Kategória:Mandék

A térképen a mande népek elhelyezkedése látható.

Ezen rövid bevezető, mely a mande zenei világba kalauzolhatja el a kedves érdeklődőt nem teljes, és nem is lehet az. Több alfejezetről lehetne sok-sok oldalban írni, mely e terjedelem keretein kívülre esik. A szakmai felkészültség is egyfajta akadályt képezhet, a mélyebb kontextusba való belemenetel és fejtegetés immár olyasfajta jogokat érint, melyre a szerző nem érzi felhatalmazva magát, azt azonban reméli, hogy csekély tudását megosztva sikerült felkelteni a figyelmet egy olyan, már-már eltűnőben levő világ iránt, mely ősi tisztaságával méltón emelheti magas szintre az emberi civilizáció sokszínű világát. A zene (és a kultúra) mindenkié, a zene tanít és formál, gondolatokat ébreszt, s a kultúrát, mely táplálja, megőrizni a mi felelősségünk.

Nép, nyelv, eredet

Nyugat-Afrikában sokféle népcsoport, illetve nép él, saját hagyománnyal, kultúrával és nyelvvel. A mande egy etnikai csoport, és fő nyelvcsalád, mely a niger-kongói nyelvtörzs egyik mellékága, több nép, illetve népcsoport tartozik bele, amelyek e nyelvi szempontból, ám sokszor más kulturális vonatkozásban is elkülöníthetőek a többi, szintén a régióban élő másik három nagy népcsoportoktól. (Fula, vagy fulbe, songhai és hausza)
A mande kultúra zenei vonatkozásban (is) nagyban eltér továbbá például a joruba (Nigéria), vagy ashanti (Ghana) népek hagyományaitól, hogy csak egy-két példát említsünk. A mande ajkú népeket északi, illetve déli mande (vagy keleti, nyugati, a források így is, úgy is utalnak rá) népcsoportok alkotják. A főbb északi mande népek a maninka, mandinka, susu, xasonka, bambara, soninke, wasulu, kuranko, és jula. A déli mandék a toma és a dan népcsoport.
Még a mande népek egyes ágai is némileg különbözhetnek egymástól, ahogyan az egymást követő, korai népvándorlások során, nagyjából ezer évvel ezelőtt kezdődően, a mande népek elkezdtek szétszóródni a régióban a mai Mali nyugati, illetve Guinea keleti részéről. A korábbi eredet még keletebbre vezet, de meglehetősen bizonytalan. Vándorlásaik során több más, korábban az adott területeken élő népekkel keveredtek, átvéve azok egyes hagyományait, azokat mintegy ötvözve a saját hagyományaikkal. E hatás pedig kölcsönös lehetett.
Mindazonáltal a mande ajkú nyugat-afrikai lakosság ezer évvel korábbi eredete a homályba vész.
Ma sok nyugat-afrikai országban él mande lakosság; Guineában, Guinea-Bissauban, Libériában, Elefántcsontparton, Sierra Leone-ban, Maliban, Szenegálban, Mauritániában, Ghanában, Burkina Fasoban, és Nigériában is.

Életmód, társadalom

A mai mande népek főként mezőgazdaságból élnek, akár őseik, rizst, kölest, földimogyorót és kukoricát termesztenek. Étrendjüket gyümölccsel egészítik ki, mint a mangó, banán, papaya. Az állattenyésztés a korábbi időkben (vadászközösségek) kevésbé volt jelentős, és területektől függően vált később azzá. A hagyományos mande étkezésben a házi állat fogyasztása (marha, kecske, birka) inkább ünnepnapokhoz volt köthető.
A társadalom, amennyire a történelembe való visszapillantás engedi, erősen patriarchális, vagyis férfiközpontú kormányzás jellemzi, és a vagyon apai ágon öröklődik. Hagyományosan a mande társadalom hiearchikus, kasztokba tömörül. A nemesek (horon, vagy horo) a katonák, földművesek, tisztségviselők, a szabad emberek. Őutánuk következnek a kézművesek, illetve zenészek (nyamakala), majd a szolgák (jon)

Vallás

A mande népek a történelem során, főként a fula (vagy fulani, fulbe) (észak-nyugat afrikai szavanna-lakó mezőgazdálkodó és állattartó nép), a VIII. századtól kezdődően, a területek ellen állandósult szent háborúi (dzsihád) hatására, leginkább a XIV. század elejétől fokozatosan áttértek a mohamedán hitre, amely vallást azonban a korábbi, sajátos hiedelmekkel és szellemhittel együtt gyakorolnak. Egyes területeken, mint például a trópusi erdősségekben jobban, másutt, a korai muzulmán kereskedők által érintett területeken kevésbé maradtak fenn a hagyományos, vagy ahhoz közeli hiedelmek és tradíciók. Ma a mande lakosság 99 százaléka muzulmánnak mondja magát.

A zenei tradícióról

A zenei hagyományt, és alakulását is meghatározta a vándorlás, az új hit felvétele, és a más népekkel való találkozás és asszimiláció, s ez a folyamat, bár manapság kissé átformálódott, napjainkban is tart. A mande hangszerek története bizonyos területhez köthető, ahol dominanciában van a többi, a területen megtalálható hangszerrel szemben. Az egyik régióban az egyik mande eredetű hangszer az uralkodó, a másikban a másik, amelyek aztán hathattak a szomszédos, nem mande népek zenei életére, azzal együtt kultúrájára is, ahogyan pedig azok is hatottak a mande népekére. A faxilofon, a bala, vagy balafon például inkább Guinea jellemző hangszere, a többnyire huszonegy húros kalabas-rezonátorú lant, a kora szenegambiai eredetű, míg a djembe eredete a mai Mali és Guinea határához köthető, hogy csak egy párat említsünk. Ezáltal a ritmusokra, és a dallamokra is hatott a környezet, az a régió, amelynek az adott hangszer a jellemző hangszere. Az idők során azonban az egyes mande eredetű zenék, sok esetben keveredtek, más műfajok is születtek, és a hangszerek is szétszéledtek a régió távolabbi területein is, és ott szintén hatottak a már meglévő, helyi hangszerekre és zenei stílusokra. Balafont például már nemcsak mande népeknél találhatunk. Több hangszer átvett bizonyos hangzásokat más hangszerek repertoárjaiból. Mai djembe-játékosok köreiben nem ritka egy eredetileg másfajta dob, mint amilyen például a mandinka kutiro repertoárjának a djembe és kísérőhangszereibe való átültetése. Megváltozott az a régi hagyomány is, amely megszabta, ki, és mikor játszhatott egy bizonyos eseményen, egy adott hangszeren. A mande eredetű zene a történelem során meghódította a világot, kezdve azzal a ténnyel, hogy a XVI-XVII-XVIII. században a mande lakosság egyharmadát vitték el rabszolgának az amerikai Újvilágba. Attól kezdődően a mande zene megjelent Afrikán kívül, és később jelentősen hatott az amerikai zenei életre. Elmondható, hogy a fekete zene adta a legtöbb mai, modernnek mondható, elsősorban amerikai zenei műfaj alapját, amelyek minden bizonnyal, nélküle legalábbis nem abban a formában születhettek volna meg, ahogyan azt ismerjük. (Ilyen például a jazz, a blues, a rock, a reggae, vagy a funk, de ilyen a rap és soul műfaja is).
A huszadik század második felében pedig egyre többen, elsősorban a szegénység ellen menekülők érkeztek Nyugat-Afrikából Európa több nagyvárosába, hogy szerencsét próbáljanak. E tény szintén elősegítette a kultúra, így a régió zenei stílusának Afrikán kívüli terjedését és új, több más műfaj keveredésével létrejövő zenei stílusok megjelenését.