoulaye N’Diaye kísérik.
A videóban sabar is látható és hallható,
amely dob Szenegál jellemző hangszere.
Remek tama-szólót láthatunk és hallhatunk szintén Szenegálból.
Az aláfestő dobok a sabar és a djembe.



Pape Diouf bemutatja a tamátTamani és djembe együtt



Baba Sissoko a világ egyik leghíresebb tama előadója.
Számos koncertet ad a világ minden részén.

Virtuóz tama játék:

<websiteFrame> website=http://www.fszek.hu/~videotar/afrosound/tama.html height=400 width=100% border=0 scroll=no </websiteFrame>

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök