13. A mande zene modernkora - Helyi és nemzeti balettek

Az ötvenes években a politika terén változások kezdődtek Guineában, erősödött a nemzeti összetartozás, és kormány általi szponzoráció révén kísérleteket tettek a guineai kultúra megőrzésének, illetve sokrétű és színes ágazatainak összegyűjtésére. Megalakultak a francia szó alapján elnevezett balettek, melyek a helyi, illetve országos szinten felkutatták a legjobb és legérdemesebb zenészeket, hogy az erősen pusztuló kultúrát fenntarthassák, és megőrizhessék. Létrejöttek adott területen, az adott helyi sajátosságok megőrzésére megalapított tánc és zenekari csoportok, és a nagy nemzeti balettek, melyek több régió zenei sajátosságait ölelik fel, dolgozzák át kissé és adják elő, napjainkban akár világszerte, mellyel pedig nagy sikert aratnak. Sok zenész akkoriban a főváros felé orientálódott, hogy bekerülhessen egy-egy ilyen komoly munkával felépített közösségbe, magukkal hozva saját tradíciójukat.
Valóban remek tudású mesterek vonultak fel a zene illetve a tánc sok területén. Voltak, akik nagyon támogatták ezt a fajta elképzelést, mondván, hogy a kultúrát valóban meg kell őrizni, mely pedig a világ változásaira reagálva, és elnyugatiasodása révén, kopni kezdett, és komoly munkával dolgozták ki a különböző tánc és zenekari felépítést, mely nem volt könnyű feladat. A kisebb, helyi közösségek hagyományait, melyek az adott társadalmi kontextusban, szeánszok és különböző, rituális ünnepekkor kaptak kifejeződést, a közösség életéhez szorosan kapcsolt darabokat kellett úgy átdolgozni, hogy, bár eredeti közegükből kiemelve, azok valódi értéküket el ne veszítsék. A sokszor egész éjjelen át folyó ritmusokat le kellett rövidíteni, fordulatosabbá tenni, hozzájuk természetesen az összes hangszert és a táncokat is igazítani kellett. Eme próbálkozásokat a nyugati publikum kitörő örömmel fogadta. Az európai kultúra azonban nem ismeri, nem ismerheti a hallott zene és a látott tánc tradícióinak legmélyén megbújó összefüggéseket, hogy azok hogyan kapcsolódnak az adott közösséghez. Guineában voltak, és ma is vannak negatív visszhangjai a baletteknek, melyek megkérdőjelezik az efféle próbálkozások értelmét, mellyel meglehet, a zene és a tánc éppen azt veszíti el, amely lelkének forrása, és amely értelmét adja. Hiszen más egy ritmust hosszan tartó, csak kevés fordulattal hallani, és megint más ugyanazt, röviden és fordulatokkal tele meghallgatni, hiszen éppen a hosszúságuk, a monotonságukból fakadt az erő, melyet szolgáltattak. E problémáról hosszan lehetne értekezni, amelyben hely híján, jelen oldalakon nem mehetünk mélyebbre.
Összegészében a balettek nagyon magas értéket képviselnek (bár éppen e helyi kritikák szerint pedig nagyon is keveset) és mivel a kultúra megőrzése az eredeti céljuk, azt támogatni érdemes. A megoldásokon azonban, ahogyan talán a nyugati publikum is egyre változik, érdemes tovább gondolkozni. Előfordulhat, hogy a nem afrikai közönséget a valódi, és nemcsak a balettek révén lerövidített és átformált zenei elemekre is nyitottá lehet tenni, ez a jövő zenéje, ha a kultúra eredetinek nevezett, régebbi magját sikerül fenntartani. Ám nemcsak kifelé kell tekinteni. Az adott ország, illetve nép kulturális elemeinek megőrzésével, gyökereinek megtartásával annak jövőjét befolyásolják, ezért e nemzeti ügyért nemzeti összefogás szükséges.

Balettek és együttesek

  • Les Ballets Africains

Az együttes neve az európai kultúrában meghonosodott balett szó más értelmét jelenti. Magas szinten képzett zenészekről és táncművészekről van szó. A formációt 1952-ben alapította Párizsban Fodeba Keita, guineai koeográfus. Amikor Guinea kiharcolta a franciáktól való függetlenségét 1958-ban, az akkori elnök, Sekou Touré emelte az együttest az ország Nemzeti Együttesévé. Azóta az együttes Amerikában, és a világ számos más pontján turnézott, és turnézik ma is.


  • Africa Djolé

1977-ben alapította Yacouba Camara, guineai születésű dobos, aki akkoriban Hollandiában élt. Camara a 60-as években hagyta el Guineát, körbeutazta Nyugat-Afrikát, majd Európa egy részét, s végül Párizsban telepedett le. Az Africa Djolé-nak mindössze két lemeze jelent meg, de a Live: The Concert in Berlin ’78.-ra különösen felhívnánk a figyelmet.


  • Les Percussions de Guinée (Guinea Nemzeti Ütősegyüttese)

1987-ben alapította Guinea Információs, Kulturális és Turisztikai Minisztériuma, az ország legtehetségesebb ütőhangszeresei, zenészei, és táncosai részvételével. Guinea különböző területeinek legkiválóbb mestereiről van szó, akik előadásaikban gazdagítva, tudásukkal méltón reprezentálják Guinea mélyen gyökerező kulturális tradícióit. Guinea Ütősei szerte Afrikában, és a világban is nagy tiszteletnek örvendenek. Az együttes főleg a guineai Magasföld (Futa Jalon, északi terület) és a partvidék tradícióit öleli fel, ám sok hatás az ország belső (középső), és az erdősségek (keleti) területeiről származik. A tizenöt tagú együttest hét mesterdobos (jembefola), valamint bala-játékos, fuvolás (fula flute), és kora-játékos, valamint táncosok alkotják. 1998-tól, a Guineai Művészeti és Kulturális Minisztérium megbízásából, a Les Ballets Africains alapítója, Keita Fodeba rokona, Mamoudou Conde igazgatja az együttest, aki korábban a Guineai Tánc Társulatot menedzselte és rendezett ott előadásokat. Az ízig-vérig guineai stílusú előadó-művészet magas szintű kulturális értékeket, történelmi eseményeket, és az afrikai kultúra mélyről fakadó energiáit közvetíti.


  • Famoudou Konaté

Talán a világ egyik leghíresebb, djembe-virtuóza (jembefola), a tradicionális mande dob leginkább beavatott és nagy tudású szószólója. A mester 1940-ben született, egy kis faluban, Mandeföld szívében, Guinea északi részében (Hamana tartomány).
Már nyolc éves korában játszott a helyi zenés eseményekkor és ünnepekkor, s a környéken hamar megismerték nevét, akit úgy hívtak: jembefola, vagyis a jembe mestere. 1959 és 1985 között ő volt a fő szólistája a Les Ballets Africains (korábban említett) formációjának, beutazta a világot, megmutatva egyéni, s virtuóz játékstílusát. Famoudou a zenének szenteli életét, s hogy előadásaival, fellépéseivel méltón megőrizze népének kulturális hagyományait, elősegítve, hogy ezen örökség a világ sok, akár annak távoli részeibe is eljusson.
A mester magas szintű zenei workshopokat tart szerte a világban. Famoudou Konate családi eseménye: Dobosok és táncosok a Konate családból:


  • Mamady Keita

Az előbb említett mester tanítványa, talán a világ szintén leghíresebb jembe-játékosa, azaz jembefolája, aki 1950-ben született Balanduguban, Guinea szívében. A mester Európában (Brüsszel) él, ahol neves iskolát tart fenn, s a világban rendszeresen tart dobos workshopokat, melyben színes hagyományát reprezentálja.

Kapcsolódó szócikkek

Személyes eszközök