A djembe játéktechnikája
A játék
bemutatja a djembe jellemző ütéstechnikáit, és néhány alapritmust.
(A videofájl a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.)
Elmondható, hogy embert (és kezet) próbáló djembén játszani, mert a hangszert olyannyira meghúzzák (magasra hangolják), hogy a bőr flexibilitása elenyészően kicsi, ezért djembét ütni nem sokkal komfortosabb érzés, mintha egy betonlapot csapkodnánk. Azt mondják, a jó djembefola arról ismerszik meg, mennyire kemény a keze. Érdemes megnézni, s amennyiben lehetőségünk van, megfogni egy djembefola tenyerét! (Általában vaskos bőrkeményedés van az ujjvégeken, illetve a tenyér ujjak felőli párnáin.)
Háromféle ütéstechnika létezik, melyek a francia nyelvből átvéve a következők: tonique (tonik), claque (klaké vagy klak) és a basse (bassz, basszus). Természetesen, ezek a nevek leginkább a külföldiek hatására terjedtek el, a mandeajkúak maguk között inkább úgy hívják őket: sanfé vagy sanma, cémancé és duguma.
A szólista nem csupán ritmusvariációkat játszik. A djembe pergése, a különböző képletek, illetve ritmus-variációk nyelvi kifejeződést rejtenek. A ritmus nem más, mint beszéd. A szólista, vagyis a djembefola kommunikál, mikor hangszerén játszik. Különbség van a maninka és a mandinka nyelvezet között, így a két régió djembe-játékának nyelvezete között is.
A videoban a djembefola, Mamadou (Moumoudou) „Mansa Camio” Camara arról beszél, hogy egy hagyományos nyugat-afrikai, mande társadalom minden aspektusában ott a ritmus, amely az élet velejárója. A klipben láthatóak a numuk, akik a dobot elkészítik, az asszonyok, akiktől a ritmusok eredeteztethetők, a mindennapi falusi élet, valamint a férfiak tánca, a dundunba (doundounba), mindez izgalmas és profi vágással és kamerakezeléssel. Túlzás nélkül állítható, hogy e klip röviden, ám hatásosan vezet be minket a mande ritmusok lelkébe.
A játékos vokalizációs gyakorlattal memorizálja be a ritmusokat, vagyis elénekli őket, mely igen nagy segítség a tanulásban.
A djembe szólhat egyetlen dundun (basszusdob) kísérettel, ahogyan az Maliban általános, ám Guineában javarészt több djembe-játékos követi a szólistát, kettő, akár három is, mellettük basszusdob-szett (szám szerint három, melyről a későbbiekben lesz szó) szól, miként azt egyébként a modern guineai balettekben is megfigyelhetjük. Maliban a kíséretet, amelyet a djembe vagy a dundun játszik dennek hívják, melynek jelentése ’gyermek’, a ritmust, melyet ez előbbi kísér banak nevezik, ami annyit tesz, ’anya’.
Ezek az elnevezések egy fontos dolgot sugallnak, melyet általában kevesen tudnak, s melyről jelen sorok szerzőjének is a korábban már idézett Mohamed Bangura (Banguraké) mesélt először. Elmondta, hogy a ritmusok eredetileg, még mielőtt a dobokra kerültek volna, az asszonyoké voltak, azaz ők énekelték és tapsolták a mindennapi házimunka vagy az ünnepek alkalmával, s hozzá (főleg az ünnepekkor) táncoltak. A férfiak körbeállták őket, majd pedig az asszonyok kérték őket, ne csupán nézzék őket, hanem adják a ritmust, játszanak nekik, innen már csak egy lépés lehetett, hogy a dobok ütéstechnikáját a hangzásokhoz formálják.
A szólista vezeti a játékot, mely alapvetően két részből áll. A kíséret ritmusából, mely általában lassabb (két, illetve három djembe-játékos, külön ritmust játszva adja), valamint a kíséretre rájátszott, sokszor annak a megfelelő szüneteibe beleágyazott szólista játékából, mely a táncoshoz idomul. Természetesen a dundun-szett mindezek alatt szól, s talán meglepő, de a szólistával áll szoros kapcsolatban; a ritmus bizonyos megváltozása, fordulópontja adja meg számára a jelet, mikor szólórésszel, sokszor a jembefolával együtt játssza a kiállást. A szólista teszi a főritmust a táncos „alá”, ahogyan a korábbiakban már említettük, követi annak minden mozdulatát, és a táncos is figyeli őt, majd egy úgynevezett záró résszel adja meg a jelet a tánc végének, amikor egy másik táncos lép a körbe. (E kapcsolat, mely a djembefola és a táncos, vagy táncosok között áll fenn, jól megfigyelhető a fenti videó végén.)
Néhány ritmusban hasonló, néhol pedig ugyanazt a djembe-kíséretet is alkalmazzák, valahol a basszus-hangszerek előadásmódja hasonló, ám mégis nagyon sokféle ritmus és azoknak számos variációja létezik. A legtöbb ritmus azonban nagyon is egyedi és bár lehetnek egyik-másik djembe-kíséretben átfedések egy másik ritmussal, ám a többitől mégis jól megkülönböztető ritmusképletekből épül fel.
Néhol az európai zenéhez szokott fülnek idegen lehet az egyes ritmusképletek egymáshoz illesztése az adott darabon belül. Utaltunk már a polifóniára, mely egyes esetekben nagyon összetett, és bár az önmagukban szóló hangszerek hangját elsőre nem tartanánk különösebben bonyolultnak, mégis, három hangszernek az adott ritmus szerinti (megfelelő időben való) összeszólalása már nehezen követhető. A nem afrikaiak számára talán a legnehezebb ritmus éppen a korábban is említett dundunba.
Különbséget kell tennünk a hagyományos, tehát falusi djembe-játék és a modern balettek előadásai között. A falvakban egy-egy esemény alkalmával, illetve szertartás alatt hosszabb ideig játszanak kevesebb (néhol egy-két) ritmust – a ceremóniától függ, hogy melyiket, mikor. A balettek előadásaiban rövid idő alatt jóval több ritmus kerül lejátszásra, és a táncok koreografáltabbak.
